Rocktól a musicalig: izgalmakkal teli utat járt be a rétsági gitáros + videók, képek

– Családból hozod a zene iránti szenvedélyedet? 
– A szüleim pedagógusok, de édesapám hobbi szinten mindig is szeretett gitározni. Hétéves lehettem, amikor beirattak zongorázni a nagyoroszi zeneiskolába, mert szerették volna, ha megtanulok hangszeren játszani. Ott mondta a magántanárom először, hogy jó érzékem van a zenéhez, anyáék egy szintetizátorral is megleptek. Nem sokkal később azonban az intézményt bezárták, így nyolcadik osztályos koromig egyáltalán nem foglalkoztam a zenéléssel. 

– Hogyan került előtérbe a gitár?
– Nyolcadikosként villámcsapásszerűen talált meg újra a zene. Emlékszem, a testvéremmel reggeliztünk, amikor a rádióban megszólalt egy AC/DC dal, s akkor belém hasított a gondolat: mennyire király volna, ha egyszer én is zenészként állhatnék a színpadokon! Annyira fellelkesedtem, hogy apukám a gitárján elkezdte megtanítani az alapokat, én pedig teljesítettem a „házi feladatokat”. Rajongtam a rockzenéért, ezért a ballagásomra egy elektromos gitárt kértem. A hangszert végül nem én, hanem édesapám, mint ballagtató osztályfőnököm kapta meg, míg nekem a szomszédok egy gitár oktatókönyvet ajándékoztak. Így kezdődött, hogy apa hangszerén a kis könyvemből autodidakta módon elkezdtem fejleszteni magam. A középiskolai éveimet a zene végigkísérte, 2011 tájékán alapítottunk Lúze Rock néven egy gyerekzenekart is. Én akkor 15 éves voltam, a basszus gitáros kereszttesóm 14, a ritmus gitáros 13, míg a dobos 9 esztendősen csatlakozott a csapathoz. 

– Pedagógus szülők gyermekeként meg sem fordult a fejedben, hogy te is a pályára lépsz? 
– A szüleim mindig támogattak, bár eleinte műszaki pályára szántak. Az érettségi után – azért, hogy elkerüljem a gépészmérnöki kart az egyetemen – be is iratkoztam egy év technikusi képzésre, hogy CNC-gépkezelőként jól kamatoztatható szakmát szerezzek. Elkezdtem látogatni az órákat, de hiába adtam bele mindent, maga volt a pokol. A sors a legjobbkor lépett közbe! 

– Jókor voltál, jó helyen?
– Mondhatjuk így is! Egy nap apával felutaztunk Budapestre a Music Expora – akkor még Hangfoglalás – , ahol az ember szinte mindent megtalálhatott, aminek köze volt a zenéhez. Ott láttuk meg a Kőbányai Zenei Stúdió standjánál Póka Egon basszusgitárost, a Hobo Blues Band alapító zeneszerzőjét, akivel hosszasan elbeszélgettünk. Rá egy hétre már Maróti Zoltánnal, az Ossian alapító gitárosával szemben ültem a zenei stúdióban egy meghallgatáson, melyen kiderült, a zeneelméleti ismeretem nem elegendő a sikeres felvételihez az iskolába. Zoli javaslatára kerestem fel ifj. Tornóczky Ferenc gitártanárt, hogy segítsen a további felkészülésben. A technikusi képzéssel párhuzamosan minden héten jártam hozzá, Vác és Kőbánya között ingáztam. Fél évvel később a zeneiskola első felvételijének sikertelensége hidegzuhanyként ért, de a kudarcélmény akkora löketet adott a pótfelvételihez, hogy megnyíltak az ajtók az álmaimhoz. Minden pengetésnél egyre jobban tudtam, nem lesz belőlem CNC-gépkezelő. 

– Milyen útravalót kaptál a Kőbányai Zenei Stúdiótól?
– A zeneiskolát 2015-ben kezdtem el, az ott töltött négy év életem legmeghatározóbb időszaka volt. Óriási élmény volt a könnyűzenei szakma legjobbjaitól tanulni: az osztályfőnököm Póka Egon volt, de emellett Babos Gyula Liszt Ferenc-díjas dzsesszgitáros; Maróti Zoltán (Ossian, Fahrenheit), Kormos János (Jazz + Az), Lukács Peta (Bikini), Csiszár Péter (Charlie, Tátrai Band), Gyémánt Bálint, id. Tornóczky Ferenc, ifj. Tornóczky Ferenc (Deák Bill, P. Mobil), Hegyi György (Emil Rulez), Ullmann Ottó, Lukács Andrea (Neoton Família), Gulyás Erika, Esze Jenő és még sok fantasztikus zenész tanított, de olyan legendák, mint Solti János, a Locomotiv GT és Németh Gábor, a Dinamit dobosa is oktatott. A szalonzenéléstől a zenekari gyakorlaton át a dalszövegírásig számos dologba belekóstolhattam. Kőbányai elsősként zenéltem az Illés Emlékzenekarban is, mely az iskola mellett jó lehetőség volt a nagyobb színpadokon történő zenélésekre, tapasztalatszerzésre. 

