Nyúlhús

Mindig megdöbbennek az emberek, amikor kiderül rólam egy beszélgetés során, hogy nem eszem meg a nyúlhúst. Ugyan sok előnyös hatása van, amiért orvosok is javasolják a rendszeresen a fogyasztását, de én túl aranyosnak tartom őket ahhoz, hogy levágják, megsüssék vagy megfőzzék és tányéron tálalják a kis jószágokat. Egy könyvben olvastam, miszerint fogyókúrázóknak, szív- és érrendszeri betegeknek is megfelelő választás, emellett különösen ajánlott magas vérnyomásban szenvedők számára a nyúlhús, hiszen alacsony a nátriumtartalma. Javasolt számos diétás étrendben, illetve táplálékallergiások és gyermekek is ehetik, mivel könnyen emészthető, allergizáló hatása pedig nem ismert.

A Jászkunság sík vidékén nőttem fel, tulajdonképpen nagymamám tanyáján, ahol minden haszonállat megtalálható volt a legkisebbektől kezdve a legnagyobbakig. Egy jó ideig meggyőződésem volt, hogy nincs olyan állathús, amit ne ennék meg. Végtére is „parasztlányként” nevelkedtem, így soha nem finnyáskodhattam, ha az ételről volt szó, amit leraktak elém, azt meg kellett enni. De abban a pillanatban, amikor mama beszerezte az első pár nyulát és belefogott a tenyésztésükbe évekkel ezelőtt, akkor jöttem rá igazán, hogy képtelen lennék elfogyasztani a szőrös, ugrabugráló tapsifüleseket, akármilyen finomságot készítenek is belőlük. Mindezen ismeretek tudatában talán nem meglepő, hogy amikor a hétvégi Nyúlfesztiválon nyúlpaprikással kínáltak Nemtiben, akkor kedvesen nemet mondtam a gesztusra.