Téli varázs

A Mikulás érkezésének hajnalán fehér lepelbe burkolózott a táj, ami bizony azóta is kitart. Az elmúlt években nem igazán volt lehetőségünk ilyen szép, havas december elejében gyönyörködni. Talán épp emiatt furcsállom kicsit az emberek hozzáállását a havazáshoz: a korábbi években szinte mindenfelől érkeztek a „Bezzeg a régi, szép időkben, amikor télen még havazott, és fehér volt a karácsony…” kezdetű megjegyzések. Most azonban, amikor valóban emlékeztet az időjárás a gyerekkorom emlékeiben őrzött önmagára, hirtelen mindenkinek tele van a hócipője a téli csapadékkal.

Mindezt értem is, meg nem is. Hiszen tudom, az égből szállingózó fehér pelyhek tömege gondot is tud okozni. A teljesség igénye nélkül például az autósoknak, a gyalogosoknak, illetve a közlekedés egyéb szereplőinek úton-útfélen. A havat takarítani kell az aszfaltról, a járdáról, a felhajtóról, sőt a szabad ég alatt parkoló járművekről is. Ahogy kinéztem az ablakon, a hó még mindig csak hullott, megállíthatatlanul. Egy pillanatra lehunytam a pilláimat, mire a lelki szemeim előtt úgy kezdtek játszani a több évtizedes emlékek, mint hópelyhek a szélben. Amikor újra felpillantottam, arra jutottam: tagadhatatlan, hogy akad bosszúság is a téllel, de vajon melyik másik évszak tudja a lelket olyan szívmelengető emlékekkel megtölteni, mint a hógolyó csaták, szánkózások, hóemberek és hóangyalok készítése? Csak rajtunk áll, mikor húzunk kesztyűt azért, hogy egy kis fehér, havas varázslattal színezzük meg a hétköznapjainkat.