Fényképezőgéppel fedezi fel Nógrád csodáit, kedvence a vadfotózás

– Honnan indult? 
– Salgótarjánból, 1989. decemberében születtem, idén töltöm be a 34-et. Pálfalván élek, amióta az eszemet tudom, szertő családban és nagyon jó szülőkkel, akiket a minden percben csodálok és tisztelek! Imádom a környéket, gyönyörű helyen élünk, nagyon sok látványossággal. 

– Iskoláit hol végezte, hol dolgozik?
– Az általános iskolát itt helyben, Pálfalván, középiskolába Nagybátonyba jártam, a Fáyiban belügyi rendészeti pályára előkészítő szakra, ha jól emlékszem a pontos megnevezésére… A főiskolát a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen kezdtem, de amikor befejeztem, már Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek hívták. A fotográfusi végzetségemet tavaly szereztem meg a Focus oktatási központban, Pesten. Jelenleg a Magyar Közútnál dolgozom.

– A természet iránti érdeklődés hogyan alakult ki?
– Természet iránti érdeklődésem mindig meg volt, aki ismeri Pálfalvát, azt nagyon jól tudja, hogy erdők veszik körül. A lakóhelyemet is három erdő vesz körül, egy nagy erdő, egy kis erdő és ugye a helyi lakosok tudják, hogy mi az üveghegy és az azt körülvevő erdő. Így igazából nem volt nehéz, hogy kialakuljon a szenvedély. Az is hozzátartozik, hogy a mi gyerekkorunkban – igen, most jön a szöveg, hogy nem volt számítógép, mi kint töltöttük a nyarainkat és a szabadidőnket és még a vasárnapi ebéd után télen is a családdal, a barátokkal túrázni jártunk. Eresztvényt és a környékét ezért ismerem elég jól, de ugyanúgy ismerem Pálfalva erdeit is. Ezen kívül mindig is érdekeltek az állatok is és persze a hazám, meg a szűk hazám megismerése is, letérve a betonutakról, megtapasztalni a poros utak nyújtotta csendet és nyugalmat.

– Eddig fotós pályafutása hogyan alakult?
– A fotózás mindig is érdekelt, valamiért vonzott, lehet azért is, hogy az apai nagyapámtól örököltem egy Leica fényképezőgépet. Úgy azonban sosem izgatta a fantáziámat, hogy mélyrehatóbban foglalkozzak vele, egészen 2016-ig, ekkor untam meg azt hogy csak melózom és hazajövök! Úgy gondoltam, kell nekem egy hobbi és valahogy ezt választottam, lehet, ez isteni irányítással történt, vagy csak simán egy régi eltitkolt vágyamat kezdetem el megvalósítani akkor… Emlékszem arra, hogy ha szüleimmel elmentem bárhová, mindig csodáltam a fotósokat, akik nagy gépvázakkal és minél nagyobb objektívekkel szaladgáltak egy-egy rendezvényen, vagy láttam őket erdei túrázásokon. Emlékszem, amikor kezdtem a fotózást, még csak bridge gépem volt, pár ezer forintos állvánnyal. Lementünk megnézni a Plitvicei-tavakat, ott találkoztam két ázsiai úriemberrel, akiknél fullra felszerelt Nikon gépek voltak és olyan objektívek, állványok, hogy szinte levegőt sem kaptam, amikor megláttam őket. Akkor már tudtam, hogy ilyet akarok! Aztán teltek az évek, egyre jobb gépeim lettek, szépen végigjártam a szamárlétrát, ma már profi vázzal rendelkezem. Aztán 2019-ben csináltam egy fotós oldalt, ami a napig töretlenül üzemmel, a napokban érte el az ötezer követőt. 

– Helyileg hol fotóz?
– Na, ez egy műhelytitok annyit elárulok, hogy hogy Nógrád vármegyében a Palócföld északi, déli, keleti, nyugati és középső részén. Bárhol, ahol akad egy jó téma vagy egy jó kattintási lehetőség! Kedvenc témám nincs, de a vad, a makró, az éjszaki tájkép és épületfotózás különösen kedves számomra. Igazából minden érdekel, legyen az a szabadtéri vagy a műteremi fotózás bármelyik formája. Ha mégis kéne egyet választani, akkor az a vadfotózás lenne. Kedvenc évszakom igazából az összes, de ha ki kell emelnem egyet az a tél. Téli gyerek vagyok, szeretem a hideget, a fények is szebbek, meg olyankor jóval kevesebben járnak az erdőben és így könnyebb a dolgom. Kedvenc napszakom igazából a délután, az aranyóra naplemente és a kékóra, a naplemente utáni szürkület, de hajnali órákban is szeretek képeket készíteni.

– Milyen kvalitások kellenek ehhez a szenvedélyhez?
– Hát kell egy pár. Mindig azt mondom, hogy lehetetlen nincs, csak tehetetlen és ez eddig mindig bejött. Kell kitartás, tudni kezelni a bukásokat, amikor egy kép nem jön össze, mert a beállításokat nem úgy sikerülnek, ahogy kellet volna. Előfordul az ilyen, szokták mondani, a lónak is négy lába van, mégis megbotlik. Aztán még kell hozzá éleslátás, hogy az ember észrevegye, amit más nem. Ez fontos dolog, de kell hozzá még tettrekészség, figyelem és fegyelem is. Megemlíteném még a kompozíciós készséget, azt, hogy mindig legyen egy megalkotott kép a fejben, mert ha valamit elképzelünk azt meg is tudjuk valósítani. Ahogy elképzeltük, úgy képesek is leszünk megvalósítani, ehhez kell az elhatározás és az elszántság. Még sorolhatnám, de a legfontosabb az, hogy az ember szeresse, amit csinál!

– Pályázatokon, kiállításokon részt vesz?
– Régebben indultam pályázatokon, de most már nem nagyon vennék részt rajtuk… Néha kisebb-nagyobb sikereket is elértem, de én inkább a közösségi média közönségnek dolgozom. Korábban volt már kiállításom, de csak pár képpel mutatkoztam be.