Így ünnepelték egykor május elsején a munkát Nógrádban

A katolikus egyház 1955 óta ekkor Szent József, a munkások védőszentjének ünnepét tartja, amit azonban az elmúlt évtizedekben a marxista ideológia háttérbe szorított. De mégis mit ünneplünk ekkor és hogyan ünnepelt a múlt század népe egykoron?

Az ünnep előzményei az ipari forradalomig nyúlnak vissza. Már ekkor felmerült a munkások munkaidejének szabályozása, a napi nyolcórás munkaidő bevezetése, de érdemleges, közös lépést nem tettek.

1886. május 1-jén Chicagóban sztrájk kezdődött a nyolcórás munkaidő bevezetése érdekében. A munkások és a sztrájktörőket védő rendőrök két nappal később összecsaptak, a rendőrök végül tüzet nyitottak, aminek négy ember esett áldozatául. A másnapi tiltakozó nagygyűlés résztvevői közé vegyült anarchisták bombát hajítottak a rendőrökre, válaszul ismét sortűz dördült, a nap végére tucatnyinál is több halottat számoltak össze. A Haymarket téren történtek megtorlásaként nyolc anarchista vezetőt állítottak bíróság elé, négyet ki is végeztek.

A világszerte hatalmas felháborodást keltő események emlékére a következő években május elsején emléktüntetéseket rendeztek. 1889-ben a II. Internacionálé alakuló kongresszusa úgy határozott, hogy 1890. május 1-jén a szakszervezetek és egyéb munkásszerveződések együtt vonuljanak fel a nyolcórás munkaidő bevezetése, illetve nemzetközi szolidaritásuk kifejezése érdekében. Magyarországon is 1890-ben tartottak először május 1-jei tömegdemonstrációt. A II. Internacionálé 1891-es második kongresszusán május elsejét hivatalosan is “a munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepévé” nyilvánították.

Május 1. a múlt század folyamán a legnagyobb nemzetközi munkásünneppé vált, különösen a Szovjetunióban, majd a második világháború után létrejött kelet- és közép-európai szocialista országokban tartották meg fényes külsőségek közepette.

De hogyan ünnepeltek egykoron? Forgassuk vissza száz évvel ezelőttre az idő kerekét, és nézzük meg az „első” május elsejét Budapesten! 1919-ben május 1-én már a Tanácsköztársaság volt hatalmon immáron másfél hónapja. Az ország romokban, és amíg a környező népek megszállták a területeket, a nem létező határon innen élők irtózatos harcokat vívtak megyénkben is, a csehszlovákok pedig éppen az „ősi szlovák” Eger vagy Miskolc átvételét tervezték (utóbbiról írásos dokumentum is megmaradt, tehát nem az utókor kitalációja), addig Budapesten az új ideológia szerint kezdődött meg az „új Magyarország” felépítése.

A korabeli források szerint, történelemkönyvek lapjai szerint: „ezen a napon vörös drapériák borították Budapesten a Királyi Vár oszlopos homlokzatát, diadalkapu magasodott a Lánchíd budai hídfőjén Marx és Engels szobraival.

A Vérmezőn Leninnek állítottak szobrot a proletárünnep alkalmából. Ugyanitt hatalmas vörös katafalk emlékeztet a Martinovics-per kivégzett áldozataira.

Reggel hatkor zenés ébresztő, kilencig gyülekező a főváros huszonnyolc helyén az ünnepi felvonuláshoz. Színpadok, tánchelyek mindenütt, főképp a Városligetben és a Népligetben. Zenekarok a Mátyás templom, a Bazilika erkélyein, az Operaház és a Nemzeti Színház előtt.

Kilenctől déli egy óráig hömpölygőit a Hősök terén álló dísztribün előtt a felvonulók sokezres tömege. Nagy feltűnést keltett a teljesen egyedül menetelő Franz Chatwal kovácsmester, aki Linz városából gyalogolt Budapestre, hogy részt vehessen a munkásszolidaritás nemzetközi ünnepén. A maga díszítette májusfát, amelyet a menetben vitt, a különböző mesterségek jelvényei borították. Minden úgy zajlott látszólag, ahogy a kormányzótanács részletes rendelete előírta.”

Mindez a kommunista szörnyűség azonban nem feledtette az ország pusztulását, ami az akkor élők szeme előtt zajlott. A Horthy-féle konszolidáció elűzte ezt az ideológiát, bár a munka ünnepe, a munka napja, május 1. azért megmaradt. Csak két pillanatot kiragadva a történésekből: 1938-ban például Szegeden kulturális programot tartottak, melyen Herczeg Ferenc is beszélt, a munkásokat pedig szabadtéri programmal várták. Kecskeméten aznap eucharisztikus napot tartottak. Budapest készült az eucharisztikus kongresszus és a Szent István-emlékév eseményeire is.

Egy évvel később, a Felvidék visszatérése után, a háború küszöbén is megtartották az ünnepet. A visszatért Kassán ünnepi díszbemutatóról írnak, Ungvárról azt jelentik, sokan felkeresték az elmúlt napokban az újonnan visszatért területeket.

A háború után aztán új idők jöttek. Hivatalos állami ünnep, munkaszüneti nap lett, amelyen nagyszabású, látványos felvonulásokkal „a gazdasági és szociális vívmányokat” ünnepelték.

A demokratikus átmenet idején, a hároméves terv után ilyen jelszavakat találunk az újságban: „Jobb életet, jobb utat a három éves terv mutat!”. Az akkori főszerkesztő, Oczel János vezércikkben ír 1948-ban a Szabad Nógrád lapjain: „1948 május 1-én a magyar dolgozó nép olyan körülmények között ünnepel, amikor kormányában eddig még soha nem tapasztalt egység és együttműködés van, és amikor a megvalósulás küszöbén van a magyar munkásosztály egysége; egy munkásosztály, egy párt.”

Az ideológia pedig az elkövetkező negyven évben nem változik. 1953-ban már ilyen jelszót találunk az újság címlapján:

„Éljen május 1, a békéért küzdő népek seregszemléje, a proletárnemzetköziség harcos ünnepe!”. Mindeközben dúl a verseny, a munkaverseny, a béke építése – a legnagyobb terror és gyűlölet közepette. Enyhülést majd csak 1956 hoz, de a helyzet utána sem változik, legfeljebb csak „vidámodik” az egyik barakk a szocialista tömbben.

1965-ben is békét építettek, ráadásul az ifjúságot is bevonva örömtüzek gyújtásáról tudósít a hírlap krónikása: „Nem sokkal később a várost övező hegyek négy pontján a tarjáni fiatalok örömtüzeket gyújtottak, köszöntve a 76. s immár 21. szabad május 1-ét. Tüzek gyulladtak a ZIM-mel szembeni Kovács-hegyen, az Acélárugyár közelében, a Kálvárián és a városi tanács mögötti dombon. Az örömtüzekkel egyidőben színes rakéták röppentek a magasba, szép nyitányaként a nagy munkásünnepnek.”

A békeverseny és a termelési harc továbbra is zajlott: 1985-ben fényképes riportban látjuk a felvonuló bányászokat, akik túlteljesítették vállalásukat, valamint azt, hogy köszöntik az egykori munkásmozgalmi tagokat.

A rendszerváltás után aztán új idők jöttek. Már 1990-ben teljesen más témákat találunk az újság hasábjain: kötélhúzó verseny Vizsláson, táncbemutató Szécsényben, Kaláka-koncert, repülő-kiállítás és utcabál Salgótarjánban, és még sorolhatnánk.

A rendszerváltás után a majálisok és a tömegrendezvények megmaradtak, de már nincsenek felvonulások, nem a vállalatok szervezik a programokat, sokkal inkább az önkormányzatok vagy a pártok. Míg az utóbbiakon a munkavállalói jogok védelme, érvényesítése, méltó bér és nyugdíj, a munkahelyek megőrzésének témája merül fel, előbbieken már inkább a szórakoztatásé a főszerep, és a közösségi együttlété. Valljuk be: politika ide vagy oda, ez a legaktuálisabb napjainkban is.

Legyünk is minél többen kint a természetben, zeneszó, sör, virsli, jó hangulat, ismerős arcok, beszélgetések között – erről szól a mostani munkaszüneti nap.