Megszenvedtek, de fiával teljesítette a kőkemény El Caminót a salgótarjáni építész

A búcsújáró út Spanyolországból Galíciába, Santiago de Compostelába vezet. Az ottani székesegyházban található Szent Jakab apostol földi maradványa. Jeruzsálem és Róma után a keresztény zarándoklatok egyik legfontosabb célpontja Santiago de Compostela, ahová a francia vagy a spanyol úton is el lehet jutni.

Minden zarándokot más és más dolog motivál, keresik önmagukat vagy az Istenbe vetett hitüket. A távot általában egy hónap alatt teszik meg, de az elszántabbak 24 nap alatt teljesítik. Azt mondják, ez az az út, ami mindenkit hazavisz, mondta a salgótarjáni születésű Hidvégi Csaba József. A 45 éves, építőiparban dolgozó szakember körülbelül három éve tervezte fiával, Hunorral, hogy végigmennek az El Caminón. Július elsején indultak Pamp­lonából. – Az motivált, hogy együtt legyek a ritkán látott fiammal – mondta.

Azt gondolták, nem lesz nehéz a gyaloglás, de mint kiderült, sokkal keményebb volt, mint amire számítottak. Legtöbbször a csillagos ég alatt aludtak, és a napközbeni 40 Celsius-fok hőmérsékletet hajnalban ötfokos hideg váltotta.

– Változó iramban gyalogoltunk, előfordult, hogy csak 30 kilométert tettünk meg, de többször akár 45 kilométert is legyalogoltunk. Ilyenkor általában borzalmasan fájt a lábam a nap végére. Néha úgy éreztem, hogy feladom, de olyankor mindig történt valami, ami átlendített. Segítségünkre sietett a sors vagy a jó Isten – mondta, s felidézte, hogy egyik estére például nagyon bedagadt a lába.

Egy patak mellett éjszakáztak, jóformán egész éjszaka benne áztatta a lábfejét. Másnap reggel már nem is érzett fájdalmat, folytathatták az utat. Máskor az időjárás nehezítette meg a vándorlás körülményeit.

– Nagy vihar készülődött, morajlott az ég, cikáztak a villámok. Sehová se tudtunk menekülni, már nagyjából 30 kilométert mentünk aznap, a következő település pedig legalább 15 kilométerre volt. Úgy tűnt, rettenetesen meg fogunk ázni, de egyszer csak megpillantottam egy jászolt a szemközti hegyoldalon. Oda húzódtunk be és ott töltöttük az éjszakát a szakadó esőben – mesélte Hunor.

Hasonló eset történt Nava­rett után valahol a pusztaságban. Ott újra lesérült Csaba lába és közben vihar is közeledett. Aznap is maguk mögött hagytak már 20–25 kilométert, de a fáradtság és a sérülés miatt csak nehezen haladtak. Ekkor azonban találtak egy régi római csatornát, ami alá behúzódva átvészelhették a vihart, és reggelre a sérülés is helyrejött.

– Sokszor nem volt bőr a lábunkon, borzalmasan fájt, de elszántak voltunk. Huszonhat nap alatt tettük meg a Szent Jakab-zarándokutat, és igen, valóban megváltoztunk. Az út úgymond hazahozott. Elmondhatatlan boldogság fogott el, amikor a végére értünk, még a könny is kicsordul a szememből, ha visszagondolok rá. A nehézségek ellenére is csodálatos és felejthetetlen élmény – mondta Hidvégi Csaba József.

Ők egy-egy tizenhét literes hátizsákkal vágtak neki a távnak, és fejenként 600 eurót vittek magukkal a 800 kilométeres zarándoklatra. Elmondták, hogy például több ezer olívabogyót megettek útközben, és rengeteg segítőkész lélekkel ismerkedtek össze. Megtudták, hogy a zarándokok többsége valamilyen családi tragédia vagy lelki fájdalom miatt választotta a megerőltető búcsújárást. Az El Caminón annyira egymásra vannak utalva a zarándokok, hogy aki végigjárja, az jobb emberré válik.