2020.11.15. 07:18
A járvány ellenére is a munkaalapú társadalom kiépítése a cél
Magyarország tetemes hátrányt dolgozott le a 2010-es kormányválság óta a foglalkoztatottság növelésében, amelyet a járvány átmenetileg megszakított, ugyanakkor a kormánynak továbbra is az egyik legfontosabb célja, hogy folytassa a munkaalapú társadalom kiépítését – fogalmazott Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium tájékoztatása szerint a tárcavezető felidézte:
2010-ben a 20 és 64 év közöttiek foglalkoztatási szintje mindössze 60 százalékos volt,
ezzel jelentősen elmaradt az Európai Unió átlagától. Erről az uniós összevetésben kimondottan alacsony foglalkoztatási szintről hatalmas elmozdulás történt:
a vírusválság előtti időszakban a magyarországi foglalkoztatottsági szint már meghaladta a 75 százalékot.
Palkovics László kiemelte: a kormány továbbra is elkötelezett a munkahelyteremtés mellett – írja a Magyar Nemzet.
Cél, hogy az aktív korúak 80 százaléka dolgozzon.
A 80 százalékos foglalkoztatottság eléréséhez a kormány külső piaci szakértők bevonásával folytatja a munkát – emelte ki Palkovics László.
A célok elérése érdekében az ITM stratégiai partnerségi megállapodást kötött a WHC Személyzeti Szolgáltató Kft.-vel.
A hosszú távú együttműködés célja a foglalkoztatási helyzet javítása, az aktív korúak foglalkoztatási szintjének 80 százalékra emelése, a tartós munkanélküliség megelőzése.
A WHC ennek érdekében tevékenyebben kíván részt venni a magyar gazdaság teljesítményének és nemzetközi versenyképességének növelését célzó gazdaságpolitika megvalósításában.
A cég stratégiai HR partnerként folyamatosan tájékoztatja az ITM-et a várható munkahelyteremtő beruházásokról, a munkáltatók által jelzett képzési igényekről, valamint javaslatot tesz a bürokráciacsökkentési és digitalizációs lehetőségekről. Az innovációs tárca közlésében rámutatott:
Magyarország tartós versenyképessége szempontjából meghatározó tényező a munkavállalók magas szintű szakképzettsége, a hazai munkavégzés és életpálya iránti elköteleződése.
A megkezdődő együttműködés kiemelt vállalása, hogy ezt a szemléletet népszerűsítse a foglalkoztatók körében is. Az elképzelések megvalósítása érdekében az ITM és a WHC közös munkacsoportot is létrehoz.
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg