Kőkorszaki vadász pattintotta a kovát a szécsénkei határban

Az eddigi eredményekről Zandler Krisztián a salgótarjáni múzeum őskoros régésze mesélt lapunknak.

– A lelőhelyet Markó András régész és Péntek Attila független kutató azonosította még 2005-ben, a felszínen talált paleolit szórványok alapján. Tíz évvel később a Kölni Egyetemmel közösen végeztünk szondázó kutatást, ami nem hozott jelentős eredményeket, de 2016-ban újra lehetőségünk volt visszajönni a területre. Akkor találtuk meg azt az érintetlen, kőszilánkokban gazdag szintet, aminek bontása ebben az évben is történik – mesélte el lapunk kérdésére a szakember, aki azt is elmondta, hogy köszönettel tartoznak a földterület tulajdonosának, a szécsénkei Nagy Sándornak, aki minden évben lehetővé teszi számukra a kutatást.

A jelenlegi felszíntől 65–95 centiméter mélyen fekvő rétegből kőeszközök, és az eszközkészítés során keletkező hulladékok, – szilánkok és pattintékok – kerültek elő, amiknek nyersanyaga elsősorban 16–12 millió éves mátrai és cserháti utóvulkáni működéshez köthető kovakőzet, valamint kisebb részben a Bükk keleti oldaláról származó kvarcporfír.

– A napvilágra került eszközök nagy részét az állati bőrök megmunkálásánál és kikészítésénél használt vakarók teszik ki. Van három darab kétoldali megmunkálású pattintott kőhegyünk is, melyek a vadászat során használt döfő lándzsához tartozhattak.

Fejlett kőmegmunkáló iparral rendelkeztek negyvenezer évvel ezelőtt

Mintegy 600 ezer éve jelentek meg az első neandervölgyiek, a klasszikus ősemberek.

– A neandervölgyiek főleg a pleisztocén jeges periódusaiban éltek, ezért testük nagymértékben alkalmazkodott a hideg éghajlathoz. A mai embernél alacsonyabbak, robusztusabb testfelépítésűek voltak rövidebb végtagokkal, hosszabb törzzsel, hogy a szervezetük hővesztesége a legkisebb legyen. A férfiak átlagmagassága 165 cm, a nőké pedig 155 cm volt. Külső vonásaikat meghatározta a hátrahajló, rövid és lapos homlok, az erős, durva és kissé kiálló arckoponya, a szemöldök felett összefüggő, kiálló szemöldökeresz. Rövidebb nyakuk, határozottan izmosabb testük és vastagabb vázcsontjaik voltak. Fejlett és változatos pattintott kő­ipart hagytak hátra és náluk jelenik meg először a halottak eltemetésének szokása. Hazánkból a bükki Subalyuk-barlangból került elő két egyed csontváza. 30 ezer évvel ezelőtt tűntek el az őstörténet színpadáról és adták át helyüket a homo sapiensnek, a modern embernek – ismertette portálunkkal Markó András régész.

Érdemes megemlíteni még, egy szintén kétoldali megmunkálású kést. Emellett előkerült még néhány kaparóeszköz, illetve magkő is. Utóbbiak az eszközkészítés első lépését jelentik. Ezekről választották le kavics- vagy agancs-, esetleg faütővel a használható eszköznek szánt szilánkokat. Nagy mennyiségű gyártási hulladékot, pár milliméter nagyságú pattintékokat is találtunk, amik a retusálásnak nevezett szerszámkészítés és megújítás alkalmával keletkeztek. Sajnos a savanyú agyagos talajban a zsákmányállatok csontjai nem maradtak meg, noha a neandervölgyiek korában a szükséges táplálékot leginkább vadászattal biztosították az emberek – részletezte Zandler Krisztián.

A szakemberek a lelőhelyet csaknem 40 ezer évesnek tartják, részben a hasonló csehországi lelőhelyek, részben pedig a már elvégzett természettudományos vizsgálatok ­alapján.

– Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Tanszékének munkatársai úgynevezett OSL kormeghatározást végeztek a gyűjtött mintákon. Ez a vizsgálat kimutatja, hogy egy adott talaj mikor temetődött el, vagyis mikor kapott utoljára napfényt. A leleteket tartalmazó rétegből 36 ezer évvel ezelőtti dátumot kaptunk, amit további két, még az idei évben begyűjtött minta eredményével szeretnénk pontosítani – tette hozzá a régész.

A szakemberek szerint a neandervölgyi emberek csoportja akár több éven, évtizeden keresztül is visszatérhettek ide zsákmányállataikat követve a téli és nyári legelőváltások során, alkalmanként egy-két éjszakát töltve a megszokott táborhelyeken.