Sírhely

2022.05.09. 13:51

Pályázati forrásból fejleszthetik a Nógrád megyei temetőket is

A Magyar Falu Program Önkormányzati temetők infrastrukturális fejlesztése című pályázatán tizenöt nyugat-nógrádi település nyert el támogatást. A községek több mint 110 millió forintot fordíthatnak a különböző projektjeikre.

Lászlók Judit

Nagylócon a régi temetőben két aszfaltos utat alakítanak ki a bejáratoknál, valamint egy illemhelyet is létesítenek

Forrás: H.M., NMH

Magyar Falu Program Önkormányzati temetők infrastrukturális fejlesztése című kiírásán Alsópetény 6 millió, Borsosberény 5,2 millió, Drégelypalánk közel 10 millió, Endrefalva 5,3 millió, Keszeg 4,6 millió, Ludányhalászi 5,7 millió, Nagylóc 5,2 millió, Nézsa 18 millió, Ősagárd 5,4 millió, Romhány közel 15 millió, míg Bánk, Érsekvadkert, Nógrád, Rimóc és Nagyoroszi községenként közel 6 millió forint támogatást nyertek el. 

A tenderen az egyik legnagyobb összeget Drégelypalánk önkormányzata nyerte el. Rigó Dávid, a község polgármestere érdeklődésünkre elmondta, hogy a támogatást a ravatalozó épületének felújítására fordítják. Többek között újra cserélik a nyílászárókat és korszerűsítik az elektromos hálózatot, illetve egyéb javítási munkálatokat is megvalósítanak. 

Nagylócon a régi temető fejlesztésére fordítják az elnyert támogatást. – A régi temetőben két aszfaltos utat alakítanak ki a bejáratoknál, valamint egy illemhelyet is létesítenek majd a szakemberek – mondta el lapunknak Szalai Gábor. A község polgármestere hozzátette: – Ezenfelül több apró felújítási munkálatot is elvégzünk majd. 

Varga Richárd, Nógrád polgármestere arról tájékoztatta portálunkat, hogy a pályázat lehetővé teszi egy út és egy járda építését a helyi temetőben. 

Molnárné Gere Rita, Borsosberény polgármestere szintén elmondta, hogy a támogatást a temetőkerítés egy részének, pontosabban az utcafront felőli szakaszának korszerűsítésére fordítják. 

Alsópetényben viszont a pályázatnak köszönhetően újabb urnafalat létesítenek majd a temetőben. – Az új urnafal a tervek szerint hetvenkét urnahellyel rendelkezik majd. A község temetőjében már van egy urnafal, azonban a helyiek részéről egyre nagyobb igény mutatkozik a hamvasztásos temetkezési forma iránt, ezért szükség van egy újabb létesítésére – mondta Laluja Imre, Alsópetény alpolgármestere. 

Dr. Őszi Attila Csaba, Érsekvadkert polgármestere pedig a település közösségimédia-oldalán számolt be arról, hogy a község temetőjében illemhelyet alakítanak majd ki a támogatásból.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában