Az ízletes húsok mellett a horgolótűt is örömmel forgatja a tarjáni piac pecsenyesütője

A sülő, forró zsír alatt illatozó húsok vevőre várnak, miközben a patika tisztaságú helyiségben fehér köpenyes hölgy most másként múlatja az időt. Klagyivik Andrea elmondása szerint a pergős napok mellett vannak csendesek is, sőt a járvány csak fokozza a mostanában pangó üzletet, elveszi az emberek falatozókedvét.

A salgótarjáni üzletasszony reménykedik a jobb időkben, s amikor teheti még itt is kedvenc időtöltésének hódol. Szívesen beszél arról is, hogy már négy évesen kérte az édesanyjától, hogy tanítsa meg horgolni, később kötni, hímezni. Szorgalmának és kreativitás köszönhetően az évek folyamán teljesedett ki munkája, művészete. Legfőbb megrendelői a szépet szerető barátnői, a családja, és a rokonsága mesefigurákat kedvelő legkisebbjei. Azt is megtudtuk, hogy a tánccal is nagy barátságban van.

– Van egy régi mondás, miszerint nem lehet elég korán kezdeni. Önnel is hasonló történt?

– Édesanyámtól tanultam a tűforgatás tudományát, egészen kicsi koromban, lehettem, olyan négy-ötéves. Nagyon tetszett amikor láthattam ahogyan szorgos kezei között megformálódott például egy-egy kalocsai hímzett terítő. Emlékszem a pillanatra amikor megkértem: „Anyuci! Hagy próbáljam meg én is!” S boldogan vett a szárnyai alá, oktatott türelemmel.

– Ezek szerint jó „tanítómestere” volt, hiszen a mai napig hódol a kedvtelésének.

– Nyugodtan nevezném inkább szenvedélynek. Úgy is mondhatnám, hogy mai divatos szóval, hogy ez volt az első „kreatív művelet” az életemben. Édesanyám később megtanított a kötés mellett horgolni, és hímezni is. Jó időtöltésnek és szórakozásnak találtam a kötő- és a horgolótű forgatását. Így talán az sem csoda, hogy a babáim, kedvenc mesefiguráim többségét sem a boltban vásároltuk, hanem saját magamnak készítettem. Így igen-igen kedvesek voltak számomra, hiszen őrizték a kezem munkáját, néhányukat a mai napig megtartottam, miként azt a kissé megsárgult képet is nagy becsben tartom, amelyen édesanyám éppen egy motívum elkészítésére oktat.

– Az otthoni élmények után mikor voltak az első sikerélmények?

– Az általános iskolában az első technika órák egyikén tapasztalhattam meg, ahol egy tarisznyát kellett kihímezni, majd kicsi terítőt horgolni. Különösebb nehézség nélkül meg tudtam csinálni, megkaptam rá a jó jegyet és a tanárnőm dicséretét, szóval nevezhetem mindezt életem első sikerélményének.

– Hogyan bővült, gazdagodott a repertoár?

– Jó pár évvel később elkezdtem a lakásomba terítőket hímezni, de nem a megszokott színekkel hanem divatosabb modernebb változatban. Barátnőim, ahogy ezeket meglátták, beléjük is szerettek: kérték csináljak nekik is. Valahogy így indult, vagy inkább folytatódott, és formálódott az én „kreatív stúdióm”.

Aztán gondoltam, hogy nem csak dédi csipketerítőit lehet meghorgolni. Mi lenne ha csinálnék magamnak egy horgolt felsőt? Meglátták rajtam és mindenki megcsodálta. Barátnőim kérték, hogy készítsek nekik is.

– Akin tudott, segített is…

– Egyszer egy kétségbe esett hölgy csöngetett be hozzám és kérte, hogy segítsek! Kiderült, hogy a salgótarjáni piacon mondták neki, hogy tudok horgolni. Kapott kölcsönbe egy nagyon régi és ezért tulajdonosának igen becses horgolt csipkekesztyűt de elveszítette, ami nagyon kínos. Kellene másikat készíteni, meg tudnám-e csinálni? Megpróbáltam, sikerült…

– A mesefigurák legjobb barátai a gyerekek, ők mikor fedezték fel Önt?

– Ahogyan születtek gyerekek a családban, úgy kerültek ki újabb „kuncsaftjaim”. Igen kedvelik a különböző mese- és bábfilmek mesefigurákat melyek vagy nem kaphatók vagy ha mégis, elég drágák. Úgy döntöttem, hogy néhányukat meghorgolom, végül hatalmas sikert arattam velük a gyerekek körében. Azóta is mindig adnak munkát az unokahugik.

– Az eddigiek mellett van még egy kedvtelése, vagy inkább ez is szenvedély?

– Mindig is szerettem táncolni. Szerintem a tánc is egy kreatív művészet! Hat éve hastáncot kezdtem tanulni. A koreográfia része, hogy a táncosok mindig színes kendőkkel hangsúlyozzák a csípő mozgását. Az oktatónknak nagyon sok szép kendője volt amit messziföldről rendelt borsos áron. Kezdő táncosként úgy gondoltam készítek hasonló kendőt magamnak. Számomra az alkotás pihenés. Energiával tölt fel, kikapcsol a mindennapi rutinból és jó érzés mikor az ötletből kézzel fogható valóság lesz. Szeretem a kihívásokat, amikor olyan dolgot kell készítenem amit még eddig nem csináltam. A családban a fiam némiképp örökölte a hobbiból, kedvteléseimből fakadó kreativitásomat de más irányban mozdult, „férfiasabb” foglalkozást választott: építésznek készül. Megfordult már a fejemben hogy jó lenne tovább adni a tudásomat, de a mai rohanó világban ahol a gyerekek is többet forgatják kezükben a mobilt, mintsem lenne türelmük odafigyelni, tanulni közben bajlódni a kötő- és horgolótűvel.

Máról-holnapra élő, kockáztató vállalkozó

Klagyivik Andrea a salgótarjáni kereskedelmi és vendéglátóipari szakközépiskolát végezte el. Salgótarjánban él felnőtt fiával, aki éppen az egyetemi felvételijére készül. Andrea életében a salgótarjáni piac fontos szerepet játszott, s így van ez ma napig is. Volt ajándékboltja a piacsoron, majd 17 évet lehúzott édesapja pecsenyesütőjében ugyanott. Négy éve átvette a családi vállalkozást, s vezetőként, ha kell beosztottként irányítja az általa elkeresztelt „Klagyivik pecsenyesütőt”. Nem üzletasszony, az olyan „flancosan” hangzana. Inkább olyan máról-holnapra élő, kockáztató vállalkozó. Korán kel, hajnali hatkor már ott van a pult mögött, s teszi, teszik a dolgukat. Az évek során megszokta, megszerette, amit csinál. Van, amit még ennél is jobban szeret, azt a „kreatív” szépségre és harmóniára épülő világot, amely gazdagítja életét és hobbiként, szenvedélyként él meg, fejleszt, tervez és építget magának, mások örömére is. A kötés, horgolás, hímzés, tánc felüdíti, az itt szerzett tudást, tapasztalatot szeretné egyszer másokkal megosztani, másoknak átadni.