Lábsérüléssel is végigzarándokolta az El Caminót az USA-ban élő salgótarjáni bőrdíszműves

– „Az igazi győzelem a saját magunk fölött aratott győzelem.” Akár ez a gondolat is járhatott a fejében, amikor megérkezett Spanyolország Galícia tartományának fővárosába, Santiago de Compostelába. 

– Mi tagadás, hosszú utat tettem meg, elsősorban a saját magam határait kellett feszegetni. A franciaországi Saint-Jean-Pied-de-Portból indultam gyalog, és 36 nap alatt értem el a célt. Nem siettem, világot akartam látni, így amikor áthaladtam a városokon, több nevezetességet és múzeumot is megnéztem. Ezért a zarándokok körében legnépszerűbbnek számító 800 kilométeres „francia út” számomra közel 400 kilométerrel hosszabb lett. 

– Azonban még Santiago de Compostelába érve sem fejezte be teljesen zarándoklatát… 

– Így van, az ottani katedrálistól elvándoroltam a nagyjából 90 kilométerre található Finisterre-be. Az emberek sokáig úgy hitték, hogy ez a hely a világ vége, hiszen a település Spanyolország legnyugatibb részén helyezkedik el. 

– Adja magát a kérdés, hogy miért vállalkozott erre a cseppet sem rövid zarándoklatra? 

– Elolvastam Paulo Coelho: Az alkimista, aztán az Egy mágus naplója, és A zarándoklat című könyveit. Nagy hatást gyakoroltak rám, tulajdonképpen ezek adták az ötletet, a motivációt, hogy elinduljak. 

– Nyilván gondosan megtervezte az utat. Mekkora távot tett meg naponta? 

– Tartottam magam az eredeti útitervhez, így 25 és 40 kilométer között gyalogoltam naponta, amivel nagyjából 6000 kalóriát égettem el. Emiatt több mint nyolc kilogrammot veszítettem a súlyomból. 

Bottal is alig tudott járni

– A fogyás mellett a sok gyaloglás miatt a lábaival is adódhattak problémák… 

– Két hét gyaloglás után a sípcsontom melletti izom – főleg az emelkedőknek köszönhetően – begyulladt, és már bottal is alig tudtam járni, így komolyan felmerült, hogy tudom-e egyáltalán folytatni az utamat. Ekkor egy kis faházszerű bódéban pihentem meg éjszakára, ahol egy helyi lakos vendégül látott, vacsorát készített és a sérülésemet is ellátta. A körülbelül ötvenéves gyógyító egy növényi alapú krémmel megmasszírozta a lábaimat, de olyan erővel és az öklét használva, hogy ordítani tudtam volna a fájdalomtól. Szerencsére hatásos volt a kezelés, hiszen másnap tovább indulhattam, és pár nap elteltével szinte már alig éreztem fájdalmat a lábaimban. 

– Találkozott más zarándokokkal? Voltak sorstársai? 

– Bár egyedül indultam útnak, de több érdekes emberrel találkoztam. A 74 éves amerikai Herolddal két órán át sétáltunk együtt, amikor megosztotta velem az egyik igazán féltett titkát, és azt tanácsolta, hogy szeressem a sorsomat. Egy másik zarándoktól azt is megtanultam, hogy ne jobb ember akarjak lenni, hanem egyszerűen csak jó ember. Azt tapasztaltam, hogy a zarándoklat varázsa miatt az emberek nagyon megbíznak egymásban, szinte mindent őszintén el mernek mondani ilyenkor az útitársuknak, hiszen amilyen gyorsasággal be, azzal a lendülettel ki is sétálnak egymás életéből az El Caminón.

– Csodás tájakat láthatott. Mely vidékek maradtak meg legjobban az emlékezetében? 

– Tetszettek az épületeket díszítő színes festmények. Az egyikre Albert Einstein, Mahatma Gandhi és Martin Luther King arcképét festették, miközben két zarándok túrázik a csillagos égbolt alatt. Legnagyobb élményem természetesen az volt, amikor Santiago de Compostelába érve megpillantottam a Szent Jakab-katedrálist és aztán az Atlanti-óceánt Finisterre-ben. Ezenkívül a szép magaslati tájak, a csodás természet látványa is igazán feltölti a szemlélőt. Viszont a napokig tartó barangolás a kietlen pusztaságban igazán embert próbáló. Bár az is igaz, hogy ilyenkor tudtam legjobban átgondolni az élet nagy dolgait. 

Messzire jutott

– Ha már az élet nagy dolgait említi: hogyan jut el Miamiba egy Salgótarjánban felnövő fiatalember? 

– Több mint húsz éve, még 2001-ben utaztunk ki egy rokonunkhoz a feleségemmel és kisfiammal, aztán itt is maradtunk. Jelenleg építkezéseken, felújításokon dolgozom Miamiban. Jól érzem magam a tengerentúlon, de évente egy-két alkalommal mindig megpróbálok hazalátogatni, hiszen hiányoznak az itthon élő rokonok, barátok. 

– Úgy tartják, aki teljesíti az El Caminót, szinte jobb emberré válik, teljes testi-lelki megújuláson megy keresztül. 

– Mindezt az szemlélteti a legjobban, amikor az 1530 méteres Monte Irago hegyen található keresztnél minden zarándok elhelyezi azt a követ, amit otthonról hozott magával, és ezzel szimbolikusan hátrahagyja minden múltbeli gondját. Sokakat láttam, akik sérülés vagy kimerültség miatt kénytelenek voltak abbahagyni ezt a hatalmas kalandot. Ezen az úton teljesen átértékeli az ember az életét. Feszegettem, sőt felül is múltam a teljesítőképességem határait, és remélem, hamarosan újabb zarándokúton szerezhetek további életre szóló élményeket.

Rendszeresen kerékpározik, fut és úszik is a triatlonversenyeken 

A zarándoklat és a túrázás mellett Veres Gábor gyakran űzi a triatlon sportágat is. Az Egyesült Államok délkeleti partvidékén található Miami évenkénti triatlonversenyén mindig rajthoz áll, hogy teljesítse a másfél kilométer úszást, a negyven kilométer kerékpározást és a tíz kilométernyi futást. A versenyen mindig büszkén hordja piros-fehér-zöld karkötőjét, így képviselve hazáját, Magyarországot, egyben Salgótarjánt is a nemzetközi mezőnyben.