Zenével fejezi ki önmagát a rimóci származású zenész

– Családi hagyományt követett, amikor zenész lett?

– Nincs olyan rokonom, aki hivatásos zenész lett volna. A nővérem tangóharmonikán tanult zenélni a helyi kántornőtől, Bablena Margittól. Ez volt az első hangszer, amellyel én is közelebbről megismerkedtem és ezáltal tagja lettem a falu egyházi „zenekarának”. Később a helyi plébánostól, Bosits Istvántól lestem el a hegedülés és az orgonálás alapjait. Már egész fiatalon megragadott a méltán híres Rimóci Rezesbanda varázsa, ezért kezdtem el először autodidakta módon trombitálni, majd tizennégy évesen a balassagyarmati zeneiskolában is e hangszeren fejlesztettem tovább ismereteimet. Egészen addig, amíg bele nem szerettem a zongorába… Ám rajongtam a beat-misékért, így hát megtanultam gitározni is. A sógorommal sok gitáros misét játszottunk Rimócon, amelyekre mindig szívesen emlékszem vissza.

– Melyik a kedvence a sok hangszer közül?

– A zongora a mai napig állandó része az életemnek, s talán ezen játszom a legjobban. Emellett énekelni szeretek igazán! Olyannyira, hogy a zenélés lett a fő szakmám, de stúdiómunkákat is el-elvállalok. Ez csak hobbinak indult, de már egyre több mindent csinálok megrendelésre.

– Mire a legbüszkébb?

– Az első nagy szó az volt az életemben, amikor egy showzenekar tagjaként kijutottam a tengerre: a Viking Line és a Color Line hajóin játszottunk. De szívesen emlékszem vissza arra is, amikor Csukáné Szerémy Andrea drámapedagógus felkért egy színdarab megzenésítésére, amely a Hullám musical címet kapta. Ezelőtt még soha nem írtam és hangszereltem zenét, ezért ez a munka nagy és izgalmas kihívás volt a számomra.

– Énekes-trombitásként több éven át skandináv hajókon dolgozott. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?

– Szakmailag ez egy hatalmas mérföldkő volt az életemben, hiszen egy egészen más világba csöppentem. Az út előtt nem igazán énekeltem angolul, a nyelvet sem beszéltem folyékonyan. Szerencsére egy jó zenekarba kerültem, rengeteget tanultam a zenész hivatásról. A hajó hangtechnikai felszereltsége is kiváló volt, így ezen a területen is új dolgokat ismerhettem meg, amelyeket hazatérve később kamatoztatni tudtam a munkámban. Jó ideig dolgoztam külföldön: Svédország és Finnország, valamint Norvégia és Dánia között sokfelé megfordultam...

– Hogyan jött az ötlet egy saját zenekar megalapítására?

– Santa Fe néven többféle formációja létezett az együttesnek, korábban klubzenekarként is működtünk és feldolgozásokat játszottunk koncertszerűen. A jelenlegi tagokkal 2014 környékén álltunk össze egy esküvő erejéig, de valójában nem terveztük a közös folytatást. Végül a céges és az esküvői rendezvények sorra követték egymást, s egyre több érdeklődőnk lett. A sikert látva hivatalosan is megalakultunk, a korábban már jól bevált Santa Fe névvel.

– A járványhelyzet már a csapatot is megihlette az otthoni pihenő alatt...

– A veszélyhelyzet nekünk sem kedvez, törölték az összes rendezvényünket, de igyekszünk kreatívak maradni! Az első karanténvideónkon a Bagossy Brothers Company Olyan Ő című számának átdolgozása hallható, amelyet már korábban is fel akartam játszani a zenekarral. Eddig nem volt időnk rá! Ebben a szerencsétlen helyzetben az a pozitívum, hogy most bőven ráérünk új dalokat tanulni és felvételeket készíteni. Amíg kényszerpihenőre vagyunk ítélve, addig minden héten új dalt készítünk a közösségi oldalunkra, hogy ezzel is erőt adjunk magunknak és a közönségünknek.

– Mit jelent önnek a zene?

– A pályafutásom elején biztos lett volna erre egy frappáns válaszom, de ma már annyira a mindennapjaim része, hogy nem is gondolkodom rajta. A zene egy önkifejezési mód, ezért nagyon fontos, hogy milyen minőségben, odaadással és alázattal műveljük azt…

– Van példaképe?

– Sok zenész és zeneszerző van, akire felnézek, viszont sokáig Presser Gábor volt a példaképem. Elsősorban a szerzői munkássága és a maximalizmusa miatt. Talán sokan nem is tudják, de Magyarországon ő az egyik legtermékenyebb zeneszerző. Lehet szeretni, vagy nem szeretni a dalait, de önmagában az ő egész munkássága figyelemre méltó.

– Több ismert dal is hallható az ön tolmácsolásában az egyik legnagyobb videómegosztó portálon. Van kedvence?

– Nagyon hangulatfüggő, hogy mit hallgatok szívesen. Elsősorban a magyar dalokat szeretem énekelni, míg tartalmilag a ’70-es és a ’80-as évek dalai állnak közel a szívemhez. Ezeknek még van igazi mondanivalójuk…

– Hogyan tovább?

– Létrehoztunk egy zenei formációt Face2Face Produkció néven, bár még gyerekcipőben jár a projekt. Ennek jegyében megrendelésre írunk dalokat, vagy a zenei ötletek megvalósításában segédkezünk. Emellett tavaly életre hívtunk egy Máté Péter-estet – László Attilával kiegészülve –, amelynek sikere után eldöntöttük, hogy egy koncertsorozatot szervezünk belőle országszerte. Nagy tervem, hogy öt éven belül egy saját dalokból álló albumot is kiadjak, persze csak akkor, ha lesz mondanivalója. Szeretnék adni magamból egy kis részt a közönségnek…

Névjegy

Beszkid József 1978-ban született Balassagyarmaton, gyermekéveit Rimócon töltötte. Nyolcadik osztályosként Tóth Miklósnál kezdett el trombitálni a balassagyarmati zeneiskolában. Később felvételt nyert a budapesti Magyar Honvédségi Zeneművészeti Szakközépiskola trombita szakára. Innen iratkozott át a Váci Zeneművészeti Szakközépiskola szolfézs, zeneelmélet és karvezetés szakára, ahol sikeresen leérettségizett. Ezt követően a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára ment, de egy év után rájött: nem szeretne teljesen elmélyülni a komolyzene világában. Ezután a Kőbányai Zenei Stúdió felé vette az irányt, ahol megismerkedett a könnyűzene különböző műfajaival.