Tíz éve vált a lángok martalékává a salgótarjáni csokigyár

A közvetlen közelben lakók közül voltak, akik robbanásszerű zajt hallottak, s amikor az ablakon kinéztek, akkor látták honnan jöhetett a hang: lángokban állt az egykori „piros iskola,” amelyben a csokoládégyártó üzem működött. Voltak, akik az utcára rohantak, hogy távolabbra álljanak a parkoló autójukkal, és sokan ébren töltötték az éjszaka nagy részét, miután látták, hogy nehezen bírnak a tűzoltók lángokkal. „Egyre csak fecskendőzték befelé a lángözönre a sok vizet, ennek ellenére tűzfolyam jött kifelé...” – fogalmazott egy a lakótelepen élő férfi a Nógrád Megyei Hírlapnak, a 2011. október 17-én megjelent lapban.

Október 14-én pénteken, a Kemerovó-lakótelepen keletkezett tűzesethez pár perccel huszonkét óra után riasztották a lánglovagokat. Az ötös skálán négyes riasztási fokozatúnak minősített tűzhöz a salgótarjáni tűzoltóság összes bevethető egysége kiérkezett, és azonnal megkezdték a Fáy András körút 62-64. szám alatt található lángoló csokigyár tetőszerkezetének oltását.

A Lívia Csokoládégyár könnyű szerkezetes épülete egyre nagyobb terjedelemben égett, amihez hozzájárulhatott a csokifigurák alapanyaga, és a lángokat szintén jól tápláló csomagolóanyag. A fokozatosan terjedő lángok miatt még három városból, Ózdról, Balassagyarmatról és Hatvanból is riasztottak egységeket, a tűz megfékezésén mintegy 70 lánglovag dolgozott. Az üzemben dolgozó három személynek még időben, sérülés nélkül sikerült elhagynia a területet.

Olyan hatalmasak voltak a lángok, hogy a több kilométer távolságra található Beszterce-lakótelepen kihelyezett webkamera felvételén is jól kivehetővé váltak. Az egyperces gyorsított videón jól látható, hogy még reggel is füst gomolygott a Kemerovó felett.

A tűzoltók vízágyúkkal és magasból mentő járműre szerelt légi-sugárral oltották a lángokat, amiket másnap hajnalra sikerült megfékezni. A közel 1200 négyzetméter alapterületű gyár teljesen használhatatlanná vált, csupán egy irodaépület maradt épen, a kiszállításra előkészített árukészlet is odaveszett, emiatt nem tudták teljesíteni a rendeléseket. A becsült kárérték ötven-hatvanmillió forint volt, és ötven ember maradt munkahely nélkül.

Egy héttel a tűzeset után arról cikkeztek a hírlapok, hogy szándékosan gyújthatták fel a salgótarjáni csokigyárat, mivel az üzem tulajdonosának állítása szerint a lakótelepen élőket zavarta a rakodással járó zaj. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság is szemlét tartott a helyszínen, majd ezt követően ismeretlen tettes ellen különösen nagy kárt okozó rongálás gyanúja miatt indítottak eljárást. A tűz keletkezésének okai máig tisztázatlanok.

A leégett épület romjai közel két évig álltak a lakótelepen, lebontására végül 2013 szep­temberében került sor. A bontást a salgótarjáni önkormányzat saját költségvetéséből fedezte. Ezt azért vállalta magára a város, mert a cég kárát fedező biztosító és a felszámoló közötti per elhúzódott, a cégtulajdonos pedig nem kapott kártérítést.

Helytállás a tűztengerben

2011. október 21-én tűzoltók kaptak elismerést a csokoládégyár területén bekövetkezett tűzeset során tanúsított kimagasló helytállásért. Garami István, a salgótarjáni hivatásos önkormányzati tűzoltóság parancsnoka példaértékű munkájukért dicséretben és jutalomban részesítette Juhász Jácintot, Princz Lászlót és Toldi Róbertet.

Pálkerti Csaba, a bátonyterenyei katasztrófavédelmi őrs jelenlegi szerparancsnoka is részt vett az oltásban. Portálunkkal korábban megosztotta emlékeit a tűzoltó főtörzszászlós, aki hivatása legnagyobb kihívásának tekintette a lakótelepi tüzet.

„Végtelenül profi, összehangolt és megfeszített munka eredménye volt, hogy másnap reggelre sikerült megfékezni a tüzet, méghozzá úgy, hogy eközben senki sem sérült meg – sem üzemi dolgozó, sem bajtárs, sem civil. Mert ne feledjük: a porig égett csokigyár a Kemerovó-lakótelep kellős közepén működött, ahol emberek ezrei élnek” – emlékezett vissza a tűzoltó főtörzszászlós.

Piros iskolának hívták

A létesítmény négyosztályos általános iskolának épült az 1970-es években, innen származott a „piros iskola” elnevezés, utalva az épület bordó színére. A csokoládégyár 1993-ban kezdte meg működését. A könnyűszerkezetes épület javarészt fából és préselt faelemekből épült fel, a tetőt pedig hullámpala-lemezek borították, egyszerre adott otthont az irodáknak, a raktárnak és a gyártóüzemnek is.