Tegyük a jót, és sokan állnak mögénk – vallja az év nógrádi önkéntese

– Milyen céllal hívta életre a Példakép Tábort? Honnan jött a tábor ötlete?

– Gyermek- és ifjúkoromat Balassagyarmaton töltöttem és immár több mint három évtizede élek Szécsényben, ahol egy stabil vállalkozást vezetek, amely 8-10 családnak biztosít megélhetést. Emellett a Nógrád Megyei Önkormányzatban három cikluson keresztül voltam képviselő, térségi együttműködési tanácsnokként tevékenykedtem. Dr. Nagy Andor volt országgyűlési képviselő munkatársaként is nap mint nap szembesültem azzal, hogy rengeteg a nehéz sorsú embertársunk. Tíz évvel ezelőtt, amikor a tábor ötlete megfogalmazódott, megyénkben közel 30 százalékos volt a munkanélküliség. Jócskán volt hát okunk arra, hogy segítsünk a rászorulóknak. Azonban nem egyszeri segítségnyújtásban gondolkodtunk, maradandót szerettünk volna alkotni. Így hívtuk életre a Példakép Tábort, ami azóta országos elismerésnek örvend, és minden évben közel száz gyermeknek biztosít egyhetes nyári kikapcsolódást, jutalmat.

– A tábor napi hatszori étkezéssel teljesen ingyenes. Hogyan tudják a szükséges pénzügyi hátteret előteremteni?

– A kezdetektől fő támogatónk a németországi székhelyű Hanns-Seidel Alapítvány, amelynek egyik célkitűzése a társadalmi felzárkóztatás segítése. Több európai országban is jelen vannak, hazánkban az egyik jelentős projektjük a mi táborunk. A Polgári Szécsényért Alapítvány égisze alatt működünk, emellett minden évben magánszemélyek és szervezetek is segítik munkánkat. A Polgári Magyarországért Alapítványnak köszönhetően például minden részt vevő gyereknek biztosítjuk az iskolakezdéshez szükséges felszerelést.

– Mi a nyári táborok legfontosabb küldetése?

– Természetesen a gyerekeknek nagyon fontos, hogy a nyári vakáció alatt kikapcsolódhatnak, pihenhetnek, sokszor sokkal jobb körülmények között, mint az otthoni környezetük. Ennél azonban ezerszer fontosabb az eszmei cél: az élvezetes programokon kívül igyekszünk olyan személyiségeket meghívni, akikre felnézhetnek és akiket példaképül állíthatnak maguk elé. Próbálunk olyanokat vendégül látni, akik a megyéből, hasonló sorból indultak és innen értek el sikereket. Ezzel megmutathatjuk azt, hogy érdemes kitartónak lenni és küzdeni a kitűzött célok megvalósításáért. A csapattal együtt azért dolgozunk, hogy a nálunk táborozó, hátrányos helyzetű gyerekeknek megmutassuk a kitörési pontokat. Lehetőséget biztosítsunk a jobb élethez.

– Kik alkotják a csapatot, kik vesznek még részt önön kívül a szervezésben?

– Tizenhárman alkotjuk azt a nagy családot, akikkel szinte a kezdetek óta sokat dolgozunk azért, hogy jutalmul évről évre vendégül láthassuk az általános iskolákból érkező, valamiben kiemelkedően teljesítő gyerekeket. Bolgárné Jónás Anita, Bolgár János, Kormány Zsoltné, Nagyné Mákos Izolda, Bangó János, Bangó Jánosné, ifj. Bangó János, Oláh Győző, Józsa Alexandra, Kovács Petra, Zsupin Lászlóné és Váradi László alkotják rajtam kívül a szervezők sokoldalú csapatát. Van köztünk gyógypedagógus, mentőtiszt, kisebbségszociológus, rendőrőrmester és pedagógus is. Folyamatosan képezzük magunkat annak érdekében, hogy minél szakszerűbben, hozzáértőbben tudjunk bánni a gyerekekkel.

– Ebben a munkában önként vesz részt, nem jelent ez sok elfoglaltságot a vállalkozás vezetése mellett?

