2023.03.24. 19:58
Finn hadiárvákat fogadtak örökbe az acélgyáriak, de a gyerekek soha nem érkeztek meg
A két világháború közötti időszakban nagy kultusza volt a finn és magyar rokonsági kapcsolatok ápolásának. 1942-ben a salgótarjániak finn hadiárvákat fogadtak örökbe, ám végül egy gyermek sem ért ide... Utánajártunk, hogy mi történt velük.
A Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Vármegyei Levéltára weboldalán a régi, érdekes iratokat böngészve bukkantunk rá néhány különleges, Salgótarjánhoz kapcsolódó iratot összefoglaló dokumentumra. Mint megtudtuk, a finn-magyar és észt-magyar rokonsági kapcsolatok ápolásának nagy kultusza volt a két világháború közötti Magyarországon. A kapcsolatépítést, baráti társaságok alapítását, kulturális rendezvényeket az akkori miniszterelnök, Teleki Pál személyesen is pártolta, Klebelsberg Kunó finnországi látogatása után, 1930-tól pedig bevezették a néprokonsági napot is az iskolákban.
A II. világháború kitörésekor a magyar kormány semleges maradt, s ezt bizonyítandó, óriási rokonszenvvel fordult a téli háborúban a Szovjetunió ellen küzdő finnek felé – anyagi és katonai segítséget is nyújtva. Az 1939. november 30-tól 1940. március 12-ig elhúzódó harcok iránt komoly érdeklődést mutatott a magyar közvélemény, a bajbajutottak érdekében adománygyűjtő hangversenyeket, akciókat is szerveztek, sőt Szent-Györgyi Albert a finnek javára ajánlotta fel a Nobel-díját.
Salgótarjánban is összefogtak az árvákért
– A salgótarjáni A Munka című újságban is rendszeresen jelentek meg tudósítások a hős finnekről „Küzdenek északi testvéreink” címmel. Közzétették a Magyar Anyák Nemzetvédő Bizottságának drámai hangú felhívását, amely a gyermekeikkel menekülő finn anyák javára gyűjtött pénzt a 33.120-as postatakarékpénztári számlán. 1940. január 28-án Salgótarjánban a MANSZ (Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége) Leányköre teadélutánnal összekötött gyűjtést rendezett a finnek javára, ahol dr. Dornyay Béla tartott nagysikerű előadást Finnországról. Dr. Förster Kálmánné, a MANSZ helyi elnöke kezdeményezésére 100 pengő adományt gyűjtöttek, és előadás-sorozatot indítottak, ahol a finn Lottákat (paramilitáris önkéntes női egységek tagjait) állították példaképül – fogalmaz összegzésében a Levéltár.
A finn Vöröskeresztne a helyi evangélikus gyülekezet is rendszeresen gyűjtött pénzt, 1940 októberében pedig még finn estet is rendeztek.
– Az „Északi Rokonaink” című kiadvány 5. kötetében közzétették az 1941 decemberében Finnországban meghirdetett hadi-keresztszülőségi felhívást. Ennek értelmében évi 360 pengővel lehetett támogatni egy finn hadiárva nevelését, és akár többen is vállalhatták egy gyermek keresztszülőségét – derült ki a levéltári dokumentumokból. A támogatók eldönthették, hogy egy hónapra vagy egy évre szeretnének támogatást küldeni a kiválasztott gyermeknek, majd a keresztszülő kilétéről az illetékeseket is tájékoztatták, s később levelezhettek is egymással.
Dr. Förster Kálmán a helyi üzemek vezetőit kérte fel hadi-keresztszülőségre
Bár részint civil kezdeményezésnek tűnt ez a jótékonysági akció, de valójában kormányzati támogatás is állt mögötte. Az akkri belügyminiszter 8 ezer pengővel támogatta a finn hadiárvákat, a Magyar – Finn Társaság pedig 70 hadiárva egy évnyi ellátásáról gondoskodott, emellett a kiadványaik jövedelmét is a gyerekek javára ajánlották fel, így összegyűlt részükre további 10 ezer pengő.
– Az Egyesült Női Tábor elnöke, Keresztes-Fisher Ferencné 100 finn hadiárvának szerzett magyar keresztszülőt, Horthy Miklósné 5000 pengőt adományozott, a Magyar – Finn Kormánybizottság pedig 1080 pengővel járult hozzá a nemes ügyhöz. 1942 decemberében a polgármestereket is felszólították egy főispáni körlevélben a hadi-keresztszülőség helyi megszervezésére, amelynek eredményéről 1943 januárjában jelentést kellett tenniük – írják, s hozzátették, Salgótarján akkori polgármestere, dr. Förster Kálmán válaszának vázlatából kiderült, hogy megkereste a helyi gyárak, üzemek vezetőségét, akik továbbították központjaikhoz a kérést, de rövid időn belül civil támogatók nem jelentkeztek.
Eredetileg nem csupán anyagi támogatásról volt szó
A Munka 1942. júliusi tudósításából kiderült, hogy a Magyar Evangélikus Szövetség tervezte eredetileg háromszáz, 8 és 14 év közötti finn hadiárva 8 hónapos magyarországi tartózkodását, befogadását is, s ezek a gyerekek már 1942. augusztus 1-jén Magyarországra érkeztek volna. Erre a célra Salgótarjánból is kerestek befogadó családokat, valamint további pénzadományokat is kértek. Az utazást – a háborús helyzet miatt – a finn kormány nem támogatta, így az végül soha nem valósult meg.
– A finn hadiárvák megsegítésére megszervezte a Szövetség a finn gyermekakciót, minthogy azonban a finn hatóságok a körülményekre való tekintettel a finn gyermekeket nem engedhették el távolfekvő hazánkba, a Szövetség az általa rendezett gyűjtés eredményét, 34.000 pengőt, a finn gyermeksegélyezés céljára a finn követségnek szolgáltatta át – állt az Országos Luther Szövetség 1942. november 20-i jelentésében.
– A hadiárvák pénzügyi támogatása Salgótarjánban sem szűnt meg, így az Acélgyári Olvasóegylet tagjai is jelképesen örökbe fogadtak egy finn gyermeket 1943 februárjában. Ugyanakkor a polgármester jelentette a főispánnak, hogy a helyi üzemek nem tudnak részt venni az akcióban, mert budapesti központjuk már eljuttatta az adományokat – részletezi a Levéltár.
Később már nem esett szó egy dokumentumban sem a finn gyermekek támogatásáról, majd a magyarok mindennapjait is átszőtte a háború, s hadviselő félként komoly veszteségeket szenvedett az ország. Salgótarján lakosságát olyan kérdések foglalkoztatták 1943-tól, mint hogy melyik pince lehet alkalmas óvóhelynek, vagy hogy hogyan lehet pótolni a megsemmisült élelmiszer-jegyeket, és előtérbe került a magyar hadiárvák segélyezése.