Székely mesék bukkannak elő a honti lábbábos szoknyája alól

Itt ébredt rá, hogy egy varázslatos mesevilágból jött, s ekkor kezdte mesélni a székely népmeséket is. Mint mondja, sok évig hordozta magában azt a magocskát, ami még Székelyföldön lett elültetve a lelkében, ez egyszer csak előbújt és növekedésnek indult. Azóta járja egyszemélyes színházával, a Lábita Bábszínházzal a környék óvodáit, iskoláit. Fellép fesztiválokon és táncházakban, járja az egész országot és a nagyvilágot. Mesél mindenütt, ahol magyarok élnek.

Meseturnézott az Óperenciás tengeren túl Ausztráliában és Amerikában is, hiszen határtalan a mese útja. És bizony nemcsak a szája jár! Különleges lábbábozásával kicsiknek és nagyoknak derűt lop az orcájára, meséiben a székely szavak székely ízzel vannak fűszerezve.

– Sepsiszentgyörgyön születtem, szüleimmel ott éltem, de a vakációra nagyszüleimhez jártam Dálnokba, Dózsa György szülőfalujába – emlékszik vissza Szende a gyermekkorára. – Nekem az volt a mennyország. Olyan boldogságos gyermekkorom volt, mint egy tündérmese. A jó székely élet, az volt a lelke a világnak! Gyermekkoromban magamba szívtam, innen erednek a történeteim, ez a meséim forrása. Minden világban van szépség, de nekem az a mindenség volt. Reggelente segített behordani a fát, mert a fásládában mindig kellett legyen fa, összeszedte a tojásokat, a kiscsibéket esténként beterelte a kotlós alá…

– Amikor a nagytatának vittem a fuszulykalevest a mezőre a nagy fűtengeren keresztül, s a patakhoz értem, megkérdeztem, hogy hogy átléphetem-e. A körtefához érkezve megkérdeztem, megpihenhetek-e alatta. Mikor a forrásból ittam, elképzeltem, hogy ugyanebből a vízből isznak a vadállatok, és ettől olyan egységérzésem volt. Mikor mentem az utcán a faluban, mindig megszólítottak az emberek. Ez volt a természetes, hogy mindig szóltak egymáshoz néhány szót, megálltak beszélgetni. Innen is jött a mesevilág, hogy ők is meséltek egymásnak – idézte fel gyermekkorát Szende. A székely mesemondó vallja: a mese hit, játék, szeretet és mosoly minden ember lelkének.

– Kezdetben csak felolvastam a meséket. A gyermekeim óvodájában volt népmese napja, és én, mint szülő vittem ajándékba a mesét. Olyan erősen tetszett nekik és nekem is, gondoltam, hogy tovább kéne folytatnom, meg kellene jeleníteni a szereplőket is. Jött egy ötlet, és a lábaimra húztam a bábukat. A nagy terebélyes szoknyám lett a díszlet, a háttér, s onnan bújnak ki a szereplők. Két lábra állítottam a népmesék világát! – fogalmazott.

A Magyarok Háza rendszeresen szervez fellépéseket Szende számára, aki szerint a mai gyerekek nyitottak az általa közvetített különleges világra. Persze úgy adja át meséit, hogy beleszövi a jelent, és ez nagyon megfogja a kicsiket. Mint fogalmaz, a gyerekek azt fogadják magukba, amit kapnak. Hasonló ez az ételhez: a gyermek azt eszi, amit az édesanyja elé rak. S ha csak egy magocskát is megízlelnek ebből a világból, az elültetődik bennük, és később szárba szökken.