Új kiadásban jelentek meg Bánffy Miklós könyvei

Budapesten végezte tanulmányait, doktori címet szerzett. Több cikluson át országgyűlési képviselő volt, utána négy esztendeig Kolozs vármegye főispánja, 1912-től 1918-ig a budapesti Nemzeti Színház és az Állami Operaház intendánsa. A húszas évek elején Budapesten Bethlen István kormányának külügyminisztere lett, később a Képzőművészeti Tanács elnöke. 1926-ban visszaköltözött Erdélybe, ahol részben kolozsvári palotájában, részben hírneves bonchidai kastélyában élt, ettől kezdve vezető szerepet töltött be az erdélyi magyar kulturális élet mozgalmaiban, így az Erdélyi Helikon szerkesztője is volt. Korábbi műveit a Helikon Kiadó most új kiadásban tárja az olvasók elé.

Erdélyi történet I-III.

„Az enyhe Maros menti dombokon, melyek egyfelől leszállnak a széles országútig, jobbról a réten túl pedig fölhasasodnak domborúan – azokon is zöld a sok gyümölcsfa és a tetőt koszorúzó erdő. Még semmi sem jelzi a közeledő őszt, csupán a kecskerágó feslő gyümölcsei tűznek narancsszínű cseppeket a kissé fonnyadt lombba, és csak a vérfabokrok pirosodnak kissé.

Az ingoványos rét és a domb lankája között az út hófehér a portól, mely beszórta az árokparton a nyúlsalátát, labodát, telehintette a buzogánytövis levélkelyheit, ellepte a bojtorjánok szétterjedt lapuját. Vasárnap van máma, mégis nagy forgalom volt délben az úton. Soksok kocsi sietett Vásárhely felé, sok zörgős egylovas parasztszekér is. De hát nagy nap volt ma a városon, nagy dolog: lóverseny. Oda igyekeztek mind, nagy porfelhőket keltve a nyomukban.”

Gróf Bánffy Miklós Erdélyi történet című regénye tíz évet ölel fel a 20. század elejének történelméből: 1904-től az első világháború kirobbanásáig.

A bonchidai kastély urának, a polihisztor erdélyi arisztokrata írói munkásságának legnagyobb lélegzetű alkotása három részben meséli el Abády Bálint életét. A családi háttér, a diplomáciai indíttatás, a politikai karrier, a kaszinói tagság egyaránt lehetővé tette, hogy Bánffy otthonosan mozogjon a báltermek, a kártyaszobák, a nagy vadászatok, a lóversenyek, a szerelmi és a politikai csatározások berkeiben, hiteles és érvényes panorámát festve az erdélyi arisztokráciáról. Bánffy ragyogó tehetségének, írásai nyelvi gazdagságának minden ismérve megcsillan a monumentális regény lapjain.

Szerb Antal így ír róla: „Bánffy ezt a regényt úgy írta, mint egy gróf. Nem úgy, mint egy író, aki történetesen grófnak született. (…) Ezt fejezi ki talán, hogy míg minden előző művét Kisbán Miklós névvel szignálta, ennek a könyvének a címlapjára kiírja nemcsak igazi nevét, hanem grófi rangját is.”

Egy erdélyi gróf emlékiratai

„Az elfogulatlanság nem érdem, de természet dolga. Ezt a bizonyára született vagy öröklött hajlamomat az is öregbítette, hogy egész pályámon legkülönbözőbb dolgokkal foglalkozván (ami igen nagy hiba!) sokféle fajta emberrel kerültem bizalmas viszonyba, kiknek gondolatvilágát megismerni, magamat abba beleképzelni különös örömömre szolgált mindig. Tán az írónak hajlama ez. Emberi adatgyűjtés.

A képesség is: rekonstruálni másnak a gondolatsorait, megállapítani tőlünk idegenek eszmetársulását. Márpedig ha ezt teszi az ember, akkor az elfogulatlanságra való törekvés okvetlenül szükséges, mert csupán így tudjuk világosan meghatározni, hogyan, honnan és milyen rugók hatása alatt alakul ki az, ami végül annál a ránk nézve idegen egyénnél cselekvéssé lesz; akkor válhatnak világossá azok a motívumok, melyek olykor ütközve, olykor egymást tán félretaszítva végül rejtélyes harc és habozás után akaratban egyesülnek, és megszületik a többé visszahozhatatlan, megszületik a Tett.”

Bánffy Miklós az 1922-es genovai értekezlet üres óráiban remek karikatúrákat rajzolt a tanácskozó politikusokról. Ez a kényes részleteket felfedő, kritikus, de humorral átszőtt látásmód a legjellemzőbb kötetünkben olvasható két memoárjára is. Éles szemű résztvevőként, de józan kívülállással vezet bennünket a történelem diplomáciai színfalai mögé.

Az Emlékeimből című írás az 1916-os koronázási ünnepség kulisszatitkait, majd az 1918– 1919-es zűrzavaros forradalmi időket tárja fel Bánffy sajátos szemszögéből, valamint a nyugati közvélemény felvilágosítása érdekében tett bécsi, berlini útjait, továbbá hágai emigrációját. A könyv 1943-as, második kiadása során Bánffy javította először 1932-ben megjelent művét, ezért az ultima manus elve alapján kiadásunk ezt a szövegváltozatot követi.

A befejezetlenül maradt Huszonöt év (1945) című visszaemlékezésben Bánffy külügyminisztersége két évét írta meg, saját politikusi szerepvállalását elemzi olyan történelmi eseményekben, mint IV. Károly visszatérési kísérletei, a soproni népszavazás, a genovai értekezlet és a genfi népszövetségi tárgyalások.