Vádirat

2024.10.10. 10:55

Embert ölt féltékenységből, a bujáki temetőben történt a bűncselekmény

Előkészítő ülést tartott a Balassagyarmati Törvényszék egy tavalyi életellenes bűncselekmény ügyében. A 34 éves vádlott, aki embert ölt, arcát a sajtóban is vállalta.

A bűncselekmény a bujáki temetőben történt, a helyi férfi itt ásta el áldozatát is, miután embert ölt. A vádirati tényállás szerint a vádlott és a sértett gyermekkoruk óta ismerték egymást, barátok és munkatársak voltak. A vádlott a sértett élettársával szexuális viszonyban állt, amit a bűncselekményt megelőző napon a sértettnek elmondott – közölte honlapján a Nógrád Vármegyei Főügyészség.

Embert ölt a férfi féltékenységből
Embert ölt a most 34 éves férfi. A sajtóban is vállalta arcát, a fotó az ügy előkészítő tárgyalásán készült
Fotó: Ládi László / Forrás: Nool.hu

Amint arról portálunk is beszámolt, a vádlott múlt év április 23-án délelőtt azzal kereste meg a sértettet, hogy segítsen neki egy motorkerékpárt eltolni. A vádlott a bujáki temető egyik bejáratához vezette a sértettet, akinek a vádlott a mobiltelefon-készülékén megmutatta a sértett élettársával váltott üzeneteket, melyekből a sértett számára is egyértelművé vált, hogy az élettársa és a vádlott között szexuális kapcsolat állt fenn.

Embert ölt, négyszer szúrt a 9 centi pengehosszúságú késsel

A közleményben hozzáteszik: az üzenetek elolvasása után a sértett bement a temetőbe, ahová követte őt a vádlott. A sértett és a vádlott dulakodni kezdett, melynek során a vádlott egy alkalommal megütötte a sértettet, aki ettől a földre esett. A sértett ezt követően a temetőn keresztül futni kezdett a vádlott elől, aki – miután utolérte a sértettet – átlökte őt a temető drótkerítésén. A sértett és a vádlott rövid menekülést követően újra dulakodtak, majd ütésváltás történt kettejük között. 

A vádlott ekkor a nála lévő 9 centiméter pengehosszúságú zsebkéssel a sértettet kétszer a mellkasán és kétszer a hasán megszúrta azért, hogy ne tudja elmondani a várandós feleségének, hogy szexuális viszonyt folytatott a sértett élettársával.

Ásóval is fejbe vágta, majd elföldelte a temetőben

A vádlott elvette a sértett mobiltelefon-készülékét, melyről messengeren üzenetet küldött a sértett élettársának, hogy elhagyja őt, illetve saját magának, hogy gondoskodjon a sértett élettársáról és a gyerekeiről.

Ezt követően a vádlott az általa korábban kivitt ásót és csákányt magához vette, melyekkel visszatért a földön hason fekvő sértetthez, akit az ásóval egyszer hátulról fejen ütött, majd egy gödröt ásott ki, amibe a holttestet elhelyezte, végül eltemette.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában