Gyorshajtás

2024.07.18. 11:56

Csaknem kilencvennel száguldott Dejtáron egy sofőr, 117 ezer forintja bánja

Rövid idő alatt kétszer is túllépte a megengedett sebességhatárt az az autós, aki a település belterületén száguldott a napokban.

Nagy Orsolya

Sebességmérő készülékkel ellenőriztek a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a településen lévő Szabadság úton a minap – közölte portálunkkal Buda Gábor, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. 

Csaknem kilencvennel száguldott
Csaknem kilencvennel száguldott a belterületen, lekapcsolták a rendőrök
Fotó: Police.hu

Hozzátette: az eszköz kezelője először rögzített egy gépkocsit, amely 50 kilométer per óra helyett 89 kilométer per óra sebességgel száguldott. Néhány perccel később az egyenruhás ugyanerre a járműre figyelt fel, amely ugyanott 69 kilométer per óra tempóval érkezett. A rendőrök a jármű üzembentartójával szemben összesen 117 ezer forint közigazgatási bírságot és 8 közúti közlekedési előéleti pontot szabtak ki. 

A sajtószóvivő arra is kitért, hogy a gyorshajtás továbbra is az egyik legfőbb baleseti ok, így a rendőrség közlekedésrendészeti ellenőrzéseire továbbra is számíthatnak szűkebb hazánkban járművezetők. A rendőrök arra kérnek mindenkit, hogy minden esetben tartsák be az előírt sebességhatárokat.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában