Együttműködés

2024.02.20. 13:48

Elsőként csatlakozott a nemzetközi szervezethez a Cserhát Különleges Mentőcsoport

A Cserhát Különleges Mentőcsoport lett az első magyarországi tagja a Response Rescue International nemzetközi mentőszervezetnek, amelynek jelenleg 22 országból vannak tagjai.

Lászlók Judit

„A szervezet célja a nemzeti mentőcsapatok közötti együttműködés a világ minden táján, továbbá az, hogy egymástól tanulva elsajátíthassák más államok mentési technikáit” – közölt Facebook-bejegyzésében az egyesület. 

Hozzátették: ”A szervezet tagjai között vannak mentőkutyás, holttest kereső kutyás, mantrailinges, orvosi, valamint emberi mentős csapatok is. A Response Rescue International Németországban tartja az éves tréningeket, ahol a mentőcsapatok közös edzéseken vesznek részt. Ezen kívül együttműködik más nemzeti mentőcsoportokkal is.”

A balassagyarmati önkéntesek továbbá köszönetüket fejezték ki John Miskellynek, a nemzetközi szervezet elnökének, aki nélkül ez az együttműködés nem jöhetett volna létre. Mint fogalmaztak: „Johnban egy nagyon jó embert és szakértőt ismerhettünk meg, a tapasztalata és a tehetsége sok mindenben segíteni fog a jövőben”. 

Végül kiemelték, külön öröm számukra, hogy Ördög István mentőkutyás mesterkiképzővel – akivel már korábban is kiváló volt az együttműködésük – együtt tudtak csatlakozni a nemzetközi szervezethez. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában