2020.11.04. 10:57
Élefogytiglan vár arra a dílerre, akinél 200 millió forint értékű drogot találtak
Életfogytiglani szabadságvesztés büntetés kiszabására tett indítványt az ügyészség azzal a férfivel szemben, aki egy bűnszervezetet hozott létre és kábítószerrel kereskedett.
Fotó: Shutterstock
A Fővárosi Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerrel, bűnszervezetben és társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken három férfival és egy nővel szemben.
A vádirat lényege szerint a 48 éves első rendű vádlott, édesanyjával, a másod rendű vádlottal, valamint két társukkal 2018. novemberétől olyan bűnszervezetet alakított ki és vezetett, amelynek fő tevékenysége kokain és szintetikus drogok Hollandiából Magyarországra beszállítása és itthoni értékesítése volt.
A nyomozás megállapította, hogy drogbehozatalhoz az első rendű vádlott rendelkezett holland kapcsolatokkal, így az árut ő rendelte meg, majd a vádlottak Magyarországon autót béreltek és azt valamelyikük kivitte, miközben a többiek a Budapest- Eindhoven – Budapest repülőjárattal kísérték őt.
A megvásárolt drogot a bérelt autók karosszériájába rejtették el, úgy hozták be Hollandiából, majd egy óbudai lakásban raktározták és onnan adták el.
A legutolsó szállítmány 2019. január 12. napján este érkezett Magyarországra, amikor a vádlottak elfogására a bűnszövetkezet egyik tagjának garázsában sor került. Éppen a szállítmány rakodták ki a bérelt gépkocsiból. Mintegy 5 kilogramm kokaint és 50 ezer darab amfetamin tablettát foglaltak le.
Az anya és fia letartóztatásban várja a bírósági tárgyalást és mivel már ítélték el őket kábítószer-kereskedelem bűntette miatt, ezért ők különös visszaesőnek tekinthetők. Ez az oka annak, hogy a 48 éves első számú vádlottra, életfogytiglani szabadságvesztés büntetés kiszabására tett indítványt a főügyészség.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten