Vizeletből készült a római szájvíz

Ma már közmondásos, hogy mi mindent köszönhetünk az ókori rómaiaknak. Az ókori birodalom egész Európára kiterjedő úthálózata, vízvezetékei ma is bámulatba ejtik az utókort, míg gazdag kulturális életük és technológiai megoldásaik még Róma bukását követően több mint ezer évvel is iránymutató volt Európában. A rómaiak egyebek mellett a személyes higiéniára is nagy hangsúlyt fektettek – igaz, egyes szokásaikat ma már nem vennénk át jó szívvel írja a Múltkor.

A rómaiak mindennapi életüket tekintve sok területen hasonlítottak a 21. század emberére. Szerettek szórakozni, fontosnak tartották a művelődést és nagy hangsúlyt fektettek a személyes higiéniára is. Egy rendes polgár akkor érezte jól magát, ha háza, ruhái és teste is tiszta volt, fogai pedig fehéren csillogtak.

Már az 1. században élt római orvos, Aulus Cornelius Celsus is feljegyezte enciklopédiájában, hogy a fogakba ragadt ételmaradék fogszuvasodáshoz és fájdalomhoz vezet. A lakomáikról is híres római előkelők ezért pontosan tudták, hogy a rendszeres fogmosás milyen fontos. A vezúv kitörése után egy mentőexpedíció közben életét vesztő Idősebb Plinius tollából fenn is maradt egy korabeli fogkrémrecept, amelyben olyan gusztusos dolgok kaptak helyet, mint a hamu vagy az egéragy.

Más szövegekben azonban fennmaradt egy másik megoldás is, amelyet ma már nem szívesen használnánk. Birodalomszerte elterjedt volt ugyanis, hogy az emberek vizelettel öblögetve tisztították fogaikat. A római szájvíz pedig nem is volt, hatástalan, hisz a pisiben található ammónia valóban tisztító és fertőtlenítő hatású – így ténylegesen képes volt elpusztítani a szájban tanyázó baktériumokat és fehérré varázsolni a római polgárok mosolyát.

A napi szájvízhez szükséges vizeletmennyiséget valószínűleg mindenki meg is tudta termelni saját magának, azonban felismerve annak tisztítóhatását más területeken is hasznosítani kezdték, ami így már komoly piaci igényt teremtett a pisire. A vizeletet előszeretettel vásárolták meg a cserzőműhelyek, a mosókonyhák, de a mezőgazdaságban is nagy keletje volt.

Valószínűleg ezt az igényt is kielégítendő terjedtek el mindenfelé a nyilvános vécék. Ezek tulajdonosai olyan jó üzletet csináltak a hozzájuk betérő emberek pisijének összegyűjtéséből és értékesítéséből, hogy Nero császár külön adót vetett ki rá.

Borítókép: mult-kor.hu