Búvósávokkal segítenék Nógrád vadállományának túlélését

A kukorica és a napraforgó betakarítása még előttünk áll, a fű kaszálásának ideje május végétől augusztus közepéig tart, de a felhagyott és gazos területeken ez idő tájt is előfordul. Zám Zalán, a Nógrád-cserháti tájegység fővadásza a betakarítások alatti vadpusztulás csökkentéséről, illetve esetleges megakadályozásáról kifejtette: egyelőre apró lépésekkel haladnak az elérni kívánt cél felé.

– Az állami tulajdonban lévő vad nemzeti kincsünk, így minden vadon élő állat védelme közérdek. A mezőgazdaság rohamos technológiai fejlődése, a gazdasági haszon növeléséért vívott verseny a legnagyobb ellensége a vadállományunknak és szaporulatának. A gyep, a kaszálók és a szántóföldek ugyanúgy az életközösség színterei, mint az erdő, hiszen a vegetációs időszakban táplálékul szolgál a vad számára, ezenkívül pedig sok faj választja fészekrakó, illetve szaporodó helyéül is – mondta el portálunknak a tájegységi fővadász.

Napjaink mezőgazdasági tevékenységére valóban egyre jellemzőbb a nagytáblás, monokultúrás termesztéstechnológia, amelynek köszönhetően nem ritkán az őzek, a szarvasok és a vaddisznók már fényes nappal sem hagyják el például a kukoricatáblákat. A betakarítások alatti vadbalesetekről kevés visszajelzés érkezik a vadászatra jogosultakhoz, észlelést is ritkán jelentenek be.

– Együttműködésére van szükség, mint a vadkárok megelőzésében. A vad védelméről, a vadgazdálkodásról és a vadászatról szóló törvény a föld tulajdonosára vonatkozó kötelezettségeket is tartalmaz. Az egyik legfontosabb az lenne, hogy a betakarítás megkezdése előtt a föld használója értesítse a területileg illetékes vadgazdálkodót, így egy hivatásos vadász – például a földön fekvő vagy fészkelő vadat mutató – vizslával ellenőrizheti a területet, elvégezve a vadmentést is. Egy másik fontos eszköz a traktorokon alkalmazott láncfüggönyös vadriasztó berendezés, ami a traktor által vontatott kaszával megegyező szélességben szinte átfésüli a lekaszálandó területet. A kívánt hatás eléréséhez fontos, hogy a gép haladási sebessége ne haladja meg a nyolc kilométer per órát, így a vadnak marad ideje a menekülésre. Kedvező lehet a terület adottságainak megfelelő búvósávokat létesítése is. Ezt úgy kell elképzelni, hogy minden lekaszált száz méter széles rész után egy legalább öt, legfeljebb tizenöt méter széles vadbúvó sávot meghagynak. Emellett fontos említést tenni az úgynevezett vadkiszorító kaszálási irány alkalmazásáról is, amikor a munkagép a terület közepéről körkörösen, kifelé halad, menekülési utat hagyva a vadnak a még lábon álló növényzet irányába – részletezte a megoldási lehetőségek sorát Zám Zalán.

A szakember továbbá azt is kiemelte, ha a gazda munkavégzés közben bármilyen nagy-, vagy apróvadat talál, mindenképpen értesítse a terület hivatásos vadászát, illetve védett faj esetében a természetvédelmi őrt. A vadmentési munkálatokat ezek a szakemberek tudják megfelelően elvégezni.

A gazda szemével a szántóföldön

Varga Mihály, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének Nógrád Megyei elnöke mintegy 180 hektáron gazdálkodik Magyarnándor közelében. Amint elmondta: napjaink gazdáinak is megvannak a módszerei, amelyekkel a legtöbb esetben megelőzhető, hogy a vad a betakarítás áldozatává váljon. A munkagép vezetője a legtöbb esetben nem is látja a kisebb testű állatokat, ezért a jól bevált gyakorlat az, hogy a táblákat először körben lekaszálják, ez az úgynevezett forgó. Ezt követően a földterületet a méretétől függően több részre osztják, majd ezeken úgy haladnak a munkagéppel, hogy a vad menekülő útját biztosítsák a már lekaszált részek felé. Varga Mihály ugyanakkor kiemelte: nem várható el a gazdáktól az a régen bevett szokás, ami szerint valaki a gép előtt szaladva kergeti le a tábláról az apró- és a nagyvadat.