Krimi

2024.07.19. 15:45

Kiderült, milyen büntetésre számíthat a kisfiút tiszta erőből felrúgó karatemester

A szakember szerint többről van szó, mint egyszerű garázdaság.

MW

Akár kiskorú veszélyeztetés bűntette, illetve a testi sértés kísérletének bűntette is felmerülhet annak a nevelőnek az ügyében, aki bántalmazott egy gyermeket a szolnoki kalandparkban – hangsúlyozta a Magyar Nemzet megkeresésére Gerő Tamás, a Budapesti Ügyvéd Kamara elnökségi tagja.

Szerdán került nyilvánosságra egy a szolnoki kalandparkban történt eset, ahol egy férfi olyan erővel rúgott egy kisfiúba, hogy az a levegőben megpördült, majd arccal előre a földre zuhant. 

Amennyiben az agresszív nevelőt garázdaságért ítélik el, akkor valószínűleg csak pénzbüntetést vagy közérdekű munka büntetést fog kiszabni a bíróság

 – mondta Gerő Tamás. Többről van szó azonban a szakember szerint, mint garázdaságról, ugyanis a kiskorú testi fejlődése is veszélybe került. Ha egy orvos szakértő megállapítja, hogy a felrúgott gyermek súlyosabban is megsérülhetett volna, akkor a nevelő nem számíthatna ilyen enyhe büntetésre.

Ami biztos az ügyben, hogy eljárás indult, a szolnoki rendőrkapitányság garázdaság miatt indított nyomozást.

Ahogy Gerő Tamás fogalmaz, garázdaságról akkor beszélhetünk, ha nem valósul meg súlyosabb bűncselekmény, azaz „csak” egy olyan kirívóan közösségellenes és erőszakos magatartás, ami másokban megbotránkozást, félelmet kelt.

Itt azonban ennél többről volt szó, ugyanis a kiskorú testi fejlődése is veszélybe került

- mondja.

Szerinte az esetet egy orvosszakértőnek kellene majd megvizsgálnia, hogy a nevelő okozhatott-e volna olyan sérülést, ami nyolc napon túl gyógyuló, sőt akár maradandó fogyatékosságot vagy életveszélyt okozhatott volna.

Közben az is kiderült, a férfinak nem a szolnoki incidens lehetett az első agresszív megnyilvánulása: volt, hogy egy általa tartott karateedzésen pofozott fel egy fiút.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!