Gyászol a megyeszékhely: megemlékeztek a salgótarjáni sortűz áldozatairól

– Kegyeleti megemlékezésre gyűltünk össze azon a helyszínen, ahol a korabeli diktatórikus hatalom és szövetségese a fegyvertelen tömeget vette célba és ártatlan emberek életét oltotta ki – mondta Fekete Zsolt az 1956. december 8-án, Salgótarjánban eldördült sortűzzel kapcsolatban. A megyeszékhely polgármestere kifejtette: a rendszerváltást követően Salgótarján az első városok egyike volt, ahol kegyelettel és méltóképpen emlékeztek meg 1956 forradalmárjairól és áldozatairól. Harminc évvel ezelőtt, 1991-ben, nyilvánította városi gyásznappá december 8-át a közgyűlés, majd egy évvel később emlékművet avattak a tragédia helyszínén, az egykori Vásártéren a salgótarjáni sortűz áldozatainak emlékére. Végül a December 8-a tér három évvel ezelőtt a sztélé felavatásával és felszentelésével bekerült a történelmi emlékhelyek rangos sorába.

– Bár máig tisztázatlanok a salgótarjáni sortűz pontos körülményei, illetve a halottak számáról is eltérő adatokat ismerünk, de az bizonyos, hogy napjainkban a December 8-a tér az egyik szimbóluma az 1956-os forradalomhoz kapcsolódó tömeges megtorlásoknak – hangsúlyozta Fekete Zsolt, aki annak az összefogásnak a példaértékére is rámutatott, amely közvetlenül a sorsfordító tragédia után jellemezte az első döbbenetből eszmélő salgótarjániakat a város történelmének legsötétebb napjaiban. A polgármester hangsúlyozta továbbá: emlékeznünk kell, mert csak a történelemre, a velünk élő múltra alapozhatjuk a jövőnket, amely az emberségünkből és a ma elvégzett munkánkból születik meg.

A hatvanöt évvel ezelőtt történt tragikus események láncolatát idézte fel beszédében Bérczesi Mihályné. Amint a Politikai Foglyok Országos Szövetsége (Pofosz) Nógrád Megyei Szervezetének elnöke elmondta: az Acélgyárból a tüntetésre vonuló munkásoknál csak egy nemzeti színű lobogó volt, de semmi olyan, amivel ártani tudtak volna. Az akkori állami áruház sarkánál jártak, amikor hallották az eldördülő lövéseket.

– Mire mi leértünk a térre már rengeteg halott és sebesült feküdt a földön. Ezt elfelejteni, az emberek emlékezetéből kitörölni nem lehet. A macskaköves utat emberek tetemei takarták be a rendőrségtől a templomig végig. A járdát és az úttestet is – idézte fel a sortűz utáni fájdalmas pillanatokat Bérczesi Mihályné. A Pofosz megyei szervezetének elnöke megemlékezett négy, nem december 8-án elhunyt bajtársukról is, így Hadady Rudolfról és Hargitai Lajosról, illetve a pásztói hídrobbantókról, Alapi Lászlóról és Geczkó Istvánról is. Bérczesi Mihályné ezentúl felelevenítette az országos szövetség megalakulásának menetét, illetve tevékenységüket, amelyet elmondása szerint sokkal inkább egy nagy családként, és nem egyszerű egyesületi tagokként végeztek. A Pofosz megyei elnöke arra kérte a még élő hozzátartozókat és a fiatalokat, hogy próbálják átvenni a „stafétabotot” és ne hagyják, hogy 1956 emléke és szellemisége a múlté legyen.

A szónoklatok elhangzását követően a Zenthe Ferenc Színház művészeinek Szakadékos esztendők című emlékező műsorát tekinthették meg az egybegyűltek. Végül mielőtt a Salgótarjáni Bányász-Kohász Fúvószenekar előadásában felhangzottak volna a Szózat dallamai, a megjelent szervezetek, egyesületek, közösségek és intézmények és magánszemélyek – köztük Ponyi József, 1956-os elítélt – elhelyezték az emlékezés virágait a December 8-a téren, a mártírok emlékművénél.