Négy évtized után is szívvel-lélekkel oktatja diákjait a magyargéci iskolaigazgató

–Hogyan kezdődött a pedagógusi pályája?
–Mindig is tanítani szerettem volna, gyerekekkel foglalkozni. Kisgyerekkoromban is mindig a tanítónéni szerep jutott. Tisztán emlékszem, amikor általános iskolában megkérdezték tőlem, hogy miért szeretnék pedagógus lenni, arra az volt a válaszom: azért, hogy egyszer én írathassam a dolgozatot. A biológia és a testnevelés volt az, amit szerettem, de az úszás miatt falakba ütköztem, víziszonyom van. Az általános iskolai tanulmányaim és az érettségi után a Jászberényi Tanítóképző Főiskolán tanultam, 1988-ban szereztem tanítói diplomát. A pedagógusi pályát már 1984-ben  képesítés nélküli nevelőként a varsányi Körzeti Általános Iskolában kezdtem Nógrádsipeken. A tanév leteltét követően 1985-től lakóhelyemen, Magyargéc általános iskolájában kezdtem dologozni és a mai napig is itt tanítok. 1996-2001-ig igazgatóként vezettem az iskolát, majd 2001 és 2015 között igazgatóhelyettesként segítettem a vezető munkáját, majd 2015-től látom el ismét az igazgatói feladatokat.

–Hogyan emlékszik vissza az első tanítási órákra?
–A napközis tanítás nehezebbnek bizonyult, mint ahogy azt elképzeltem. Délután a gyerekek már fáradtak voltak, nyűgösebbek, összevont csoportokban sokfelé kellett figyelni. Bárányné Baranyi Ágnes volt akkor a mentorom, akinek sokat köszönhetek, rengeteget segített. Majd itt Magyargécen könnyebben belerázódtam a folyamatokba, orosz tanítással kezdtem.  Szerettem mindig tanítani, voltak nehézségek, de teljesültek a gyermekkori álmaim.

–Milyen kihívásokkal kellett szembenéznie az évtizedek során?
–Sokat foglalkoztam azokkal a gyerekekkel, akik nem tudtak együtt haladni a többiekkel a tananyagban. Azért, hogy őket szakszerűen tudjam segíteni, elvégeztem egy fejlesztőpedagógusi képesítést. Igazgtóként, pedagógusként is azt tapasztaltam, hogy az adminisztrációs teher növekedett, ami nagy kihívás számunkra. Egyre kevesebb az az idő, amit az ember ténylegesen arra fordít, hogy a gyerekekkel töltött időre készüljön és érdekességekkel töltse meg az órát. Nagy segítség napjainkban a virtuális eszközök bevezetése, persze vannak hátrányai is, de a mai napig tanítok és fejlesztek is, így a kollégákkal együtt tudok dolgozni és őket is segíteni az újításokban. Közel 150 gyermeket oktatunk egy stabil tantestülettel, akikről elmondhatom, hogy egy összeszokott, profi csapat.

–Nemrégiben Nógrád Vármegye Önkormányzata Veres Pálné Díjjal ismerte el a több évtizedes szakmai tevékenységét.
–Felemelő érzés, hogy mások is úgy látják, jó az, amit csinálok. Nem számítottam rá, nagy megtiszteltetésnek érzem, de úgy gondolom, hogy nem a díjakért dolgozunk. Legnagyobb megerősítés az, amit itt kapok helyben a kollégáktól, diákoktól, szülőktől, korábbi tanítványoktól visszajelzéseket. Nagyon jól esik, amikor megállítanak az utcán és beszélgetünk egy jót. Egy tanár számára úgy gondolom, ez a legnagyobb elismerés.

–Pedagógusi, intézményvezetői feladatok mellett mivel tölti a szabadidejét?
–Ha szükség van rá, akkor polgárőrként tevékenykedem, főleg a kovid ideje alatt volt ez nagyobb felelősség. Mindemellett a falu rendezvényeinek szervezésében is kivesszük a részünket a kollégákkal. Három gyermekem van és már nagymama is vagyok, így most ők kötik le a szabadidőm nagy részét, velük sokat kirándulunk itt környéken. Jövőre, 40 évvel a hátam mögött, készülök nyugdíjba menni. Nem szakadnék el teljesen a pályától, de a családommal szeretnék több időt tölteni.