– Mennyire volt könnyű érvényesülni a szakmában? 
– Miután végeztem az iskolával egy énekes barátom beajánlott egy szentendrei magániskolába, ahol óraadóként gyerekeket oktathattam, míg mellette koncerteztem. Bár a fellépéseknek, utazásoknak megvan a maga varázsa, három év után idén úgy éreztem, hogy a bandákkal való turnézás helyett biztosabb zenélésre vágyom. Most a saját karrierem, főként a hotel és egyéb rendezvényeken való zenélés irányába kanyarodtam el, illetve március óta a gitároktatást sem intézményi keretek között végzem.

– Nemrég váltál ki a Stula Rock zenekarból, hogy a saját utadat járd. Nehéz volt a döntés?
– Imádtam velük zenélni, öt év alatt rengeteg mindent átéltünk. Nagy élmény volt a csapattal a Barba Negrában koncertezni, játszottunk a Bikini és az Ismerős arcok vendégeként, két lemezt és több videóklipeket készítettünk. A Rockrádió 2017-ben a Ha látnád magad című dalunkat rengetegszer lejátszotta, mely a videómegosztón is szép nézettséget generált. Nehéz volt a döntés, de most más vár rám. 

– László Attilával, a Csillag születik harmadik szériájának győztesével is forgattatok közös klipeket. Honnan az ismeretség?
– Attilával még Kőbányán osztálytársakként barátkoztunk össze. Úgy hozta az élet, hogy 2020-ban felkeresett, majd beszálltam gitárosként a zenekarába. Elkezdtünk saját dalokat is gyártani: Attila a szöveget írta, én pedig a zenéket szereztem. Tíz változatos stílusú dalt raktunk össze, a lemez tavaly áprilisban Indulnom kell címmel látott napvilágot. Akusztikus duóként is eljártunk fellépni, idén tavasszal például egy hét állomásos erdélyi turnén mutatkoztunk be a közönségnek. Két dalhoz – A dal a tiéd, Ugye itt maradsz velem – klipet forgattunk, de a közelmúltban az Amíg van kire várnom című számunkhoz is felvettük a legújabb videót. 

– Említetted, hogy a hotel zenélés felé kacsintgatsz. Mi vonz ebben a világban?
– Nyugodtság, intelligens közönség, tervezhetőség és önállóság. Másfél éve járok már hotelekbe, de nagyon élvezem. Úgy érzem, megtaláltam az utamat: Hollókőn, Esztergomban visszatérő fellépőnek számítok már, de az ország egyre több szegletébe hívnak zenélni, Tatára és Kecskemétre is megyek hamarosan. Emellett nagy öröm, hogy a gitározás mellett az éneklés is előtérbe került, mellyel szintén évek óta foglalkozom. A zenei stúdió befejezése után egy évig Bódy Magdihoz (Generál) jártam énekórákra, akinek nagyon hálás vagyok, hogy a „jó irányba terelte” a hangom.

– A Zenthe Ferenc Színház sikerdarabjában, az Apácákban gitáros szerzetesként tűnsz fel. Milyen a „zárdában” játszani?
– Óriási álmom volt, hogy egyszer színházban zenéljek. Az élet pedig mindig megadja, amire vágysz! A Madách Színházba tavaly lecsúsztam egy lehetőségről, de alig telt el néhány hét, Ullmann Ottó, aki Kőbányán tanárom is volt, keresett meg azzal, hogy én lehetnék a gitáros az Apácák musicalben. Ki mondott volna nemet arra, hogy zenész- és színészlegendákkal dolgozzon?! A közönség szereti az előadásokat, már több mint hússzor vittük színre szerte az országban.

– Volt olyan nagy találkozás híres zenészekkel, amely máig meghatározó számodra?
– A balassagyarmati Horváth Ádám dobossal, zeneszerzővel több projekten dolgoztunk együtt, a Stula Rockban is zenéltünk együtt. Mások mellett nagy élmény volt találkozni Alapi Istvánnal, Varga Miklóssal, Homonyik Sándorral, Oszvald Marikával és Peller Károllyal, de Vándor Évát és Kökényessy Ágit is öröm volt közelebbről megismerni. 

– Milyen tervekkel mész tovább?
– Decemberben még öt Apácák előadás vár rám, de Esztergomban, Hollókőn, Tatán és Kecskeméten is zenélek hotelekben. A videómegosztón saját csatornát hoztam létre, ahová rendszeresen töltök fel olyan dalokat, melyek a műsorom részei is. Szeretném növelni a követőim számát, hogy országszerte megismerjenek. Nagy vágyam, hogy egyszer az Aréna színpadán zenélhessek, de hiszem, hogy csak tudatosan lehet karriert csinálni, s egyik lehetőség magával hozza majd a következőt.