2021.01.13. 06:55
Drámai múltidéző: így vesztették életüket az acélgyári leventék
Idén rendhagyó formában, a Salgótarjáni Városi Televízió képernyőjén keresztül emlékeznek meg az 1944-es lavinaszerencsétlenség áldozatairól.
Az Acélgyári levente síelők temetése 1944. január 30-án
Forrás: Dornyay Béla Múzeum
Abban az évben január 13. napján már harmadik alkalommal vágtak neki a salgótarjáni leventék, hogy meghódítsák Máramaros talán legszebb hegységét. A korábbi, két sikeres expedíció után a harmadik tragédiába torkollott, a csapat 15 tagját holtan találták meg.
– Hetvenhét évvel ezelőtt a Radnai-havasok 2305 méter magas Nagy-Pietrosz csúcsának meghódítására indult a Salgótarjáni Acélgyári Levente Egylet. A tizenhat síelőt január 13-án, a Mosolygó-tó katlana feletti, télidőben fokozottan veszélyes lejtőn érte a szerencsétlenség. A hazai sísport legnagyobb tragédiáját csupán egy levente, dr. Varga Kálmán élte túl – mondta el portálunknak Balogh Katalin.
A Salgótarjáni Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója hozzátette: az első hivatalos megemlékezést a lavinaszerencsétlenség ötvenedik évfordulóján tartották. 2003-ban emlékbizottság alakult, majd elindult az első expedíció: július 31-én lelkes lokálpatrióták emlékoszlopot helyeztek el a tragédia helyszínén. Salgótarjánban évről évre a Régi Központi Temetőben hajtanak fejet a városlakók.
– Idén a megemlékezés zárt körű lesz, de a Salgótarjáni Városi Televízió január 13-án, szerda este 19 óra 30 perctől közvetíti az eseményt. Beszédet mond Fekete Zsolt, Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere. Közvetlenül a megemlékezés után a Leventesirató című filmet láthatják majd a városlakók a televízió képernyőjén – emelte ki Balogh Katalin.
A II. világháború után tilos volt hivatalosan emlékezni rájuk
A halott fiatalok búcsúztatásán annak idején hatalmas tömeg vett részt az acélgyári stadionban. A temetésekre a holttestek megtalálásának és hazahozatalának sorrendjében háromszor került sor: január 22-én öt, 30-án kilenc, július 30-án egy áldozattól vettek végső búcsút a salgótarjániak. A korabeli szép megfogalmazás szerint: „a havas Kárpátok magyar oltárán” életüket feláldozva megtértek Istenhez. A második világháború után tilos volt hivatalosan emlékezni a levente áldozatokra, az első ünnepséget csak 50 év elteltével tarthatták meg.