Bűncselekmény

2024.09.06. 11:54

Ásóval ütötte haragosait a kelet-nógrádi férfi

A Nógrád Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete és súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt emelt vádat egy harmincas éveiben járó kelet-nógrádi férfival szemben, aki egy ásóval fejen ütött két férfit.

Nool.hu

A vád szerint a férfi 2022. december 10-én a helyi kocsmában összeszólalkozott az egyik sértettel, aki másnap 18 óra körül a testvérével együtt felkereste a vádlottat a lakóhelyén, hogy az előző napi nézeteltérést megbeszéljék – közleményben tájékoztatta portálunkat a Nógrád Vármegyei Főügyészség.

Az ásó élével és lapjával ütötte a két férfit a tettes
Az ásó élével és lapjával ütötte a két férfit a tettes
Forrás: Illusztrációs fotó: Freepik

Mint írták: a vádlott felszólította a testvérpárt, hogy menjenek el, ám a sértettek ennek nem tettek eleget, ezért az elkövető magához vett egy ásót, és annak élével, illetve lapjával mindkét férfit fejen ütötte. Az egyik ettől a helyszínen eszméletét vesztette, a másik pedig a kocsmába futott segítséget kérni.

Az ásóval való ütéstől az egyik sértett eszméletét vesztette

Mint megtudtuk: az ütéstől eszméletét elvesztő férfi nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, de fennállt a lehetősége az életveszélyes sérülés kialakulásának is. A testvére könnyebben sérült, azonban a nyolc napon túl gyógyuló sérülés elmaradása csak a szerencsének volt köszönhető.

A Nógrád Vármegyei Főügyészség a férfivel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete és súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt emelt vádat. Arra az esetre, ha a vádlott az előkészítő ülésen beismeri a bűncselekmény elkövetését és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség vele szemben 2 év, 5 esztendő próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

Az ügyben a Balassagyarmati Törvényszék dönt majd.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában