Járnak még Trabantok a nógrádi utakon? Itt a válasz!

Nemrégiben Rétság központjában gyalogoltam át a zebrán, és az első autó, amelyik lefékezett mellettem, egy 601-es Trabant kombi volt. Elmerengtem: én még bőven ahhoz a nemzedékhez tartozom, amely nem csak veteránjármű-találkozókon láthatja a kelet-európai autóipar ma már különlegességnek számító példányait. 

Emlékszem, az első családi kocsink az UH-07-22 rendszámú Zsiguli volt, amit később egy KL-61-82 „felségjelzésű” Lada követett. Édesapám nem is hajtotta túl őket, gyengéden ápolta a féltett kincseket. Amikor a múlt század nyolcvanas éveiben rendszeresen nyaraltunk Balatonfüreden, mi, siheder kölykök a haverokkal ott bambultuk a kis mellékutcában a panziók előtt álló nyugatnémet „csodákat”, Volkswagen Jettát, Opel Kadettot, nem beszélve a nyitott tetejű Porschéról. 

Akkoriban nem is álmodhattunk arról, hogy egyszer még a mi garázsunkba is kerülhetnek hasonló négykerekűek. A mai fiatalok számára mindennapos látvány, ha szembe jön velük egy-egy tucatmilliót érő terepjáró. El sem tudják képzelni, milyen érzés lehet behuppanni egy Wartburg anyósülésére. Kikerekedett szemmel bámulnák a kormányszerkezetből kilógó karos sebességváltót. Mire a keletnémet pöfögőgép előtt átértem a gyalogátkelőhelyen, eszembe ötlött még Hofi Géza poénja harminc évvel ezelőttről: „Miért küldenek a bécsiek villamost a magyarok elé a határra? Azért, hogy az a VEB-fabrik, az a világ csodája, a Trabant meg a Wartburg ne fröcskölje össze a Mária Segítség Strasszét...”