Testvéries Lecsófesztivál

A szó szoros értelmében változatosan fűszeres fesztivált rendeztek a kis cserháti településen, Szécsénkén. A lecsó jegyében gyűltek össze a múlt szombaton barátok, ismerősök, családtagok, és a kiadós főzőcskézés közben testvér-települési megállapodások is köttettek

Szécsénke. Öt-hat autóból álló karaván tagjaként érkeztünk meg szombaton délután Szécsénke központjába. A Técsői Móricz Kálmán Művelődési Ház udvarán már hatalmas sereglet fogadott bennünket. Messziről gőzölögtek a kondérok, és ahogy egyre közelebb haladtunk a főzőcsapatok felé, úgy csapták meg mind jobban orrunkat a finom illatok. Szembe jött velünk egy szomszédos településen élő ismerős, aki mielőtt a saját bográcshelyükhöz hívott volna, a hátát mutatta nekünk, ahol egy felirat díszelgett, felhívva a figyelmet arra, hogy a szilvából nem csak gombócot lehet készíteni. Érdeklődünk, vajon milyen ízesítést választottak a lecsókészítéshez, mire rögvest jött a válasz: a paradicsom és a paprika mellé sok-sok húst és kolbászt raknak, e nélkül elképzelhetetlen az egész.

Egy fakanál segítségével alig kóstoltunk bele az ételbe, amikor tekintetünket az udvar fedett részére kellett vetnünk. Kezdődött a rendezvény hivatalos megnyitója. Először Balla Mihály országgyűlési képviselő szólt a megjelentekhez, azt hangsúlyozva, hogy az innen hétszáz kilométerre fekvő erdélyi Kis-Homoród völgye szinte kísértetiesen hasonlít a mi kies nógrádi, dimbes-dombos vidékünkre, és nem csupán a táj szépségében, hanem a barátságos vendégszeretetben és a közösség egységet teremtő erejében is. A kis falvak megannyi kulturális, gasztronómiai eseményei találkozási pontokat képeznek emberek és emberek között, illetve egymásra fűzve, hétről-hétre csalogatva az idegeneket, turisztikai vonzerőt növelnek – fejtette ki a honatya.

Hevér Boglárka, a házigazda polgármester humoros formában ecsetelte, miként is jöttek létre Szécsénke és a felvidéki Ipolyszécsényke, valamint az erdélyi Kénos település között a testvéri kapcsolatok. A közönség mosolyogva hallgatta az igen élvezetes beszámolót, amint a polgármester asszony, férje kíséretében Ipolyszécsénkére érkezett, és az első személy, aki magyarul felelt nekik, éppen Deák József, a helybéli „kolléga” volt. Kénossal pedig a közös pont, hogy ott is hölgy irányítja a falu mindennapjait, igaz, most a testvéri egyezményt a több községből álló településközpont (Romániában sajátos közigazgatási rendszer működik) vezetője, Jakab Attila írta alá.

Miután Jakab Attila és Deák József rövid, és igen tartalmas beszédben foglalta össze a határon átnyúló magyar együttműködésről megfogalmazott gondolatait, a nap konferansziéja, Domokos László színművész az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKSZT) épületéhez invitálta a résztvevőket, ahol a bejárat melletti falszakaszon elhelyezték a Széchenyi család emléktábláját. A Legnagyobb Magyar felmenői ugyanis innen, Alsószécsénkéről származnak, és a helytörténeti kutatások bebizonyították, hogy e cserháti tájról indulva emelkedtek ki a szegény katona-kisnemesi sorból hazánk és a nemzet legkiválóbb alakjai közé. Ezért gondolta úgy az önkormányzat, hogy emlékművel tiszteleg a família előtt.

Mire visszasétáltunk a művelődési házhoz, már javában vizsgálta a forró lecsókat a bíráló bizottság, az érdeklődő közönség pedig előbb Tóth Sándor kaszkadőröket megszégyenítő, látványos triálmotoros bemutatóján ámult, majd az alkalmi színpadtérbe dobos hölgyek vonultak be, akik tökéletes technikájú kézügyességgel csalogattak elő pergő távol-keleti, japán ritmusokat.

Lassan sötétedésbe fordult az idő, amikor a váci Jeszenszky Balett műsora közben elbúcsúztunk a szécsénkeiektől, akik még késő éjszakáig élvezték a Lecsófesztivál programjait.

Hegedűs Henrik