Húsvét hajnalán a feltámadás örömhíre vár mindannyiunkra

Nagycsütörtökön Jézus értünk vállalt szenvedése, nagypénteken a kereszthalál, a megváltás állt előttünk. Azonban az egész nem lehet teljes a húsvét hajnali feltámadás örömhírétől, ezt az egyház ma este, a sötétedést követően kezdődő szertartásban ünnepli meg. Ennek a különleges, gyönyörű liturgiájú és nagyon mély tartalmat hordozó szentmisének az üzenete a feltámadás öröme, ami kiegészíti az elmúlt két nap eseménysorát, beteljesíti a megváltást, kiszélesíti az örömhírt mindenki számára. 

Az esti szertartás már a húsvéti vigília szentmise, a húsvétéjjeli szertartás, amelynek első részében a húsvéti öröméneket és az ószövetségi olvasmányokat halljuk, majd felzeng a Dicsőség, amelyet ismét harangzúgás és csengőszó kísér majd. Az ünnep evangéliumában a feltámadás tényének első tanúit látjuk: Mária Magdolnát és a két tanítványt: Pétert és Jánost. A szent asszony sietve megy a sírhoz, már kora reggel, de a nagy kő, amellyel lezárták a sziklát, el van mozdítva. 

Azonnal siet a két tanítványért, akik odarohantak a sírhoz. János gyorsabb volt, de nem ment be, csak benézett a sírba. Nem dúlták fel, hiszen a gyolcsok, amibe takarták Jézus testét, összehajtva voltak. Péter bement a sírba, saját szemével is meggyőződött erről. Ezekben a pillanatokban még csak a feltámadás jeleit látták, de nem találkoztak még a feltámadt Jézussal. Mégis látták és hittek, ahogyan Szent János fogalmazza meg az evangéliumban. Ez a mondat később visszacseng Szent Tamás apostolnál is, aki megfogta Jézus sebeit, látta, érezte, tapintotta, és hitt benne. Jézus akkori válasza üzenetként szól húsvét napján nekünk is: Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek! 

A mai szentmise egyik fontos része, amikor a teremtéstörténetet olvassák fel, emlékeztetve valamennyiünket Isten szeretetére, a föld és az első emberpár megteremtésére. A többször is visszatérő gondolat szerint „Isten látta, hogy ez jó”, vagyis a legjobbat hozta létre számunkra, a legjobbat teremtette meg nekünk: a földet, az égboltot, a madarakat, a fákat, valódi Édenkertet létesített a puszta és kietlen földből a teremtés alatt. És csak akkor, amikor a legjobb létrejött, akkor teremtette meg az első emberpárt: Ádámot és Évát, akik az Édenkertből indultak a földi „útjukra”. Az első emberpár teremtése kapcsán eszünkbe juthat a mi születésünk, szüleink, akik Isten féltő-óvó szeretetének földi megjelenítéseként szintén a legjobbat teremtik meg számunkra a születésünkkor, és a legjobbat akarják azt követően is, és mi is szülőként ugyanezt tesszük gyermekeinkkel. Legyen a mai nap tehát az isteni és a szülői gondviselésért való hálaadás is, amelyre alkalom nyílik a szentmiséken is. 

Az idei esztendő Madách-emlékév is, amikor – a teremtéstörténet kapcsán – eszünkbe jut középiskolai tanulmányainkból és olvasmányunkból a kétszáz éve született Madách Imre monumentális drámája, Az ember tragédiája. Ennek a szenzációs műnek, amit a század legnagyobb lírikusa, Arany János is méltatott, bemutatására és elemzésére itt nincs lehetőség, de emlékezhetünk: az ember teremtését és földi küzdelmét állítja elénk, benne az elbukásokkal, az újrakezdésekkel, a nagy felismerésekkel. Mind közül a legnagyobb, ahogyan azt az idén, a magyar kultúra napján Szatmárcsekén tartott emlékezőbeszédében az általam is nagyon tisztelt és szeretett dr. Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi püspök atya ki is emelte emlékezőbeszédében, Isten nélkül nincs élet. 

