Botos Zoltán festményei díszítik a Megyeháza galériáját

A megyeházi galéria jelenlegi formájában mintegy negyedszázada létezik, a kilencvenes évek második felében kezdte meg működését. Az ötlet a néhai Bihary Lajostól – az egykori pedagógiai intézet igazgatójától, aki akkoriban megyei tisztséget is viselt – származik: ő kezdeményezte egy korábbi gyakorlat felelevenítését, megújítását. 

Úgy alakult, hogy a galéria vezetését, programjainak szervezését a kezdetektől fogva Kele-Szabó Ágnes, a Madách Imre Gimnázium tanára – aki maga is folytat aktív művészeti tevékenységet – és dr. Kalocsay Péter, a Nógrád Megyei Kormányhivatal főigazgatója vállalta magára. Bár a galéria zömében képzőművészeti tárlatoknak ad helyet, több alkalommal volt már egyéb jellegű kiállítás helyszíne is. Például ez év januárjában Salgótarján várossá nyilvánításának 100. évfordulója tiszteletére ott nyitották meg a Dornyay Béla Múzeum gyűjteményében található dokumentumokból, főként archív fotókból összeállított kiállítását.

A minap Botos Zoltán salgótarjáni festőművésznek a tárlatát fogadta be a megyeházi galéria, amely egyik fő helyszíne a jelen korszak meghatározó salgótarjáni alkotószemélyiségeinek. A Pécskő utcai úgynevezett cigányhegyen eltöltött gyermek- és ifjúkora szorosan kötődött a zseniális festő, író Balázs Jánoshoz. Mint a könyvekben és a filmekben egyaránt kifejtette, a maga módján – festőeszközökkel, biztatással – hozzájárult a korszakos életmű kibontakoztatásához. A kapcsolat azonban oda-vissza működött, hiszen Balázs Jánosnak is szerepe volt abban, hogy az immár hetvenedik életévén is túl lévő Botos Zoltánból ugyancsak festő lett. Műveinek karakterisztikus vonása főként a ragyogó árnyalatokban, a kifejező erejű színvilágban érhető tetten. Ez a jellemző – mint a jelenlegi bemutatkozása is igazolja – mára sem tűnt el képeiről, de újabb vonásokkal, szociografikus jellegű elemekkel, élethelyzetekkel is gazdagodott.

Erre mutatott rá megnyitóbeszédében – rendkívül mély, színvonalas elemzéssel – pályatársa, a szövéssel is sikeresen foglalkozó szügyi tanár, Csernák Edit. Mondandóját Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című regényéből vett gondolatra építette. Nevezetesen arra a jelenetre, amelyben az író egy pléhkeresztben Jézusra, mint ismerősre talál rá. Botos Zoltán képeinek nézője is érezheti úgy, hogy a művész által megjelenített arcokat már látta valahol, valamikor. Azért ismerősek a képein megjelenő szituációk, emberek – a bámészkodó kislány, a festősegéd, az edényárus, a várakozó örömlány – mert részei mindennapjainknak. Egyszerűségükben a szépség mutatja meg magát. Talán ebben vagy másban rejlik Botos Zoltán művészetének titka? – kérdezte költőien Csernák Edit. Nem érteni, csak szeretni kell a képeit, mert minden részletükben emberiek.