Agarak többféle árnyalatban

Nemes ebek ugatásától volt hangos a múlt szombaton az ősagárdi sportpálya. A község névadójának pompás példányai csaholtak, futottak, játszottak önfeledten a falu legnagyobb nyári ünnepén, az immár kilencedik alkalommal megrendezett agárfesztiválon.

Ősagárd. Ha az 1960-as évek közepén egy Mátyás korában játszódó magyar filmhez nem lett volna elengedhetetlen szüksége a rendezőnek néhány agárra, ma aligha lenne ilyen széles körű tenyésztés hazánkban. A kommunista érában úri kutyának minősített, remek testalkatú négylábúak ugyanis a második világháború után teljesen eltűntek az országból. Amikor nagyon kellett, valahol távol, a Nyírségben leltek meg pár példányt, és innen indult ki a szaporítási folyamat, amelynek szép eredményeit mi is megtapasztalhattuk.

Bár reggel még hűsítő augusztusi zápor mosta az ősagárdi rétet, késő délelőttre, mikor megérkeztünk a helyszínre, már többé-kevésbé kitisztult az ég felettünk. Aki kiváltképp kedveli a kutyákat, elég csak egyetlen órácskát elvegyülnie ebben a forgatagban, s igazi felüdülésnek számít ez a rövid időszak is. A parkolóhelyek előtt hosszú sorban álltak a lakókocsik, amelyek mellett elkerített „kennelekben” pillantottak ránk simogatást kérő tekintettel az ebek. Régi ismerőssel is találkoztunk: a német úr rendszeres résztvevője a fesztiválnak, két éve még bajor népviseletet is öltött a rendezvény tiszteletére, s most széles mosollyal engedte, hogy közelebbről is szemrevételezzük kis kedvenceit. Különböző színárnyalatokban pompázó agarakat láthattunk: rövid, avagy hosszú szőrű, sárgás bundájú „buggyos” lábszárú, avagy barnás, teljesen sima testfelületű kutya egyaránt ott szaladgált lelkesen körülöttünk. Egyikük a kocsi ablakán dugta ki buksi fejét, de amit egy kis simogatásra felé mozdult a kezünk, félénken azonnal visszahúzódott a kocsi biztonságot jelentő belső terébe.

Természetesen az ismerkedés sem maradt el a sok gazda számára féltett kincsként vigyázott jószágoknál. Két csintalan agár röpke kergetőzésbe kezdett, mások csak egymást szagolgatva „udvaroltak”, vagy pajkosan pacsiztak mellső tappancsaikkal. De nem csupán az esemény névadói rohangáltak a pályán. Hosszú szőrű komondor „kóborosan” kócos fejével vizslatóan tekintgetett körbe a környéken, szemlátomást nem foglalkozva még saját gazdája utasításaival sem, annyira lekötötte, mi is ez a hangos-zajos kavalkád. Két kuvasz is feltűnt, akiket pórázon vezetett egy férfi, erővel alig bírva a kétfelé futni akaró állatok féken tartását.

Összefutottunk Fügével. Vele éppen a közelgő szépség – és ügyesség versenyre gyakorolt egy szemrevaló leányzó. Akitől például megtudtuk, hogy kedvence igen szép eredménylistával büszkélkedhet, nemzetközi seregszemlékről is hoztak már haza Európa – és világbajnoki nagydíjakat. Füge békésen tűrte, hogy a kis hölgy a helyes tartás érdekében néhány igazító mozdulatot tegyen a lábaival, aztán egy szökkenés, néhány ügetés körbe-körbe, és már mehettek a vizsgáló bizottság elé.

Amint a középkori hangulatot idéző – és trombitás felvezetővel kísért – hivatalos megnyitó kezdetét vette volna, mi búcsúztunk a helyszíntől, hiszen a lényeggel szembesültünk: az ősagárdi fesztiválon is bebizonyosodott, van jövője hazánkban az egyre népszerűbb agártartásnak.

Hegedűs Henrik - Sztranyovszky Béla