Nagy hangsúlyt fektet az utánpótlásképzésre a Prima díjas tarjáni muzsikus

– Hétéves volt, amikor a szülei beíratták a salgótarjáni zeneiskolába, ahol megismerkedett a hegedülés alapjaival. Sokat jelentett az itt töltött időszak?

– Fodor Sándor tanár úrnál kezdtem el a hegedűstanulmányaimat, aki egy kiváló tanáregyéniség. A zene és a hangszer tiszteletére, az alázatra nevelt, és nem mellesleg kitűnő alapokat sajátíthattam el tőle. Ezzel párhuzamosan, 2002-ben Hrúz Dénesnél tanultam népi hegedűt. Kitűnő tanáraim voltak, nagy tisztelettel és hálával gondolok rájuk. Nem szabad kifelejtenem azokat a személyeket sem, akik nagyban hozzásegítettek ahhoz, hogy később a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre sikeres felvételt nyerjek. Horváth Ani néni, aki szolfézst és összhangzattant tanított és Diósi Tamást, aki a zongorázás alapjaiba vezetett be.

– Az intézmény jelenlegi vezetése az elmúlt esztendőkben nagy sikerrel élesztette újra a hagyományt, hogy koncerttel emlékezik az első tanítási napra. A közelmúltban e jeles alkalomból három másik Junior Prima díjassal zenélhetett egykori iskolája színpadán. Milyen érzés „idehaza” húzni a nótát?

– Mindig nagy szeretettel gondolok a zenesulira, bármikor szívesen betérek, ha itthon vagyok és időm engedi. Nem túlzás azt mondanom, hogy a salgótarjáni intézmény általános iskolás koromtól egészen tizennyolc éves koromig a második otthonom volt. Szinte minden délutánt ott töltöttem, s amikor csak tehettük, muzsikáltunk a társakkal és barátkoztunk a többi gyerekkel. Ez az iskola egy olyan élmény volt az életemben, amely a mai napig meghatározza az életem a zenetanári pályámon. Egerben tanítok immár hatodik tanéve, ahol ezt a bensőséges, szeretetteljes légkört alakítom ki a saját növendékeimmel is. Bennem nem változott semmi: tisztelettel, szeretettel és alázattal gondolok arra a helyre, ahonnét indultam…

– Talán nincs még egy, a Vá­czihoz hasonló zeneiskola az országban, ahol öt Junior Prima díjas növendékkel is büszkélkedhetnek. Munkássága megkoronázásaként a szakma négy éve magyar népművészet és közművelődés kategóriában megjutalmazta e rangos elismeréssel. Milyen volt a közös munka a nógrádi „primásokkal”?

– Nagyon örültem a közös koncert lehetőségének, hiszen mindnyájukat ismerem már gyermekkoromtól kezdve. Balázs István csellóművész nagypapája, Szabó István ráadásul egy nagyon fontos személy volt az életemben, aki helyi cigányprímásként megannyi tudással, alázattal és szerénységgel munkálkodott. Négy évig tőle tanulhattam a salgótarjáni lakásukon a magyar nótákat. Ekkor ismertem meg Istvánt és két testvérét, Barnuskát és Tomikát. Éveken át ott töltöttem a szombat és vasárnap délelőttöket: István mindig csellón, Barnabás pedig hegedűn gyakorolt a másik szobában. Az ő édesapjukkal, Balázs Barnabással pedig sokáig zenéltem a zenekaromban is. Kubinyi Julcsival is szinte együtt kezdtük a népzenetanulást, közösen játszottunk a kazári Kabar zenekarban és többször volt lehetőségem közreműködni a Dűvő zenekarral, ahol Julcsi az énekes. Oláh Patrikot is kiskorától fogva ismerem, együtt jártunk a testvéreivel egyidőben muzsikálni a környéken.

– Oláh Patrik zeneszerző kizárólag a közös koncertre írta meg új kompozícióját, a Jó palócokat, amely magában hordozza az üzenetet, jó nógrádinak lenni.

– Nem is érezhetnék másképp! Nógrád megye a szülőföldem, itt nőttem fel, itt találkoztam olyan emberekkel, akik meghatározták az életemet. Hálás vagyok, hogy ide születtem! Hetente visszajárok Salgótarjánba, hiszen itt működik a zenekarom és ide köt a családom is.

– Nehezen viseli a pandémiás időszakot?

– A tavalyi év nem volt szokványos: az előadóművészeknek márciustól nyár közepéig nem igazán volt lehetőségük fellépni. Ez engem is rosszul érintett, hiszen lassan 15 éve minden hétvégém zenéléssel és fellépésekkel telik. A zenekarommal azonban műhelymunkával töltöttük a felszabadult időt, így több lemezt is sikerült felvenni. Áprilisban egy mátravidéki falu, Ecséd dallamhagyományát adtuk ki hanghordozón, majd az év végén megjelent egy hasonló tematikájú jászsági lemez is. Továbbá sokat dolgozunk egy magyar népzenei koncertműsoron, illetve egy ’60-as, ’70-es évek romániai lautár zenéit bemutató anyagon is. Az előadó-művészet mellett Egerben, Ózdon, Felvidéken, Füleken és Rozsnyón is tanítok, ahol nem állt meg az élet a karantén időszak alatt sem, online folyt az oktatás. A járványhelyzetben több szabadidőm jutott a sportolásra, továbbá a nehéz helyzetben sikerült egyensúlyt és örömöt találnom a napjaimban. A pozitív hozzáállás nagyon fontos az életben.

– Mik a tervei?

– Az idei év nagyon tevékeny lesz: az oktatás folytatódik, az egri növendékeimből álló Legényes zenekar a napokban kapta meg az Eger Csillaga díjat. A zenekarommal főként a pályázati lehetőségek segítségével készítjük a lemezeinket, így egy profi koncertfelvétel is el fog készülni. Első ízben pedig 2021-ben tervezzük megrendezni Salgótarjánban az I. Dobroda Népzenei Tábort is.

Sikeres ember tanárként is

Ifj. Gelencsér János 1992. április 2-án született Salgótarjánban. Hétéves korában kezdte tanulmányait a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskolában, Hrúz Dénes, a Dűvő együttes prímása 2002–2010 között volt a mestere. Tíz éve a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népi hegedű szakára nyert felvételt, ahol 2014-ben szerezte meg diplomáját, majd tanári és népi cimbalom tanári végzettséggel is gazdagodott. Az ország nagy hírű versenyén, a balatonfüredi Anna-bál prímásversenyén 2014-ben negyedik, 2016-ban és 2018-ban különdíjas lett. Tevékenysége elismeréseként 2017-ben Junior Prima díjat vett át. Hat éve tanít az egri Farkas Ferenc Zeneiskolában, 2018-tól pedig a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákiával karöltve elindították a népi hangszeres képzést Füleken és Rozsnyón. Zenekara, a Dobroda 2007-ben alakult, a Kárpát-medence autentikus népzenéjére alapozza repertoárját.