Adogatás

Régebben szerettem teniszezni. Tinédzserként tanultam meg az ütőkezelést, a tenyeres és fonák mozdulatát, a röptézést a hálónál. Eleinte nem ment az adogatás, hiszen sérült jobb kézzel ez kiváltképp nehézség. 

Aztán ezt is elsajátítottam, olyannyira, hogy nálam képzettebb ellenfeleknek legalább három-négy ászt ütöttem partinként. Aztán ahogy telt-múlt az idő, egyre jobban elsikkadt, a múlt ködébe veszett ez a szenvedélyem, ugyanakkor társ is mind kevesebb akadt, aki kijött volna velem a gyarmati salakpályára. Idestova legalább tizenöt esztendeje nem vettem ütőt a kezembe, bár lehet, ezt a szórakozást is rávezetem a bakancslistámra...