Ifjúság

Ugye Ön is látott már olyan filmet, ami még napokkal később is a hatása alatt tartotta? Nemrégiben Paolo Sorrentino 2015-ben bemutatott, az Ifjúság című alkotását néztem. Egy Alpok-beli luxusszállodában, gyönyörű környezetben játszódik, ahol a már nyugdíjba vonult világhírű zeneszerző és karmester, Fred (a kétszeres Oscar-díjas Sir Michael Caine) és legjobb barátja, a filmrendező Mick (Harvey Keitel) pihen. Életük és pályájuk vége felé eltérő stratégiákkal néznek szembe az öregedéssel és zárják le életművüket. A kiüresedő öregség lehetőségeit járja körbe a vígjáték-dráma. A film bebizonyítja, hogy a fizikai romlandóság nincs szinkronban azzal, hogy mi zajlik bennünk. A hegyvidéki környezet, a filozofálgató, válságokkal küzdő zárt közösség elgondolkodtatja a nézőt. 

Úgy hozta a sors, hogy a film után egy idősek otthonába látogattam interjút készíteni, így mélyebben érintett, mint azt vártam. Más szemmel néztem az otthonban az idősekre, akik éppen a rózsát metszették az udvaron. Felmerült a kérdés, hogy mi adja a mindennapok örömeit, kihívásait a számukra,  milyen céljaik lehetnek még az életben, és milyen karrier állhat mögöttük?  Több bentlakóval is elbeszélgettem, s hangsúlyozták, hogy mindig legyen célja az embernek, még ha csak rövidtávú is, de segít megélni a mindennapokat. Mondataik megerősítették bennem azt, hogy az életkorunk nem szabad, hogy korlátozza az egyéni lehetőségeinket, vagy befolyásolja az önmegvalósításunkat. Emellett az őszinte érzelmek sem függnek attól, hogy hány éves az ember...