Labdarúgás

2019.12.29. 21:57

Visszavonult Kassai Viktor

A futballbíró 2008-ban olimpiai, 2011-ben pedig Bajnokok Ligája-döntőt vezetett.

Debrecen, 2018. április 28. Kassai Viktor játékvezetõ a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában játszott Debreceni VSC – Vasas FC mérkõzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2018. április 28-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Czeglédi Zsolt

Visszavonult Kassai Viktor futballbíró, aki 2008-ban olimpiai, 2011-ben pedig Bajnokok Ligája-döntőt vezetett.

Harmincéves játékvezetői pályafutást fejezek be, hogy új kihívások elé tekintsek. Húsz évet töltöttem a magyar élvonalban, a nemzetközi mérkőzéseken pedig lényegében minden összejött, amit célul tűzhettem ki. Három évtized hosszú idő. Úgy döntöttem, hogy kezdődjön egy új korszaka az életemnek. Nem szeretnék eltávolodni a labdarúgástól, a sportvezetésben képeztem magam az elmúlt időszakban, és bízom benne, hogy sikeres lehetek ezen a területen is

idézte magyar szövetség honlapja Kassait.

A 44 éves játékvezető egyúttal köszönetet mondott a szövetségnek, a vezetőknek, a pályatársaknak, akik segítették, hiszen megfogalmazása szerint nélkülük nem érhette volna el a sikereket.

Kassai mellett szintén visszavonul asszisztense, Ring György. Partjelzőként Ring 285 NB I-es találkozón működött közre, a 2011-es BL-döntő mellett részt vett két Európa-bajnokságon és a 2016-os klubvilágbajnokságon is.

Kassai 1999 óta vezetett élvonalbeli mérkőzéseket, idén novemberben 322. NB I-es meccsével megdöntötte Szabó Zsolt rekordját, végül 323 találkozóval zárt. Nemzetközi szinten 2008-ban robbant be, amikor tartalékként már részt vett az Eb-n, majd ő fújta a sípot a pekingi ötkarikás játékok döntőjében.

A 2010-es világbajnokságon négy meccset kapott, köztük a spanyol-német elődöntőt, egy évvel később pedig pályafutása csúcspontjaként ő dirigálta a Barcelona-Manchester United BL-döntőt. Ebben az esztendőben a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS) a legjobb bírónak választották.

A sportember karrierjének legnagyobb tévedése nagyban hozzájárult a gólvonal-technológia bevezetéséhez, mivel a 2012-es Európa-bajnokságon, a második mérkőzésén, az ukrán-angolon nem adta meg a hazaiak találatát, noha a labda túljutott a gólvonalon. Emiatt nem kapott újabb feladatot a tornán.

Kassai a hiba ellenére 2013-ban a BL-ben, 2016-ban pedig az Európa-ligában vezetett elődöntőt, utóbbi évben bíráskodhatott a kontinensviadalon is, ő kapta ráadásul a francia-román nyitómeccset, a döntőben pedig akárcsak a BL-fináléban negyedik játékvezetőként működött közre.

Szintén sporttörténelmi jelentőségű, hogy első játékvezetőként vette igénybe a videobíró segítségét a 2016-os klubvilágbajnokságon.

Borítókép: Kassai Viktor futballbíró

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában