Tátrai Tibor: az adottság mellé egyfajta akaratosságot is kaptam

Tátrai Tibor a magyar zene egyik legmeghatározóbb alakja. A gitárossal a 888.hu készített interjút a magyar kultúráról, a hazaszeretetről, valamint arról, hogy milyen az igazán jó szóló.

Arra a felvetésre, hogy lehet-e „a világ legjobb gitárosáról” beszélni, van-e a zenében olyan fogalom, hogy „legjobb”, Tátrai úgy felelt, hogy nincs: mindez a közönség jelleméből adódik, akinek szüksége van hősökre, sztárokra úgy a sportban és a zenében, mint bármilyen más területen. Ezzel együtt rámutatott, hogy „a zenészek számára pedig ez egyfajta hajtóerő vagy vonzerő is, hogy jobb akarsz lenni, mint a többiek, ki akarsz emelkedni vagy nagyon jól meg akarod csinálni. Hogy magad előtt hogyan bizonyítasz, az nem feltétlenül hiúság, hanem valami más.

Bár a hiúsággal sincs semmi baj, amíg az a gyakorlásra vonatkozik”

- tette hozzá.

A legendás gitáros úgy folytatta, hogy az igazán jó szólóhoz az kell, hogy az ember egész életén keresztül gyakoroljon, „rettenetesen” szeresse, amit csinál, és nagyon együtt éljen a zenekarral – ha mindez megvan, akkor a színpadon eljöhet az a pillanat, amikor

„kiszabadul a palackból a dzsinn, kirepül és mindent magával visz.”

Tátrai szerint aki megírja a szólóit, nem gyakorol és nem improvizál, az nem forradalmár. „Nem akar keresni, csak találni, egy megfelelni akaró valaki. Ami persze egyben a túlélés egyik lehetősége is. Sokan élnek ezzel. Ebbe a műfajba nagyon sok minden belefér. Valaki semmi mást nem csinál, mint menedzselgeti magát, producerelgeti magát, és nem tud semmit zenélni;

valaki meg otthon ül a szobában és kigitározza a világ szemét, csak éppen nem hallja senki, mert nem lép ki a szobából.

Ez a két véglet van” – mutatott rá a zenész, aki élesen elkülönítette a slágergyártást a muzsikálástól, és ebben is különbséget lát az idősebb és a fiatalabb generációk között.

„Az öregek nehezebben emésztik meg az iparosodás folyamatát. Minden iparosodott és felgyorsult. A zenében mitől lenne bármi másképpen? (...) Tehát azt, hogy ma hogyan művelik a könnyűzenét, nem lehet összevetni azzal, ahogy annak idején művelték. A mi időnkben még megadatott az a csoda, hogy albumokat készíthettünk. Így készült el például Hobóval a Vadászat. Ezt adta a keret is: a bakelitre 38 perc fért rá kábé, 40 perc már nem. És amikor nekiálltunk albumot készíteni, akkor kezdődött a tervezés, hogy mi legyen az A oldal első nótája, mi legyen a második, az utolsó, stb. És mindezt nemcsak a muzsikában végiggondolva, de a szövegben is. Komplex feladat és csodálatos élmény volt egyszerre. Olyasmi lehetett, mint amikor valaki megírt egy nagy szimfóniát, vagy megír egy Háború és békét, vagy megalkot egy szoborcsoportot. Ezzel szemben ma is tele vagyok nótával, de jelenleg nem motivál semmi, hogy meg is csináljam. Simogatom, porolgatom és végül nekem sem kell. Nincs rá igény. Ez nem rossz vagy jó. Ez ma így megy. Ez a valóság” – fejtette ki a zenész.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy mi a magyar kultúra, és hogy ennek mennyire része a rockzene, a gitáros rámutatott: „A kultúrába nyilvánvalóan beletartozik az egész életünk. De hogy a művészetben, így a zenében milyen alapjai vannak a dolgoknak, ebbe belegondoltam,

és a klasszikus zene győzött. Ott nincs duma.

