25 éve írták alá a START-I megállapodást

Huszonöt éve, 1991. július 31-én írta alá Moszkvában Mihail Gorbacsov szovjet és George Bush amerikai elnök a hadászati támadó fegyverek csökkentéséről szóló START-megállapodást. Az 1993-tól START-I-nek nevezett szerződés a történelem legnagyobb és legkomplexebb fegyverkorlátozási egyezménye volt. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga:

Budapest-MTI. A második világháború utáni két szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió 1969-ben kezdte meg az úgynevezett SALT tárgyalásokat (Strategic Arms Limitation Talks) az atomfegyverkezés korlátozásáról. Az 1972-ben megszületett SALT-I, majd az 1979-ben aláírt SALT-II megállapodások az atomfegyvereket hordozó hadászati fegyverek és a védelmi rakétarendszerek korlátozását írta elő. A SALT-II-t az Egyesült Államok ugyan nem ratifikálta, de mindkét ország tartotta magát a benne foglaltakhoz. A SALT-megállapodások hozzávetőleges egyensúlyt teremtettek a hadászati támadó fegyverrendszerek között, így megkezdődhettek a tárgyalások a nukleáris robbanótöltetek csökkentéséről.

Ronald Reagan amerikai elnök 1982. május 9-én, a "kis hidegháború" időszakában a Szovjetunió afganisztáni inváziója miatt fennálló feszültség közepette jelentette be az amerikai tárgyalási szándékot. A rakéta- és robbanófejkészletek radikális csökkentését előirányozó amerikai tervet Washington az 1982. június 29-én megtartott genfi tanácskozáson terjesztette elő. Az immár START (Strategic Arms Reduction Talks) néven indult egyeztetések az amerikai csillagháborús elképzelések (SDI) miatt már egy év múlva megszakadtak, és csak 1986-ban folytatódtak, a dokumentumot 1991-re dolgozták ki a szakértők.

George Bush amerikai és Mihail Gorbacsov szovjet elnök 1991. július 31-én Moszkvában írta alá a hadászati támadó fegyverrendszerek korlátozásáról és csökkentéséről szóló, 17 cikkből álló, 500 oldalas START-szerződést, amelyre 1993-tól, a START-II megállapodás megkötésétől hivatkoznak START-I néven. A 15 esztendős "futamidejű" START-I előirányozta, hogy mindkét fél 1600-ra csökkenti (földi, tengeri és légi) hordozóeszközeit, az e rendszerekhez tartozó nukleáris robbanótöltetek számát pedig hét év alatt 6-6 ezerre csökkenti. (Az eredeti elképzelés a hadászati támadófegyverek 50 százalékos csökkentése volt, a szerződés végül a Szovjetunió esetében 35, az Egyesült Államok esetében 25 százalékos csökkentést írt elő.) A hatezerben korlátozott robbanófejek közül mindkét fél 4900-at helyezhetett el ballisztikus rakétákon, ezek közül 1540 lehetett földi telepítésű nehézrakéta, 1400 pedig közúton vagy vasúton mozgatható földi fegyverrendszer. Az egyezmény a megsemmisítésre ítélt hadeszközök esetében tizenkétféle helyszíni ellenőrzést írt elő, köztük a ballisztikus rakétákban elhelyezett robbanófejek számbavételét.

A Szovjetunió 1991. december 25-i megszűnésével a szovjet hadászati támadó fegyverrendszereket Oroszország, Fehéroroszország, Kazahsztán és Ukrajna "örökölte". A négy volt szovjet köztársaság és az Egyesült Államok 1992. május 23-án Lisszabonban állapodott meg arról, hogy miként lesznek mindnyájan a START-1 részesei. Moszkva és Washington az 1994. december 5-i budapesti memorandumban vállalta, hogy garantálja az atomfegyverekről lemondó és az atomsorompó szerződéshez csatlakozó Fehéroroszország, Kazahsztán és Ukrajna biztonságát. A START-I megállapodásnak Oroszország és az Egyesült Államok 2001 végére tett eleget, ami az akkor létező stratégiai nukleáris fegyverek 80 százalékának megsemmisítésével járt. Az 1993. január 3-án Moszkvában aláírt START-II megállapodás az amerikai és a szovjet atomfegyverkészlet egyharmadára csökkentését irányozta elő 2007-ig. A szerződést ugyan ratifikálták, de soha nem lépett hatályba, a START-III tárgyalások pedig megrekedtek. A két ország hadászati nukleáris fegyverrendszereinek csökkentését szabályozta a 2002. május 24-én Moszkvában aláírt, tíz évre szóló megállapodás. A START-I érvényben maradása mellett megkötött egyezmény értelmében mindkét atomhatalom egyenként 1700-2200 robbanófejre - akkori arzenálja közel harmadára - csökkentette telepített nukleáris robbanófejeinek számát, de lehetővé tette nem telepített atomtöltetek tárolását. A megállapodás 2003. június 1-jén lépett hatályba, és 2011. február 5-ig, az új START-szerződés hatályba lépéséig volt érvényben. A START-I szerződés hatálya 2009. december 5-én járt le, de mindkét fél vállalta, hogy az új szerződés hatályba lépéséig megtartja előírásait. A helyébe lépő új START-megállapodást Barack Obama amerikai és Dmitrij Medvegyev orosz elnök 2010. április 8-án Prágában írta alá, s az amerikai kongresszus és az orosz duma ratifikációja után, 2011. február 5-én lépett hatályba, a ratifikációs okmányokat Münchenben cserélték ki. A szerződés mindkét fél esetében (a START-I szerződéshez képest 74 százalékos csökkentést jelentő) 1550-ben szabta meg a hadrendbe állítható nukleáris robbanófejek számát, 800-ban a telepített, illetve nem telepített hordozóeszközök (a szárazföldi interkontinentális rakéták, tengeralattjárók fedélzetén lévő rakéták és a bombázógépek) számát, 700-ban a rakéták és stratégiai bombázók számát. A szerződés 2021. február 5-én jár le, és 2026-ig hosszabbítható meg.