Négy évtizede kitart szakmája mellett a salgótarjáni képalkotó diagnoszta

– A díjjal a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarában végzett tevékenységét ismerték el. Mit jelent ez a gyakorlatban?

– A kamarának megalakulása óta, azaz 2004-től a tagja vagyok. A képalkotó diagnosztikai tagozat vezetőjeként tevékenykedek, illetve az országos képalkotó tagozat szakmai tanácsadó testületének is a tagja vagyok. Tevékenységünk során egy-egy minisztériumi döntést megelőzően, az arra vonatkozó szakmai anyagokat véleményezzük. Ezek elsősorban az egészségügyi oktatás és a szakképzés átalakítására, fejlesztésére vonatkoznak. Természetesen a megyei érdekképviseletet is ellátom a képalkotás területén.

– Mit szólt amikor megtudta, hogy ön kapja ezt az elismerést?

– Igazán meglepett amikor megtudtam, hogy a díjazottak között vagyok, ugyanis ezt a díjat évente hat személy kapja meg a 21 tagozat és több mint százezer tagot nyilvántartó kamarától. A képalkotó tagozat egy kisebb létszámú, mintegy 4 ezer főt számláló testület, így különösen értékes ez a díj.  Nagyon jólesik, ha bármilyen módon elismerik azt a hosszú évek óta végzett munkát, amit a kórházi feladatok mellett, a szabadidőmben, sokszor éjszaka végzek. Ez is azt bizonyítja, hogy érdemes a legjobb tudásunk szerint tenni az általunk vállalt feladatokat, mert van eredménye. Egyébként nem ez az első díj, amivel a kamara elismerte a tevékenységemet, 2008-ban az országban elsőként kaptam szakmai díjat, mint képalkotó diagnoszta.

– Hogyan került az egészségügy területére?

– Tősgyökeres szécsényi vagyok, itt végeztem az általános iskolát, majd a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségiztem 1983-ban. Többször jelentkeztem az orvosi egyetemre, de különböző indokokkal elutasítottak, vagy más karra irányítottak. Végül olyan helyet kerestem az egészségügyben, ami önálló munkavégzést jelent, azonban „férfias” terület, amihez fizikai, atomfizikai ismeretek szükségesek. Abban az időben kicserélődött a teljes diagnosztikai géppark, így a salgótarjáni kórház igényei és a saját elképzeléseim találkoztak. 

– Később munka mellett szerzett felsőfokú szakképesítést, majd diplomát.

– 1983 szeptemberétől dolgozok az intézményben. A röntgen osztályon, későbbi nevén radiológián, pedig 30 éve tevékenykedek. Közben megszereztem a képi diagnosztikai asszisztensi felsőfokú szakképesítést, majd 2006-ban diplomáztam a pécsi tudományegyetem egészségtudományi karán, diagnosztikus képalkotó szakon. Szerettem volna az adott területen a legmagasabb végzettséget megszerezni. Sőt az egyetemi képzés összeállításában is segítettem, mivel mi voltunk az első hallgatók, akik abban részt vettek. Azóta már az országban öt helyen van ilyen képzés. 

– Mik a szépségei és a nehézségei a kórházban végzett munkájának?

– A radiológia az egyik legnagyobb osztály a kórházban, több mint tíz orvos és közel 60 szakdolgozó és kisegítő személyzet végzi itt nap mint nap a feladatait. Vezető-helyettesként utóbbiak munkáját fogom össze. CT, DSA, MR, röntgen és ultrahang vizsgálatokat végzünk a kórházban és a szakrendelőben is, ahol mindez az emlődiagnosztikával is kiegészül. Képeztünk embereket az izotóp-laborba és az újonnan megnyílt sugárterápiás központba is. A nehézsége, egyben a szépsége is ennek a területnek, hogy újszülöttektől kezdve akár a száz éves páciensekkel is találkozhatunk, mert a radiológián biztos, hogy mindenki megfordul. Szinte nincs olyan eset, amihez ne lenne szükség képalkotó vizsgálatokra.

– Melyek azok a tervek, amiket a jövőben szeretne megvalósítani?

– Szeretném továbbra is folytatni a kórházi munkát, mellette a kamarai feladatokat is ellátom, a szakmai képviseletet megyei és országos szinten. Emellett nevelem az utódomat. Sok fiatal diplomás van ezen a területen, akiket igyekszek a szakmaiság, a kongresszusok, előadások irányába terelni. Arra ösztönzöm a kollégákat, hogy képezzék magukat, tanuljanak nyelveket, legyenek aktívak. A lányom is az osztályon szakdolgozó, így valószínűleg jó az a példa, amit elé állítottam és amit igyekszek a fiatalok elé állítani.