Ez az idők kezdete óta így van. Ez a fránya, fáradt kis beat- és rockzene pedig csak a II. világháború után lett feltalálva. Tehát alapvetően ez egy fiatal dolog. És ha nem lett volna elektromos gitár, akkor talán ma nem is beszélgetnénk. De én úgy gondolom, hogy a magyar rockzene már a kezdeti nagyoknál kultúra lett.”

Saját, a kultúrában betöltött szerepéről, annak kezdeteiről szólva Tátrai a Radics Bélával kapcsolatos emlékeit emelte ki. „Nekem az a Radics-koncert adta az első nagy lökést. És utána pedig az eltökélés és a kultúra iránti vágy vitt előre. Vagy például az a hiúság, amiről az elején beszéltünk, hogy nehogy már valaki gyorsabban gitározzon nálam (nevet). Ezek abszolút emberi dolgok. A magyar gitáros kultúrában vannak markerek. Ilyen a Radics Béla, az Orszáczky Miklós.

Ha azt mondom, hogy én is egy bizonyos szempontból marker vagyok a magyar gitáros kultúrában, az azért van, mert soha semmi máson nem törtem a fejem, csak a zenén.

Mert a Nagy Manitu az adottság mellé adott nekem egyfajta akaratosságot is” – jegyezte meg.

A rockzene képviselőjeként személyét a lázadással köthetné össze a közönség, Tátrai viszont elmondása szerint ezt már másképp látja: „Én először azt hittem, hogy arról szól, aztán rájöttem, hogy a muzsikáról. Csak azt én annak idején összekötöttem a lázadással, mert ugye akkor komcsi diktatúra volt, a rock meg nem az volt, ez pedig automatikusan adta a lázadást.

De a muzsika nem ideológiákról szól”

- hangsúlyozta.

Hogy tágabb értelemben véve milyen irányba tart ma a világ és benne Magyarország, abban Tátrai Tibor a vezetők szerepét látja kulcsfontosságúnak. Mint mondta: egészen biztosan nem az átlagembereken múlik többek között az, ami Szíriában történik. „Próbálják azok megoldani, akik ezt a balhét megcsinálták (...) Kínába soha nem mehetett be huzamosabb ideig senki, ott mindig csak kínai volt, Japánban meg csak japánok. Afrikában meg volt belga, volt holland, volt német, angol meg francia. Szóval szerintem azért ez ott van a nyugat-európaiak hátán, ez a nagy fekete madár. Ott ül a vállukon. Most pedig próbálják ezt jóvá tenni. De nem vagyok biztos benne, hogy nekem ezt a dolgot tolerálnom kellene. Én ezt az egészet szeretném megúszni baj nélkül.

És elég nagy rumli van most Nyugat-Európában.

A második világháború óta nem volt cirkusz, de most elég nagy cirkuszszag van Európában. Adja a Jóisten, hogy a vezető politikusaink észnél legyenek, és jól oldják meg a helyzetet” – mondta a legendás gitárművész.

A hazaszeretettel kapcsolatban elmondta: számára az egyszerű és természetes. „Sok éve járom az országot és mindig látok valami újat, pedig Magyarország egy kis ország. Az emberek közvetlenségét pedig nagyon élvezem a mai napig. De beszéljünk akkor kicsit arról, hogy mi az a magyar lélek.

Egyszerűen ki kell nyitni a történelemkönyvet, és ha te nem a magyarok oldalán állsz, akkor nem vagy magyar (...)

Ez nem nacionalizmus, hanem ez a valóság, ez a világ sohasem működött másképp.”

Tátrai Tibor szerint a zene nyelvén Magyarország mollban szólalna meg. „Mióta élek, hallgatom a magyar népzenét. A verbunkos dúrmenet az soha nem érintett meg annyira, mint a hallgatós és kesergős szép dalok. Azok közelebb állnak a lelkemhez. Úgyhogy én mindenképpen mollban írnám meg. Már meg is írtam egyébként. Pár évvel ezelőtt írtam meg, Árvízi dal címen. Ezt most majd el fogjuk játszani a Müpában a Tátrai Banddel.”

Borítókép: Tátrai Tibor gitározik a László Attilával és Babos Gyulával adott közös koncerten a debreceni Kölcsey Központban 2013. április 9-én.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt