Gyurcsó hosszú távra tervez a Hajduk Splittel

A 18-szoros válogatott labdarúgó a Vasárnap Reggelnek adott interjút.

– Árulja el: ragaszkodik hozzá, hogy csak olyan együtteshez igazol, amelyik piros-kék szerelésben is játszik?

– Ez nekem is rendre utólag ugrik be, de tény, az elmúlt években csakugyan olyan csapatokban szerepeltem – és mostantól is olyanban szerepelek –, amely ezt a színkombinációt viselte, viseli – mondta a korábban a Videotont és a Pogoń Szczecint, szerda óta a Hajduk Splitet erősítő Gyurcsó Ádám. – A világon akad még egy-két egyesület, amely piros-kékben pompázik, de ezt csak halkan jegyzem meg, mert ha rajtam múlik, jó ideig a Hajdukban futballozom. Előrelépésként, egyben nagy lehetőségként tekintek a klubváltásra.

– A színösszeállításon kívül mi volt az, ami Splitbe csábította?

– A szakmai érvek voltak a legfontosabbak számomra. Aki kicsit is kedveli a labdarúgást, tudja, mekkora csapat a Hajduk, nemhogy Horvátország-, Európa-szerte ismerik, elismerik. Ennek a klubnak a részévé válni óriási megtiszteltetés. Ráadásul újra címekért küzdhetek; bevallom, az elmúlt időszakban ez hiányzott nekem.

– Ha nem tévedek, Futács Márkónak is volt némi szerepe abban, hogy a Hajduk mellett tette le a voksát.

– Nem titok, amikor felvetetődött, hogy Splitben folytatom, felhívtam Márkót. Ő másfél éve itt játszik, tisztában van a körülményekkel, persze, hogy csupa szépet és jót mondott.

A csapat erős, a város gyönyörű, a stadion fantasztikus, a szurkolótábor fanatikus – ez bőven elég volt ahhoz, hogy magamban eldöntsem, ide akarok jönni. Ha mégsem lett volna az, az edző és a vezetők belém vetett bizalma végképp meggyőzött volna, az első pillanattól fogva éreztették velem, azt szeretnék, hogy őket válasszam.

A nekem fontos 7-es számú mez majdhogynem kikészítve fogadott… Márkóra visszatérve, biztos, hogy segítségemre lesz a beilleszkedésben, mindazonáltal nem félek, Lengyelországban is elboldogultam. A kommunikációval nem lesz gond, az elszántságommal különösen nem; nagyon várom, hogy bekapcsolódhassak a felkészülésbe. Jó lesz újra erős csapathoz tartozni, jó lesz elfáradni egy kemény edzés után. Félreértés ne essék, nem vagyok teljesen leeresztve, ám az utóbbi napokban a Pogoń második együttesével edzettem, és anélkül, hogy bárkit is megbántanék, az nyilván nem ugyanaz a szint, ami a Hajduknál megszokott.

– Kétéves szakasz zárult le a pályafutásában. Hogyan tekint vissza a Lengyelországban eltöltött időszakra?

– Az elmúlt fél évet leszámítva pozitívan. Már az első fél szezonom sem sikerült rosszul, a 2016–2017-es bajnokságban pedig a hat gólommal és tizenkét gól­passzommal bizonyítottam, hogy az NB I-nél erősebb bajnokságban is tudom hozni azt a teljesítményt, amit Magyarországon nyújtottam. Az őszi szezon viszont, mondjuk úgy, feledhető volt – a csapatnak ugyanúgy, mint nekem. Hogy miért, abba már felesleges belemenni, ha akkor nem reagáltam a számomra kissé érthetetlen megnyilvánulásokra, most sem tenném. Csupán egyvalamit fűznék hozzá: szívből kívánom, hogy a Pogoń kiharcolja a bentmaradást.

– Mint említette, Splitben ennél rangosabb célokért küzdhet. A Dinamo előnye azért igen tetemesnek tűnik…

– A tizenkét pont valóban nem kevés, de ha valamelyest megközelítjük, ha nyomást gyakorlunk rá, még izgalmas is lehet a hajrá. Már utánanéztem, a második tavaszi játéknapon rendezik a rangadók rangadóját Zágrábban. Ha ott nyernénk, és még én is a pályán lennék, kijelenthetném, hogy jól indult a horvátországi karrierem. Ha reálisan nézem a helyzetünket, meg kell állapítanom, hogy a Horvát Kupában nagyobb sanszunk van az elsőségre. Már az elődöntőnél járunk, a Lokomotiva lesz az ellenfelünk, és mivel az idei kitűzött cél a kupa megnyerése, a továbbjutás akkor is elvárható, ha az egymeccses párharcot idegenben vívjuk. Még nem voltam kupagyőztes, jó lenne megtapasztalni, milyen érzés.

– Ha pontosak az információim, két hétig még várhat Split feltérképezésével.

– Csütörtök reggel tényleg útra kelek, repülök újdonsült társaim után a beleki edzőtáborba. Hiányzik a kemény edzésmunka, ezért már alig várom, hogy odaérjek. Nem túlzok, tűkön ülök. Ha engedik, már délután edzésbe állok, mert úgy vagyok vele, nemhogy minden nap, minden perc számít. Amilyen gyorsan csak lehet, szeretnék formába lendülni, és hát az erőnlétemen is van mit javítani.

– A lengyelek első lépésben a nyárig adták kölcsön. Feltételezem, ezekben a napokban nem arról ábrándozik, hogy a nyáron visszatér a Szczecinhez.

– Maradjunk annyiban, mindent megteszek azért, hogy hosszabb távon a Hajduk futballistája maradhassak. Ha úgy játszom, ahogy elvárom magamtól, egyúttal elvárják tőlem, teljesülhet a vágyam.

– Részlet egy képzeletbeli tudósításból: „Gyurcsó Ádám beadása után Futács Márkó bólintotta a labdát a léc alá.” Jól hangzik?

– Ezt sokszor és szívesen olvasnám tavasszal.

– Egy válogatott mérkőzést követően is?

– Úgy lenne teljes az örömöm. Az a szándékom, hogy megint magamra húzzam a címeres mezt, azért is igazoltam Splitbe, mert itt fejlődhetek, s megkapom az esélyt arra, hogy jobb játékossá váljak. Átmentem nehézségeken a mögöttünk hagyott hónapokban, a lelkem mélyén tudom, hogy annyi rossz után valami jónak kell történnie. Jók a megérzéseim. Sőt, jobbak nem is lehetnének.

Borítókép: Gyurcsó Ádám (elöl) és a lett Igors Tarasovs a 2018-as oroszországi labdarúgó-világbajnokság selejtezőjének B csoportjában játszott Lettország – Magyarország mérkőzésen a rigai Skonto Stadionban 2016. október 10-én.

MTI Fotó / Kollányi Péter