– A csapat valamennyi tagja nevében elmondhatom, hogy életünk része lett ez a küldetés, ami számunkra nem egy hetet jelent egy esztendőben. Folyamatosan arra készülünk, hogy a következő alkalom ha lehet, még emlékezetesebb legyen. Odafigyelünk arra, hogy kiket lehetne még meghívni, törekszünk rá, hogy évről évre újabb személyeket állíthassunk a gyerekek elé. Vendégeink között volt Radics Gigi és Oláh Gergő énekesek, Botos András olimpiai és európai bajnok bokszoló, Kanyó Zsolt paralimpikon is. De mentők, rendőrök mellett megfordult a táborban mesterszakács is, akik mind nagy hatással voltak a gyerekekre. Balázs József borsodbótai plébános olyan mély benyomást tett a táborlakókra, hogy egy varsányi kisfiú miatta az esztergomi ferences gimnázium tanulója lett. De tudok róla, hogy mára rendőr és Németországban dolgozó szakács is kikerült a gyerekek közül. Számomra ez az igazi elismerés, és visszaigazolása annak, hogy jól csináljuk a munkánkat. Ha egyetlen gyereknek segíthetek, már akkor megérte.

– Az önkéntes munka egész életében fontos volt önnek. Miért?

– Az önkéntesség véleményem szerint mindenkinél alapvető emberi tulajdonság kellene, hogy legyen. Azt vallom, lehetőségeinkhez mérten kötelességünk támogatni a nehéz sorban élőket. Az önzetlenség azonban akarat kérdése. Nekem mindenesetre örömet okoz, hogy amennyit tudok, megteszek a rászorulókért. Az én életemben is voltak hullámhegyek és -völgyek, azonban lényeges, hogy sose felejtsük el, honnan jöttünk, mi az, amit kaptunk. Az általam megtapasztalt, számomra fontos dolgokat jó, hogy tovább tudom adni.

– Ön és a csapata sokat tesz a szegény gyerekekért. Mi az, amit önök kapnak tőlük?

– Az az egy hét, amit a táborban töltünk, mindany­nyiunkat annyi energiával, vidámsággal tölt fel, ami kitart egész éven át. Egy csoda ez a tábor. Az itt összegyűjtött tapasztalatok segítenek a civil életben is boldogulni. Sajnos sokszor találkozom olyan sorsokkal, hallok gyerekektől olyan történeteket, ami mellett az élet apró-cseprő gondjai eltörpülnek. Hálás vagyon Istennek, hogy van lehetőségem támogatni a rászorulókat. Én is azt vallom: „Ha valaki nem hisz a jóban, kezdje el csinálni, és meglátja, mennyi ember áll mögé.”

Mindig van, akire felnézhetek

Vajon van-e példaképe a Példakép Táborok megálmodójának és szervezőjének? – Szerencsére mindig vannak körülöttem olyanok, akikre felnézhetek. Meghatározó volt a dr. Nagy Andor mellett végzett munka. Mindig megtaláltuk egymást azokkal az emberekkel, akikkel hasonlóan gondolkodunk és segíteni, alkotni tudunk. Két embert emelnék ki, akik számomra igazi példaképek – fogalmazott Varga Krisztina. – A Felvidékről származó Molnár Katalint nagyon nagyra tartom, sőt, az egyik legnagyobb magyarnak gondolom. Ő az, aki éveken keresztül rengeteget dolgozott az Ipoly-hidak újjáépítéséért. Az egyik átkelőt róla is nevezték el. Katalin sokat segített nekem is, a nehéz élethelyzetemben mellettem állt. A sors furcsa fintora, hogy éppen az egyik híd átadása előtt, egy általa szervezett jótékonysági rendezvényen hagyott itt bennünket és távozott az angyalok közé. Szintén nincs már köztünk a nagymamám, akitől a legtöbb útravalót kaptam az élethez. Legalább ennyi jót szeretnék én is továbbadni az unokáimnak, és ha ez sikerül, akkor elégedett leszek.