A főpásztor, aki maga is megyénknek, illetve Madách falujának, Csesztvének szülötte, így fogalmazott akkor a mű nagyságát méltatva: „Építhetnek az emberek bábeli tornyokat, kőből, gondolatokból, ideológiákból, vallási tanokból, hiedelmekből, babonákból, az mind össze fog dőlni, ha kihagyják belőle az Istent. Ez az ember tragédiája, a bűn, az Isten nélküli élet.”. Gondolata a mai ünnepen is aktuális, és ugyanígy aktuálisak a Madách-mű zárósorai is, amelyben Isten üzenete szólal meg: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” Ezt a mondatot is odatehetjük a feltámadt Üdvözítő békességet hirdető szavaihoz. 

Ha már nagyon nehezek a mindennapok, ha már elcsüggedünk a reményvesztettségben, ha már nem hisszük, hogy jobb idő jöhet még, akkor megszólalnak ezek a sorok, és új értelmet nyernek. 2023 húsvétján, amikor egyre mélyedő és egyre nagyobb méretű háború dúl szomszédunkban, amikor a nehéz mindennapi küzdelmekben sokan elkeserednek, amikor már nem is reméljük a jobb időket, akkor szólalnak meg ezek a sorok, hogy új értelmet nyerjenek és erőt adjanak. Halljuk meg ezeket a szavakat, és imádkozzunk, hogy mielőbb béke lehessen a világban! 

Néhány évvel ezelőtt húsvéti írásomban a Halotti beszéd és könyörgés szövegét – ami valamikor az 1200-as években nyerte el végső formáját – őrző Pray-kódexben lévő képről az alábbi, ma is aktuális sorokat írtam: A nyelvemlékünk, ami az elmúlásra és az isteni kegyelemre emlékeztet, 1192–95 között keletkezhetett, valószínűleg egy időben a kódex egy másik oldalának rajzaival, amelyek Jézus halálát, sírba tételét és feltámadását ábrázolják. Ebben a középkori egyszerű rajzban 800 évvel ezelőtti őseink jelennek meg, illetve az ő hitük. A történelmi középkor, a magyar Árpád-kor Pannónia virágoskertjének időszaka. A feltámadt Jézus kitárt karral és a szent sebekkel látható, így vár valakiket. Minket vár – ugyanúgy, ahogy az eredeti készítéskor, 800 évvel ezelőtt, ugyanígy ma is. Őseink 800 éve még megértették ezt, odamentek hozzá, és így született Pannóniában Szent Margit, Szent Kinga, Szent Erzsébet és a többi nagyszerű szentünk. 

Ma már sajnos kevesebben érezzük meg ezt a hívó szót, de talán soha nem késő meghallani, főleg nem húsvétkor. Jézus mellett egy angyal tartja a képen a keresztet, rajta a szegekkel, mi azonban tudjuk, hogy a kereszt, hitünk jelképe lett, nagypéntek napjának hírnöke. A feltámadás ünnepén Jézus dicsőségben, kitárt karral várja a hozzá érkezőket. Békességet hirdet, szeretettel fogad mindenkit, aki hozzá érkezik, aki hozzá akar érkezni, ugyanúgy, ahogy a templomokban, a vigília szertartáson és az ünnepen is, de bármelyik napon az év többi napján is. 

Békesség nektek! Én vagyok, ne féljetek! – A húsvét hajnali feltámadási örömhírrel teljessé lesz a húsvéti szent három nap ünnepe, így nyer értelmet számunkra Jézus szenvedése és halála. A feltámadás szavai, amelyek hajnalban hangzanak el, beleharsogják a jó hírt a felkelő napba, a nap kezdetére, ezáltal pedig a jövőre is: az új jövő kezdetére. 

Békesség nektek! – hangzik a feltámadt Jézus szava. Én vagyok, ne féljetek! Legyen foganatja Jézus szavainak, lássuk meg az ő fényét, dicsőségét, érezzük meg a békéjét, halljuk meg a Szentírás szavait. A mai szentmisén így imádkozik a pap: A feltámadt Krisztus világossága űzze el a bűn sötétségét mindannyiunk lelkéből! Legyen igaz ez a kívánság, ezt kívánjuk a hírlap szerkesztői közösségével együtt valamennyi olvasónknak! 

Krisztus feltámadt! – Valóban feltámadt! Alleluja!