Bántalmazás

2024.07.08. 13:58

A sütő sarkába verte a húga fejét a 33 éves nógrádi nő

A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy 33 éves nő ellen, aki annak lakásában bántalmazta húgát.

Nool.hu

A vádirat szerint a 21 éves sértett idén januárban szívességi alapon otthonába fogadta testvérét, akinek életvitele miatt azonban rendszeresen veszekedtek egymással – közleményben tájékoztatta portálunkat a Nógrád Vármegyei Főügyészség.

A sütő sarkába verte a húga fejét és a mobiltelefonját is széttörte
A sütő sarkába verte a húga fejét és a mobiltelefonját is széttörte
Forrás: Nógrád Vármegyei Főügyészség

Mint írták: január 25-én egy vita során a sértett felszólította nővérét, hogy szedje össze a dolgait és hagyja el a házat. A nő azonban nem tett eleget a felszólításnak, egyre agresszívebb lett, emiatt a sértett értesíteni akarta a rendőrséget, mire a vádlott kivette a kezéből a telefonját, és azt teljesen összetörte. Ezt követően a húgát kétszer arcon is ütötte, a földre rántotta, majd a hajánál fogva a konyhai sütőhöz húzta, ahol a fejét két kézzel annak a sarkába verte.

Mint megtudtuk: a bántalmazás következtében a fiatal nő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de figyelemmel az elkövetés módjára és a fejet ért támadásra, a súlyosabb, csonttöréssel járó sérülés elmaradása csak a szerencsének volt köszönhető.

Erre tekintettel az ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolta meg a nőt, és vele szemben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság dönt majd.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában