Dakar 2018

2018.01.10. 09:35

Bajban vannak Szalayék

Nem teljesítették a szakaszt, kérdéses a folytatás. Az önindító romlott el meg egy henger állt le, most a versenybírók döntésén múlik, hogy szerdán folytathatják-e a 40. Dakar-ralit.

Szalay Balázs és Bunkoczi László csapatának tájékoztatása szerint a szervizcsapat egész éjszaka szerelt, s kedd reggel 6 órára menetképes állapotba hozták az autót, mellyel hétfőn leestek egy dűnéről. Ezek után Szalayék elindultak a táborba a rajthoz, ám 25 km-re onnan egy henger leállt, így ismét szerelni kellett, végül azonban időben megérkeztek, s a mezőnyből utolsóként elstartoltak.

A magyar pilóta elmondása szerint a San Juan de Marcona környékén rendezett 444 km-es etap eleje jól sikerült, szépen haladtak át egy nehéz részen, ám a magas dűnék között, a második ellenőrző pontot követően felforrt a víz az autóban, miután kilyukadt a tartály. A tartalék vízzel vissza tudtak menni a második ponthoz, ahol egy lámpatartó csavarral tömték be a lyukat, s második nekifutásra simán átautóztak a mezőny több tagját is megakasztó dűnék között. Szalay így mesél kalandjaikról:

„Már lefelé tartottunk a legmagasabb dűnéről, amikor előttünk feltűnt egy kamion. Megálltam, és azonnal lefulladt az autó, onnantól kezdve pedig megint nem indult el”.

A magyaroknak az említett kamion segített beindulni, ám ekkorra már lement a nap, s a magyar páros hosszas tépelődés után úgy döntött, nem megy be az újabb dűnék közé a sötétben, legfőképpen azért, mert mögöttük már nem autózott senki, így probléma esetén nem lett volna segítségük.

„Minden tőlünk telhetőt megtettünk, mindenhonnan mindenhova mentünk, de a paripa megbokrosodott, az önindító nem akart tovább jönni velünk”

- jegyezte meg Bunkoczi, aki szerint az egyetlen jó döntés az volt, hogy kijöttek a pályáról, és a tábor felé vették az irányt.

Az Opel Dakar Team tájékoztatása szerint Szalayék jelenleg a versenybírók döntésére várnak azzal kapcsolatban, hogy szerdán folytathatják-e a küzdelmet – büntetéssel – vagy sem.

Az autósok között a francia Sebastien Loeb nyerte az etapot, míg a motorosoknál honfitársa, Adrien van Beveren. Utóbbiak között Dési János a 79. idővel ért célba.

Eredmények (a verseny honlapjáról):

4. szakasz, San Juan de Marcona és környéke, 444 km, autósok:

1. Sebastien Loeb, Daniel Elena (francia, monacói, Peugeot) 3:57:53 óra

2. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyol, Peugeot) 1:35 perc hátrány

3. Stephane Peterhansel, Jean Paul Cottret (francia, Peugeot) 3:16

Összetettben: 1. Peterhansel, Cottret 10:36:07 óra, 2. Loeb, Elena 6:55 perc hátrány, 3. Sainz, Cruz 13:06 p. h.

motorosok:

1. Adrien van Beveren (francia, Yamaha) 4:08:23 óra

2. Xavier de Soultrait (francia, Yamaha) 5:01 perc hátrány

3. Matthias Walkner (osztrák, KTM) 7:10 p. h.

...79. DÉSI JÁNOS (KTM) 2:26:21 óra hátrány

Összetettben: 1. Van Beveren 11:03:23 óra, 2. Pablo Quintanilla (chilei, Husqvarna) 1:55 perc hátrány, 3. Kevin Benavides (argentin, Honda) 3:15 p. h., ...87. DÉSI 7:47:41 óra hátrány

A mezőny Perun, Argentínán és Bolívián halad keresztül, 9000 kilométert teljesít, és 14 szakasz után január 20-án az argentínai Córdobában ér célba.

Szerdán a San Juan de Marcona és Arequipa közötti 932 kilométeres etap vár a versenyzőkre, ebből 268 kilométer lesz a gyorsasági.

Borítófotó: Szalay Balázs teszteli az Opel Dakar Team új, Opel Mokka típusú versenyautóját Halásztelek határában 2012. november 20-án. Az autót november 21-én indítják útnak a 2013-as Dakar-ralira. Szalay Balázs januárban tizenkettedszer vág neki a világ legnehezebbnek tartott raliversenyének. MTI Fotó: Földi Imre

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!