Lecsó főtt a katlanokban

Néha bizony igen szűknek bizonyult a szécsénkei Técsői Móricz Kálmán Művelődési Ház udvara, annyi látogató sürgött-forgott az alig kétszáz főt számláló kis cserháti település legjelentősebb eseményén, a szombaton rendezett Lecsófesztiválon.

H.H.-Sz.B.

Szécsénke. Fejkendős-szemüveges idős asszonyság két marokkal fog egy réges-régi sparheltre tett nagyméretű fazekat, amiből kikandikál a méretes fakanál. A főzőhely túlsó felén svájcisapkás ura és parancsolója pöffeszkedik egy széken, ölében a karonülő unokával. Persze mindez csak báb-formájában. Ezzel a „látképpel” szembesült mindenki, aki csak pár perces látogatást tett a Lecsófesztivál forgatagában – persze ilyen személy alig akadt ezen a napon, hiszen a tréfás vendégfogadást követően legalább egy órát illett időzni a helyszínen.

„Ha egy kicsit idegesebbnek tűnök a kelleténél, azért van, mert ilyen verőfényesen süt a Nap” – ezzel a mondattal köszöntött bennünket Hevér Boglárka, a község polgármestere, s mielőtt ecsetelni kezdte volna fokozottabb izgalmának indokait, rögvest elénk vetült a tavalyi és tavalyelőtti szécsénkei rendezvény látványa, amikor zuhogó esőben, a terasztető alá menekültek a paradicsomos-paprikás ételkülönlegességek falatozása végett érkezett éhes látogatók.

A jó hangulat tehát már a kezdet-kezdetén adott volt, amit csak emelt az illat-kavalkád, amely az üstökhöz közeledve egyre jobban és jobban csiklandozta az orrunkat. A gyorsan lerendezett megnyitó után, meglátogattuk, miként tüsténkednek az alkalmi szakácsok és kuktáik. Az egyik – a zsűri becses kedvéért megszámozott – pavilonnál felettébb csinos lányok serénykedtek. Nem sokkal odébb a Gyöngyösről jött Kotik Lászlót és családtagjait remek kedvükben leltük, rendre készültek a mókás tartalmú fotók. Közben persze vígan pirult a hagyma a bogrács alján, várva a többi hozzávaló szorgos adagolását. Kotik úr megosztotta velünk, milyen ízharmóniában is szereti fogyasztani a lecsót, persze kövér kolbászkarikákkal „megspékelve”. Szinte minden versenyző más és más fejezeténél tartott ekkortájt a lecsófőzésnek. Valahol még csak az elején tartott a munka, arrébb viszont már közel jártak a tálaláshoz. Időközben a rögtönzött színpadon a sztárvendégként hívott Nyári testvérek tiszta éneke ingerelte tapsra a tenyereket.

Lassan-lassan a bíráló bizottság is elindult, hogy előbb szakszerűen szemrevételezze, majd személyesen meg is kóstolja, miféle „fűszerezésben” legfinomabb a lecsó. Amikor a derék zsűri az első főzőcsapathoz sétált, mi búcsút intettünk Szécsénkének, de még láttuk, mint araszol befelé az egyre és egyre népesebb érdeklődők sereglete.