Félelem

2024.06.26. 14:21

Késsel a kezében őrjöngő, maszkos férfitól rettegnek Salgótarjánban

A bokorból kiugorva, késsel a kezében támadt rá fiatalokra egy maszkos férfi a vármegyeszékhelyen. A helyiek próbálják figyelmeztetni egymást – derült ki a Ripos cikkéből.

Nool.hu

Mint arról a Ripost oldalán beszámolt, a közelmúltban feltűnt Salgótarjánban egy maszkos férfi, aki késsel támadt rá a járókelőkre. Információk szerint a tettes éjjel támadt és egy bokorból ugrott elő a Jónásch-telep, a Salgói-kapu, valamint a Salgó út környékén.

A maszkos férfi bozótvágó késsel fenyeget
Bozótvágó késsel fenyeget a maszkos férfi a bejelentések szerint
Fotó: Pexels illusztráció

Maszkos férfi támad fiatalokra Salgótarjánban

A portál információi szerint a helyiek rettegnek a férfitól. A napokban például este 11 óra körül egy fiatal férfa machetével a kezében támadott, a fiatal hazáig futott előle. Emellett többször is látták már a helyiek olyan helyen, ahol gyakran fordulnak meg gyerekek és kisgyermekes családok.

Az egyik helyi férfi úgy fogalmazott, hogy a főnöke öccsét is megtámadta ez az alak, aki az erdőből ugrott ki és a kezében bozótvágó volt. Erre a fiatalok is elővették a kést önvédelemből, így a maszkos férfi visszaszaladt az erdőbe. Ez volt a szerencséjük, ugyanis egy másik alkalommal szintén egy fiatal férfit kergetett hazáig a késsel.

Féltik családjukat a helyiek 

„Négy kiskorú gyerekem van, arra mennek iskolába, óvodába a feleségemmel. Mindenki félti a családját, sok ember jár arra, idősek, fiatalok, ez nagyon veszélyes. Ez nem állapot, hogy machetével rohangál egy ismeretlen a városban. Ráadásul hirtelen ugrik és támad... mit tud csinálni ilyenkor egy gyerek, egy védtelen nő? Én a gyerekeimért képes vagyok bármire, értük ha kell 100 évet leülök, nem fogom hagyni, hogy bajuk legyen" – mondta a salgótarjáni családapa a portálnak, aki reméli a hatóságok lépéseket tesznek majd a késes férfi ellen. Hozzátette: ha nem csinálnak semmit, akkor majd ők összefognak és előkerítik. A családapa egyébként úgy véli, már ő maga is találkozott a maszkos idegennel az Acélgyári úton.

„Este mentem haza, amikor láttam, hogy az Acélgyári úti templomnál, a gazban ül egy férfi. Kiabált, hogy segítség. Nem mentem oda, mert sötét volt, de kérdeztem, hogy mi a baj, segíthetek-e. Ekkora kérte, hogy menjek be oda, a bokorba és adjak neki gyújtót. Amikor nem mentem hozzá oda és elsétáltam egyszer csak utánam kiabált, hogy Meghalsz!” – idézte fel a portálnak az édesapa a történteket. Úgy érzi, szerencséje volt, hogy ennyivel megúszta.

A Ripost arra is kitért, hogy eddig éjjel történtek az említett támadások, ugyanakkor több helyi lakos arról számolt be, hogy nappal is látták már a férfit és egyáltalán nem érzik magukat biztonságban a környéken.

Több bejelentést is kapott a rendőrség

Az esettel kapcsolatban a  portálunk is megkereste a főkapitányságot. Azt a tájékoztatást adták, hogy a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába az esettel kapcsolatban több bejelentés is érkezett. A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába az esettel kapcsolatban több bejelentés is érkezett. A Salgótarjáni Rendőrkapitányság járőrei minden alkalommal megjelentek és gyalogosan, visszatérően ellenőrizték a helyszíneket, de a bejelentésnek megfelelő személyt vagy a cselekmény tanúit (sértettjeit) nem találták.

A bejelentések tartalmának valódisága, így jogsértés gyanúja az adatgyűjtések eredményeként nem bizonyított. Büntetőeljárás az ügyben nem indult. A bejelentésekben megjelölt helyszíneket a közterületi állomány a későbbiekben is visszatérően ellenőrzi.

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy amennyiben ön bűncselekményt észlel, vagy bűncselekmény áldozatává vált, haladéktalanul hívja az ingyenes 112-es segélyhívó számot, vagy tegyen bejelentés a legközelebbi rendőrnél vagy bármely rendőri szervnél.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában