AutoMáté

2019.07.15. 18:02

Perselycsörgetés helyett bankkártya a jezsuitáknál

Magyarországon először a jezsuiták pesti Jézus Szíve-templomában állítottak üzembe érintős bankkártyával használható persely-terminált.

Július elejétől működik az ország első virtuális perselye. Az érintős bankkártyával és egy gombnyomással működő adomány-automatát Horváth Árpád SJ templomigazgató AutoMáténak keresztelte el, a vámszedőből apostollá lett Lévi-Máté után.

Ahogy a Jezsuita.hu felhívja a figyelmet, a jezsuitáknál a szertartás közbeni perselyezés egyébként is tabu, ugyanis Szent Ignác még a XVI. században

megtiltotta, hogy szentmiséin az imádság és a pénzcsörgés összemosódjon.

A világon számos helyen – főként protestáns vallású országokban – jól ismert technológiát pár éve itthon is bemutatta az Ingenico. Az első két hétvégén másfélszázan éltek a lehetőséggel, és az 500–1000–3000 forintos választható összegek nagyjából azonos népszerűségnek örvendenek.

Főként a fiatalokra gondoltak

A templomot hétről hétre zsúfolásig megtöltő Jezsuita Nyolcas misére járó fiatal felnőttek visszajelzéseiből tudni, hogy az Y és Z generációt hagyományos eszközökkel nemigen lehet bevonni a templom támogatói körébe, mivel készpénzt többségük már nem is hord magával.

Ha csak ezen múlik, teremtsük meg a lehetőségét a bankkártyás adakozásnak – döntött a templomigazgató.

A híveken múlik

A bankkártyás persely az egyik sarokban, állványerdő és takarófóliák között bújik meg, a templomban ugyanis felújítási munkálatok zajlanak. A nagyszabású rendi fejlesztés keretében megújul az orgona, a tető, az elektromos hálózat és a szentély berendezése, de – ahogy a hazai infrastrukturális beruházások esetében lenni szokott – a rezsiszámlák befizetésére, a bérekre és a többi kiadásra a projektből nem jut.

S mivel a Mária utcai templom nem plébánia, „egyházi adót” sem szedhet, így az épület, illetve a közösségi és kulturális élet színvonalas működtetése döntően az ide járók nagylelkűségén múlik.

Borítókép: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!