Bűncselekmény

2024.07.09. 12:54

Zsarolót és drogfogyasztót is nyakon csíptek a nógrádi rendőrök

Több bűncselekmény és gyanúsított is van abban az ügyben, amelyet a Szécsényi Rendőrkapitányság nyomozói derítettek fel a közelmúltban.

Nagy Orsolya

Több fogyasztóval szemben is eljárás indult új pszichoaktív anyaggal való visszaélés miatt

Forrás: Police.hu

– A tanulságos történet áprilisban kezdődött, amikor egy Szécsényben élő 20 éves fiatalember új pszichoaktív anyag, úgynevezett kristály beszerzésébe, fogyasztásába és terjesztésébe kezdett – közölte Buda Gábor, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Mint fogalmazott: az üzleti köréhez hamar csapódott egy 51 éves szécsényi férfi is, aki naponta vásárolt – esetenként hitelbe – a drognak minősülő anyagból, amelyet családtagjaival és barátaival fogyasztott el.

– Egy idő után az idősebb férfi egyre agresszívabban követelte az anyagot, és már nem is fizetett érte, sőt védelmi pénzt követelt a fiatalembertől, aki a bántalmazások és a fenyegetések elkerülése érdekében félszáz alkalommal kisebb mennyiségű kábítószert és egy alkalommal 100 ezer forintot adott át zsarolójának. Az 51 éves férfi a személyes találkozókra többször magával vitte a szintén drogfogyasztó 35 éves férfi ismerősét. Agresszivitása pedig addig fajult, hogy néhány alkalommal nyilvánosan bántalmazta dílerét – fejtette ki Buda Gábor.

A szóvivő kitért arra is, hogy a Szécsényi Rendőrkapitányság nyomozói a zsarolás sértettjének feljelentése alapján június végén indítottak eljárást az idősebb férfi ellen, amely ügyben több más bűncselekmény és elkövető is a rendőrség látókörébe került. Az 51 éves férfit az egyenruhások a napokban fogták el, előállították a rendőrkapitányságra, majd zaklatás, rongálás, zsarolás és új pszichoaktív anyaggal való visszaélés miatt hallgatták ki. Ezt követően a férfit őrizetbe vették és indítványozták letartóztatását, amelyet a bíróság el is rendelt. A nyomozás eredményeként eljárás indult a feljelentővel és több fogyasztóval szemben is új pszichoaktív anyaggal való visszaélés miatt, valamint a fenyegetéseknél jelen lévő 35 éves férfinak is zsarolás miatt kell felelnie.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában