Megemlékezést tartottak Balassagyarmaton a száz éve született költő tiszteletére

Azon a fényes, késő tavaszi napon új jövevény érkezett a Jancsovits család Kossuth Lajos utcai házába (csak később vette fel a Jobbágy nevet). A felcseperedő kislegény személyesen megtapasztalhatta az egyre terebélyesedő polgárváros lüktető világát, amelyben békésen élt egymás mellett a magyar, a szlovák és a zsidó lakosság. Ezeknek a gyermekkori élményeknek teret is adott későbbi költeményeiben, mint például az ötvenedik születésnapjára íródott Újarcú szelíd szülőföldben: „Az ó-város téren bolyongok/zeg-zugokon a szűk folyóig/Újra hallom a furcsa hangot/félénk, bús, pajeszos zsidóit/éneklő beszédük…”. Később a família a fővárosba, majd az Isztriai-félszigetre, Abbáziába (ma Opatija) költözött.

Katonáskodott a második világháborúban

A fiatalember első rímfaragó próbálkozásait 1938-ban vetette papírra, meglehetősen erős szocialista kicsengéssel, amelyek megjelentek a szociáldemokrata párt lapjában, a Népszavában. De közölte ifjúkori műveit a Híd című folyóirat és a Kelet Népe is.

Aztán jött a második világháború, és Jobbágy Károly bevonult katonának. Szinte az utolsó napokig harcolt, amikor osztagával együtt szovjet fogságba került, először Romániába, majd onnan az Urálba, hadifogolytáborba hurcolták, ami tulajdonképpen kényszermunkatábor volt. Negyven-ötven fokos hidegben dolgoztak a tajga kellős közepén, ám a versírást ott sem hagyta abba, tapasztalatait költeményekbe szedte, és ez lett a végzete: már majdnem Magyarországra ért a rabokat hazaszállító vonat, amikor a határállomáson, az ellenőrzésen felfedezték nála a Szibériában papírra rótt verseit, és azonnal visszatoloncolták. Még egy évig tartott a szenvedés, mire végképp megszabadult a kínoktól és ismét hazai földre léphetett.

Őt is megcsapta az 1956-os forradalom szele

Most már megvalósíthatta álmait: elvégezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–orosz szakát, később műfordító lett és a Budapesti Műszaki Egyetemen dolgozott. Eleinte lelkesen üdvözölte az új rendszert, de hamar kiábrándult a Rákosi érából. Így következett el 1956 októbere. A forradalom szele őt is megcsapta, amit versei bizonyítanak. Elég csak beleolvasni a Mondják, a Himnuszt énekelték, vagy A rádió mellett című műveibe, hogy mi is megérezzük azt az érzelmi túlfűtöttséget, amely ezeket a különleges napokat kísérte. Utóbbiból idézünk részletet: „Rólunk beszélnek minden nyelven/sikong az éter és csodál:/Dávid harcol Góliát ellen/Népmilliók aggódva nézik,/hányan indulnak halni még?/S küldi a nép ifjú vitézit./”.

A szabadságharc leverését követően a börtönbüntetést ugyan elkerülte, de a belügyi szervek megfigyelését nem, sőt, az állambiztonság különböző eszközökkel megpróbálta a beszervezését, de nincs rá bizonyíték, hogy ügynök lett volna.

Tanári pályára lépett, és nyugdíjazásáig Budapesten tanított, előbb a Könyves Kálmán Gimnáziumban, majd az Eötvös József Gimnáziumban. A közvélemény előtti talán legismertebb verse ebből az időszakból származik. Az „Elhagyott repülőtér” azóta is rendre szerepel a középiskolai ballagási ünnepélyek műsorán: „S onnan fentről lenézel-e/az elhagyott repülőtérre,/ahol jövőre, egy napon/megint bőgnek friss motorok,/Újabb év s pengő szárnyakon,/egy még frissebb raj kanyarog,/Sapkadobáló ujjongásuk/rezegteti a levegőt/s leírnak még egy utolsó kört/a vén repülőtér fölött”.

Hosszú utat járt be, míg megtalálta önmagát

A mindenkori szocialista kultúrpolitikával egyfajta „szeret-nem szeret” viszonyban volt Jobbágy Károly. Talán túlzott naivságból vagy inkább az idealista elkötelezettségből fakadó őszinteség okán több alkalommal vitába keveredett a mindenható Aczél György nézeteivel, ami miatt egyszer egy németországi ösztöndíjat fortélyosan vontak meg tőle, méghozzá úgy, hogy a kiutazás előtt bevonták az útlevelét.

Már nyugállományba vonulása után, 1986-ban jutott ki két hónapos tanulmányútra az Egyesült Államokba, ahol körbejárta a magyarlakta területeket, és benyomásait az Amerika poétaszárnyon című kötetbe gyűjtötte össze, ami a balassagyarmati Ipoly Könyvkiadó gondozásában jelent meg.

Jobbágy Károly, amint a fentiekből is látszik, hosszú utat járt be, míg megtalálta önmagát. Ragaszkodott a formai egyszerűséghez, visszautasított minden modern áramlatot, hiszen ő emberi nyelven szeretett fogalmazni, amit mindenki megért, nem kell hozzá szótár. Élete során összesen 12 kötete jelent meg, de posztumusz gyűjteményeket is lapozgathatunk tőle.

A Balassagyarmathoz ezer szállal kötődő költő, akit a város 1981-ben díszpolgári címmel tüntetett ki, súlyos betegség következtében, 1998-ban hunyt el.

Halálában is támogatja az utókort

Jobbágy Károly egész pályafutása során fokozott figyelmet fordított a palócok földjére, nemcsak gyermekkora meghatározó emlékeinek pontjára látogatott el rendszeresen, hanem felkereste a környező településeken élő rokonait, barátait, verseiben gyakran előfordul például Drégelypalánk települése és a falu felett magasodó vár neve is. A József Attila-díjas költő az Amerika poétaszárnyon kötetének bevételéből hozta létre a ma nevét viselő irodalmi alapítványt, hogy ebben a formában is tegyen Balassagyarmat szellemi életének fellendítéséért. Az alapítvány minden esztendőben pályázatot hirdet, és a születésnaphoz kötődve díjazzák a legsikerültebb pályaműveket, illetve posztumusz ők adták ki az 1956-ban írt, majd sokáig mellőzött költeményeit. Emléktáblája a Kossuth Lajos utcai szülőházán látható, de mementót állított neki egykori iskolája, az Eötvös József Gimnázium, valamint a fővárosi lakhelyén, a II. kerületi, Kavics utca 2/A házon található emléktáblája. Május 27-én az alapítvány és a Madách Imre Városi Könyvtár közös szervezésében rendezik meg a Jobbágy Károly-emléknapot, idén a balassagyarmati temetőben lévő sírnál a századik évforduló alkalmából, 15 órától Csach Gábor művészettörténész, az Ipoly-parti város polgármestere mond beszédet. Közreműködik Csallóné Majoros Erzsébet, a Gyarmati Színkör tagja.

Megemlékeztek

A balassagyarmati temetőben található sírjánál emlékeztek csütörtök délután a száz esztendővel ezelőtt született József Attila-díjas költőre, Jobbágy Károlyra. Az eseményen beszédet mondó Csach Gábor polgármester kifejtette: Szabó Lőrinc és Jobbágy Károly hasonulása az Ipoly-parti településhez igen közelít egymáshoz, hiszen mindketten az idilli, eszményi vonzatát mutatták a szeretett hely iránti idomulásuknak. A szülőföld tisztelete egyértelműen hat a művészi ábrázolásmódra, egyúttal növeli annak értékét. A rendezvényen közreműködött Csallóné Majoros Erzsébet, a Gyarmati Színkör művésze, majd végezetül az irodalmár leánya, Ilona mondott néhány gondolatot arról, mennyire fontos a család számára az utókor tisztelete.