Rendezvény

2023.08.05. 13:41

Peter Srámek is fellép az őrhalmi falunapon

A házigazdák elképzeléseinek megfelelően sokrétű kulturális és szórakoztató programokkal kedveskednek a vendégeknek az őrhalmi falunapon.

Hegedűs Henrik

Peter Srámek

Forrás: Facebook.com/Peter Srámek

A szervezők kifejezetten törekedtek arra, hogy mivel Szent István a helyi templom védőszentje, lehetőleg ne erre az alkalomra időzítsék a község sportpályáján tartandó fesztivált, ugyanakkor túl messze se kerüljön a neves naptól. Így lett a választás augusztus 12. 

A jövő szombati esemény felvezetéseként a szabadtéri színpadon jó ebédhez szól majd a nóta, illetve a Berceli Dobsuli tanítványai mutatják be kivételes tudásukat, míg Molnár Orsi a legkisebbek számára ad gyermekműsort. A hivatalos megnyitót 16 órakor tartják, amelyen beszédet mond Farkas Egon polgármester és Balla Mihály országgyűlési képviselő. Ezután Szügyből, Mohoráról és Csitárból érkező hagyományőrző csoportok népesítik be a táncteret, illetve a helyi fiatalok Őrdaru névre keresztelt csapata is ropja a közönségnek. 

A késő délután és a kora este két sztárvendége a Groovehouse és Peter Srámek lesz. Természetesen nem maradnak el a kísérő programok sem, a csillámtetoválás, a lovagolási lehetősé, a tűzoltók, rendőrök és a régi mesterségek bemutatója.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában