„Vitézzé avatlak!”

A közel kilencszáz lelket számláló településen, Karancsberényben tartották múlt szombaton a jogfolytonos Vitézi Rend vitézavatását. Ezen az ünnepi eseményen számos közjogi és egyházi méltóság, megyénk vezető képviselői és természetesen a rend itthoni, valamint a külhonban élő tagjai is részt vettek. Az avatást Habsburg-Lotaringiai József Károly főherceg, a Vitézi Rend főkapitánya végezte, aki 27 főt vett fel a szervezet tagjai közé, amelyből 12 nemzetvédelmi tagozatos, 15 várományos, kettő pedig posztumusz került a közösségbe. A ceremónia idejére a magyar Szent Korona hiteles másolata is a településre érkezett.

Karancsberény. Az ünnepség nem kevés érdeklődőt vonzott, ezért akik nem fértek be a helyi római katolikus templomba, azok annak udvarán, kivetítőn szemlélhették a történéseket.

Az Isten házában először a Vitézi Rend főkapitánya, a Vitézi Szék tagjai, valamint az egyházi méltóságok vonultak be. A kürtös díszjel elhangzása után Habsburg-Lotaringiai József Károly az országos törzskapitány kérésére engedélyezte az avatás megkezdését. Ezt követően „érkezett” a Szent Korona hiteles másolata, illetve a különféle zászlók, majd bevonultak az avatandók is.

Mindezek után közölték a jelenlévőkkel, hogy a Vitézi Rendet ebben az esztendőben nagy veszteség érte, ugyanis eltávozott az élők sorából vitéz József Árpád királyi herceg, főkapitány, aki negyven éven keresztül állt a szervezet élén. Rövid műsorral emlékeztek meg róla.

A megható pillanatok után vitéz Horváth Csaba, a Vitézi Rend magyarországi országos törzskapitánya köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében elmondta: ismét elérkezett a szervezet legnagyobb ünnepe, azaz a vitézavatás. Olyan társakat vesznek fel köreikbe, akik hőseink példáját hűen követve elsők akarnak lenni a munkában, a családi életben, továbbá a haza és a vallás megvédésében.

– Kívánom, hogy életük végéig legyenek hűségesek nemzetünkhöz, továbbá Vitézi Rendünkhöz! – zárta szavait a törzskapitány.

A Himnusz elhangzása után szentmisével folytatódott a ceremónia. Krizsán Zoltán helyi plébános prédikációjában kifejtette: amikor egy új püspököt kineveznek, a beiktatása előtt címert kell készíttetnie, amelyen a választott jelmondata is fel van tüntetve. Ez általában olyan szentírási részlet szokott lenni, amely röviden összefoglalja a lelkipásztor szemléletét, aminek mentén gyakorolja a rá bízott szolgálatot. Amikor dr. Beer Miklós egyháznagyunkat esztergomi segédpüspökké léptette elő az akkori szentatya, a „Rendületlenül a hitben” mottó alapján kívánta tovább vezetni nyáját.

A plébános hangsúlyozta, látva korunk betegségeit, problémáit, bátran mondhatjuk, talán soha nem volt akkora szükségünk a hitre, mint manapság.

Akinek nincs Istenbe vetett szilárd bizalma, az a mindennapokban olyan dolgokat, bálványokat keres, amelyektől azt reméli, erőt adhatnak neki. Azonban ezeket a mulandó javakat elvehetik tőlünk, és akkor máris azt érezzük, ki van húzva a lábunk alól a talaj.

A Teremtőbe vetett hit azonban örökre a miénk marad. Kiállja a történelem megpróbáltatásait, minden időben reményt ad az egyénnek. Ezáltal a hívő ember könnyebben átvészeli az élet viharait, mert tudja, hogy soha nincs egyedül, ugyanis Isten vele van. Amikor úgy véli, hogy minden elveszett, akkor sem adja fel a küzdelmet.

Végezetül kitért arra is, hőseink, vértanúink olyan emberek voltak, akikre felnézhetünk. Tudták azt, hogy életüknek akkor van teljes mértékben értelme, ha azt fel tudják ajánlani egy nagyobb cél érdekében – a hazáért, a nemzetért, a családért –, és ennek köszönhetően a halállal is bátran szembenéztek. Krizsán Zoltán a fentiekben említett szilárd hitet kérte az Úrtól minden ember számára.

A szentmisét követően a különféle egyházak képviselői is megosztották Isten üzenetét a jelenlévőkkel, majd vitéz nemes Tassányi József, ügyvezető törzskapitány a törzsszékeknevében köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédének célcsoportja elsősorban az avatandó személyek voltak, akiket ellátott néhány, a jövőben is hasznosítható jó tanáccsal.

Ezt követően megszólalt a felhívó jel, ami után megkezdődött az avatás, a Vitézi Rend központi székkapitánya, vitéz Sóti Ernő háromszor kongatta meg az országot védő pajzsot az avatópallossal, mondván: „Tisztelet adassék az igaz Istennek, akit a mi őseink hadúrnak neveztek!”

Mindezt megelőzően a szervezet új tagjai közösen is esküt tettek a rend eszménye és célja iránti hűségükről.

Ezen pillanatok után a legmagasztosabb részéhez érkezett az ünnepség, vagyis az avatáshoz. Mielőtt azonban Habsburg-Lotaringiai József Károly megtette volna mindezt, magyarul szólt a megjelentekhez. – Vitézek, jóban és rosszban is legyetek hűségesek hazátokhoz, ehhez a sokat szenvedett országhoz, és természetesen rendünkhöz is! – mondta a királyi herceg.

Ezt követően pedig megkezdődött az ünnepség lényegi része. A kegyelet jeléül legelőször azokat a személyeket nyilvánították vitézzé, akik már nincsenek az élők soraiban, mert a hadak Ura Istene maga mellé szólította őket. A nevek elhangzása után az egybegyűltek hangosan mondták: „jelen!” – ezzel is kifejezve, hogy lélekben közöttünk lévőnek érzik őket.

Végül pedig Habsburg-Lotaringiai József Károly az arra méltókat a „Vitézzé avatlak!” jelmondatával, illetve vállukra a pallos, valamint a keze rátételével ünnepélyesen is felvette a rend tagjai közé.

Mindezek után a főkapitány átadta a Vitézi Rend elismeréseit, kitüntetéseit azoknak a rendtársaknak, akik az elmúlt időszakban kimagasló teljesítményt nyújtottak.

A karancskeszi Szent Mihály Kórus műsora után nemzetes Sinkovits-Vitay András színész-rendező elszavalta az ősi Székely Himnuszt, amelyet a jelenlévők vele együtt mondtak. A Szózat elhangzása után orgonakísérettel felcsendült a tradicionális Székely Himnusz.

Ezzel a Lovagrendek Nemzetközi Állandó Bizottsága által kizárólagosan elismert és bejegyzett Vitézi Rend 2017. évi – mintegy két és fél órán át tartó – avatási ünnepsége hivatalosan is véget ért.

Ezt követően a főkapitány és a Vitézi Szék tagjai a Karancsberényi Lovas Klub huszárjainak felvezetésével, hintókkal vonultak át a közös ebéd helyszínére, a helyi művelődési házba, ahol a meghívott vendégeknek és a rendtársaknak nagy vendégszeretetben, rengeteg meglepetésben, továbbá finomabbnál finomabb helyi ételkülönlegességekben volt részük.

Gerhát Karina